Ma van a nyári napforduló napja, mondjuk, milyen időjárás várható vasárnap estig.
A baconszalonna önmagában sem egy túl egészséges étel, de ha ráadásul listeria monocytogenes baktérium is van benne, akkor végképp nem tanácsos a fogyasztása. Termékvisszahívás az egyik legnagyobb üzletláncnál!
A Magyar Hangnak adott interjúban Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija értékelte a Sorsok Háza projekt kormányzati elkaszálását, a magyar zsidó felekezetek közötti feszültségeket, valamint Izrael jelenlegi háborús helyzetét és a nemzetközi kritikák jogosságát is.
Az elektromos rollerek egyre fontosabb szereplői a közlekedésnek, ezért a rendőrség tisztázott pár szabályt.
Kapu Tibor és társai indulását már sokadik alkalommal halasztják el, most újabb lehetséges indulást jelentettek be.
2012. május 16., 12:10
Valószínűleg nem meglepő, hogy miről kapta a nevét a kerület. Számos, nagy kiterjedésű kőbánya működött itt az 1800-as években, melyek a városrész fejlődésének alapjául is szolgáltak. Az innen kitermelt kövekből használtak a1838-as nagy árvíz utáni városépítéshez, az itteni anyagból készült a Tudományos Akadémia, a várhegyi alagút homlokzata, mind a négy lánchídi oroszlán, hogy csak a világhírességeket említsük.
2012. május 16., 12:10
Immár törvény mondja ki, hogy létre kell hozni az Országgyűlési Őrséget, amely „a házelnök irányítása alatt álló fegyveres szerv”. Az új szervezet január 1-jén áll szolgálatba. Részletek BÁNYAI GYÖRGYTŐL.
2012. május 16., 12:07
„A Nemzeti Együttműködés Rendszerében nincsenek oligarchák” – jelentette ki Orbán Viktor az LMP-s Karácsony Gergely kérdésére válaszolva. A politikai blogok szerzői szerint kiderült: Orbánnak az oligarchavádra nincs igazi válasza, a kormányfő a védhetetlent próbálja védeni.
2012. május 16., 12:06
A Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára szerint a kormány az államadósságot csökkenő, a gazdaságot növekedési pályára állította, a gyors törvénykezésre pedig a reformok előkészítése miatt volt szükség. Herskovits Eszter interjúja.
2012. május 16., 12:03
Az „Orbán, Gyurcsány egykutya” gondolatkör jegyében tartotta havi rendes hecckampányát a Jobbik Magyarországért Mozgalom. A Magyar Élet Menetének nevezett országos rendezvénysorozat a Széll Kálmán terv 2.0 elleni tiltakozásnak indult, de flottul illeszkedett a nemzeti radikálisok május 19-i előrehozott tisztújító kongresszusához. Hogy miért kell annyira sietni (október helyett májusban rendezni fontos ügyeket), nem is kérdés. Akkor kell besöpörni mindent, amikor fut a szekér. A Jobbik ma Magyarország második-harmadik legerősebb pártja, versenyben az MSZP-vel. Mi vezetett idáig? Honnan jött, s milyen útravalóval érkezett? BUJÁK ATTILA írása.
2012. május 16., 11:05
Nehéz helyzetbe került a kormánytöbbség az "oligarcha-vizsgálóbizottság" felállítása kapcsán: most valóban lemérhető, hogy demokrácia van-e Magyarországon – állítja Török Gábor. Tóta W. Árpád szerint az Európai Bizottság Csalás Elleni Hivatalának látogatása a Közgépnél azt jelzi: az uniós szervek nézhetnek "az állami kegyből kitömött vazallusok" körmére.
2012. május 16., 09:22
Élő szerzők nem részei a nemzeti alaptanterv magyar irodalom részének. A Magyartanárok Egyesülete szerint ez hiba.
2012. május 16., 08:51
A Somogy megyei Kerekiben vasárnap felavatott Horthy-szobor leöntéséről maga az ügyvéd számolt be a Facebookon, és képeket is közzétett az akcióról.
2012. május 16., 08:23
Az értéknövekedési hozzájárulást a tulajdonos adóként fizetné meg, a tervet az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény módosításába rejtették el. A bevezetéshez sokat kellene dolgoznia az önkormányzatoknak.
2012. május 16., 07:00
Az oktatási államtitkár szerint a tüntetés alapjog, és sok sikert kívánt a szakszervezeteknek a pedagógusnapi tüntetéshez. Hoffmann szerint 20 százaléknál nagyobb fizetésemelést kapnak majd a pedagógusok, csak nem januártól.
2012. május 16., 05:31
Pillanatnyilag nincs közvetlen életveszély, 1-2 hónapon belül azonban, ha nem történik meg a legrosszabb állapotú szakasz mielőbbi felújítása, le kel állítani a metróközlekedést – fejtette ki a Mokkában Gulyás Attila, a Metró Közlekedési Dolgozók Szakszervezetének elnöke. Tarlós István szerint „szükségállapotszerű” helyzet jött létre Budapesten.
2012. május 15., 19:31
Hivatalos: Gyurcsány szakdolgozata eltűnt, a gyanú megmaradt - 1827 diplomamunka közül mindössze háromnak veszett nyoma az egyetemen
2012. május 15., 18:25
Kitart amellett a jobbikos politikusnak cigány- és zsidómentességi igazolást kiállító labor, hogy az egyes népcsoportokhoz tartozás genetikai vizsgálattal kimutatható. De azt mondják, fogalmazhattak volna precízebben. A cégben csendestárs Benedek Tibor olimpiai bajnok pólóst kiborította, hogy ilyen vizsgálatokat is vállal a Nagy Gén, annyira, hogy kiszáll a vállalkozásból.