Most megtehetik?

Mint immár köztudomású, tavaly szeptemberben Egerben a városi önkormányzat tisztségviselői nem engedték fellépni Székhelyi Józsefet. Csak mostanában került nyilvánosságra, hogy nem mondhatott Villon-verseket a Középkori Piactér nevezetű rendezvényen, mert a Művészetek Háza igazgatónőjének figyelmét némely képviselők még idejében figyelmeztették a meghívott előadó „politikai identitására”. Pataki Zsuzsa – mint a kulturális bizottság ülésén mondta – eddig úgy hitte, neki csupán a szerződtetni kívánt művészek kvalitásai, és nem világnézeti elkötelezettségük ismeretében kell döntenie. Ám rögtön hozzátette, hogy „mihelyst az első kritika megérkezett” – mármint Székhelyi tervezett meghívásáról –, azt „egyből leállítottuk”. Egyszersmind arra kérte a bizottságot, legalább a jövőre nézve adna egy listát a tilalmas személyekről, mert a továbbiakban „ez megkönnyítené a munkát”. És nyomatékosan hozzátette még: „Komolyan mondom, hogy szeretnék egy ilyet.”

Nem kapott, mert az egri kulturális élet felkent irányítóinak egyike hivatkozott ugyan azokra a városi véleményekre, amelyek szerint Székhelyi József „egy eszdéeszes büdös zsidó”, ám a maga részéről helytelenítette, hogy ebből politikai kérdést csináljanak. A diskurzusnak ezt a részét egyébként még ott helyben elővigyázatosan kihagyatták a jegyzőkönyvből, viszont az ülésről készült hangfelvételről elmulasztották törölni, ezért amikor a napokban publikus lett az egykori botrány, kisvártatva előkerült ez a bizonyíték is. (Riportunk a 20. oldalon – a szerk.) A sajtóban pedig különféle értelmezések születtek, miként értendő az a bizonyos zsidózó kitétel – mert akitől származik, utóbb azt állítja, hogy ő éppen Székhelyi védelmében idézte fel mások elfogadhatatlan fogalmazásmódját. A felvétel alapján ebben a kérdésben nem lehet egyértelműen állást foglalni, viszont bizonyos, hogy ezt a kulturális bizottság tagjai sem tették meg a helyszínen: az elnöknő „te mondtad!” felkiáltással nevetve ráhagyta képviselőtársára az ominózus mondatot, a többiek pedig egyáltalán nem reagáltak.

Mármost az eddigi kommentárok a történet két aspektusával foglalkoztak. A listázással meg a zsidózással – a két momentumot lényegében elkülönítve egymástól. Vannak-e bármilyen szempontok szerint, bármilyen célból összeállított tilalmi névsorok a kormánypárt által uralt városokban, netán közintézményekben? Erre a felettébb kézenfekvő kérdésre csak annyit mondhatunk, hogy a „létező szocializmus” világában is sokan próbáltak írásbeli miheztartást kapni felülről – például Aczél Györgytől –, és mindig azt a dühös választ kapták, hogy „az elvtársaknak azt maguktól is tudniuk kell”. Mármint a virtuális névsort. Mert arra azért vigyáztak a pártközpontban, nehogy papír legyen róla. Alighanem most, a nemzeti együttműködés idején sincs másképp.

És tévedés volna azt hinni, hogy az antiszemita gyalázkodás független ettől a metódustól. A kétharmados forradalom nemkülönben bensőjük vezérletére bízza katonáit: legyen ott a saját fejükben, ki az ellenség, és hogyan bánjanak vele. Az „eszdéeszes zsidókat” például ne engedjék színpadra. Amihez persze muszáj számon tartani, ki liberális, ki zsidó, ki netán mindkettő. Egyáltalán ki az, aki másként gondolkodik. A hithű jobboldaliaknak minden területen erős késztetést kell érezniük ezek megkülönböztetésére, hogy aztán kiszoríthassák őket a köz- és a kulturális élet intézményeiből.

Furcsa, hogy az egri önkormányzat immár elhíresült szakbizottsági ülésén rögzített kijelentések közül épp a legfontosabb, az igazán tömör alapvetés maradt jószerével visszhangtalan. Pedig Orosz Ibolya, a kulturális bizottság elnöke megadta a történet és tágabb értelemben a fideszes mentalitás kulcsát, amikor a testület dilemmájára – tudniillik, hogy valóban szükség van-e politikai szelekcióra – nemes egyszerűséggel csak annyit mondott: „Most megtehetjük.”

Amit a jelenlévők nem is vontak kétségbe. Tudták, hogy Orosz Ibolya csak annak ad hangot, amit a kormánypárt szellemisége sugall, és mindennapi gyakorlata igazol: annak a mély meggyőződésnek, miszerint kétharmaddal csakugyan mindent megtehetnek. Ha egyszer megrendítették a jogállam pilléreit, önkényesen írtak új alkotmányt, elfoglalták a független közhivatalokat, miért épp azt ne dönthetnék el, ki tekintendő nemkívánatos művésznek a saját városaikban? Hiszen minden az övék. Azt csinálnak az országban, amit akarnak. Akár zsidózhatnak is. Mert most megtehetik.

Csakhogy ezt nem szabad elhinnünk. Nem engedhetjük hatni magunkra a hamis szuggesztiót. Nem szabad beletörődnünk, hogy a magyar köztársaság egy mértékét vesztett, hatalmába részegült kompánia zsákmánya legyen. Nem szabad eltűrnünk a demokrácia lezüllesztését és mindazok kiszolgáltatottságát, akik egyenrangú, egyenjogú, egyenlő esélyű állampolgárokként akarnak itt élni.

A legutóbbi hír szerint Eger polgármestere és a Fidesz–KDNP egyik képviselője – ha kissé sokára is – megkövette Székhelyi Józsefet. Talán kénytelenek voltak megérteni, hogy mégsem tehetnek meg mindent.