Magyarország biztosította először a harmadik oltás lehetőségét Európában

Jelentette ki György István területi közigazgatásért felelős államtitkár. 

2021. augusztus 13., 11:03

Szerző:

György István a Magyar Nemzetnek adott nyilatkozatában kijelentette: „a harmadik oltás beadására azért van szükség, mert a vírus új mutációinak, így a delta variánsnak a terjedése rendkívül gyors. A harmadik oltás főleg az idősek számára lehet fontos, akiknél lassabban alakul ki az immunitás, valamint a krónikus betegek csoportjában.” Az államtitkár szerint az időpontfoglalás is gördülékenyen zajlik a harmadik oltásra. 

Az államtitkár elmondta, hogy a harmadik oltásra a háziorvosoknál és a központi oltóhelyeken is lehet jelentkezni. Jelenleg hetvennyolc kórházban zajlik a vakcinák beadása. György István azt is hozzátette, hogy a szakértők szerint semmilyen egészségügyi kockázata nincs egy harmadik oltás beadásának. A jövőben is lehet majd választani a vakcinák között. György István az is hozzátette, a szabály az, hogy akik korábban mRNS-vakcinát kaptak, azok most vektorvakcinát vagy elölt vírusos oltást kapnak, de orvosi ajánlásra ettől el lehet térni.

Az államtitkár szerint a baloldal oltásellenes kampányának a része, hogy a kínai vakcina nem nyújt elegendő védettséget. György István azt mondta, hogy az időseknél fordul elő, hogy lassabban alakul ki az immunitás. Ez azonban vakcinától független. Kijelentette, hogy 100 százalékos védettséget egyik vakcina sem nyújt, de a harmadik adag vakcinával elkerülhető a súlyos megbetegedés.

(Kiemelt képünk illusztráció: Tanárok oltást kapnak egy iskolában Daytonában, Ohio államban, 2021. február 10-én. Fotó: Megan Jelinger/AFP)

   
  

2022. szeptember 29., 14:05

Péntek 16 órától hétfő 04:30-ig a Nemzeti Vágta átveszi a terepet a Hősök tere körül. Péntektől máshogy fognak járni a buszok is a hétvégén, az 1-es metró viszont sűrűbben közlekedhet a rendezvényre látogatók miatt.