Gyurcsány: Ilyen nem volt az elmúlt 20 évben
Egy-két hónapon belül eléri az parlamentbe jutáshoz szükséges küszöböt a Demokratikus Koalíció támogatottsága – mondta Gyurcsány Ferenc, aki szerint az elmúlt két évtizedben nem volt példa arra, hogy egy párt megalakulása után egy-két héttel 4 százalékos támogatottságot mérjenek a közvélemény-kutatók.
A választók látják a Demokratikus Koalícióban, hogy egyike lehet azoknak, akik tisztességes alternatívát nyújtanak a mai hatalommal szemben –
nyilatkozta Gyurcsány a teol.hu Tolna megyei híroldalnak.A pártelnök elmondta, várakozásaik szerint, ha 2014-ben – és nem előbb – lesz a választás, akkor a DK egy nagyon stabil közepes párt lesz.
„Abban gondolkodom, hogy a három nagy demokratikus erő, az LMP, az MSZP és mi többségbe tudunk kerülni” – fogalmazott Gyurcsány, hozzátéve, nem az a kérdés, hogy kinek van több szavazója, hanem hogy képesek lesznek-e Orbán Viktor leváltása után együtt kormányozni.