Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.
Csak így lehet igazán nyugodt a nyaralás alatt.
Lajosmizsei eper néven árulták, pedig külföldről jött – derült ki egy hatósági ellenőrzésen. Az eper iránti kereslet óriási, de nem minden termelő vagy árus játszik tisztán.
Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.
Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.
2021. augusztus 13., 13:43
Ki kivel ül még egy asztalhoz?
2021. augusztus 13., 13:19
Senki ne adjon meg személyes adatot.
2021. augusztus 13., 12:41
Javítások miatt alakult ki.
2021. augusztus 13., 12:31
Szerintük nincs semmi alapja a magyar kormány követelésének.
2021. augusztus 13., 11:32
A két elemző a 168-on üzenget egymásnak.
2021. augusztus 13., 11:03
Jelentette ki György István területi közigazgatásért felelős államtitkár.
2021. augusztus 13., 10:57
Nyilvántartásba vették szerdán.
2021. augusztus 13., 10:50
A Magyar Posta cáfol, nem terveznek bezárásokat.
2021. augusztus 13., 10:36
A vezető elemző tényleg nem fog soha többé egy műsorban szerepelni Pulai András elemzővel.
2021. augusztus 13., 10:11
Száz éve nem látott világjárványtól szenved az emberiség.
2021. augusztus 13., 09:48
Hiába élesztették újra a fiút, meghalt a kórházban.
2021. augusztus 13., 09:24
A virológus szerint a kínai vakcina biztonságos, de sokszor nem elég hatékony.
2021. augusztus 13., 08:51
Az olimpia kapcsán is LMBTQ-zott és migránsozott egyet.
2021. augusztus 13., 08:02
A fideszes politikus posztban reagált arra, hogy Fekete-Győr András támogatná ha transznemű emberek tartanának felvilágosító órákat óvodásoknak és iskolásoknak.
2021. augusztus 13., 07:48
Az erőmű nem akart tovább együttműködni a vállalattal.