Mindenkinek joga van elkeríteni a saját tulajdonát, azonban a kerítés kialakítása, építése közben nem árt pár dologra odafigyelni!
A kuvasz korábban nagyon népszerű kutyafajta volt Magyarországon, az utóbbi években azonban inkább a kihalás fenyegeti.
Budapest VII. kerületében jelentős forgalmi változások lépnek életbe a trolibuszok zavartalan közlekedése érdekében.
Elkezdődött a 2025-ös érettségi, mutatjuk, milyen feladatokat kellett a diákoknak megoldaniuk kedden, a matematika napján.
Az OTP változtat az internetbankba történő belépésen, a közleményük szerint, így biztonságosabb lehet az ügyintézés.
2015. augusztus 14., 09:02
Megszünteti a létminimum-számítás jelenlegi formáját a Központi Statisztikai Hivatal. Az intézmény érvelése szerint az adatokat nagy érdeklődés kísérte ugyan, de az eddig alkalmazott rendszer nem alkalmas arra, hogy reális képet adjon a szegényekről és a leszakadókról. A magyar szakszervezetek szerint a számítások beszüntetése mögött politikai okok állnak, hiszen a kormány számára súlyos hitelvesztést jelent, hogy ma Magyarországon csaknem négymillió ember él a létminimum alatt. A 168 Óra a téma neves hazai kutatóját, Bass Lászlót, az ELTE oktatóját kérdezte: mi állhat a százéves múltra visszatekintő létminimum-számítás megszüntetése mögött?
2015. augusztus 14., 07:58
Nincs napirenden a debreceni menekülttábor bezárása – tudta meg a . Orbán Viktor miniszterelnök a május 18-i debreceni látogatásán még azt mondta, hogy „ezt a tábort nem fejleszteni kell, hanem be kell zárni”.
2015. augusztus 14., 05:12
Lázár János utánanézett L. Simon László barackmagos ügyeinek, de ő sem tudta tagadni, hogy az államtitkára hazudott – derül ki az RTL Klub Híradójából.
2015. augusztus 13., 21:00
A 168 Órában nemrég interjút közöltünk Mégsem doktor címmel Kende Judit szociálpszichológussal, aki tavaly novemberben védte meg doktoriját. Ám amikor kiderült, a doktorrá avatásához hűségesküt kell tennie a fideszes alaptörvényre, a pszichológus megtagadta ezt. Így viszont nem kapta meg doktori diplomáját, és nem végezhet itthon végzettségének megfelelő munkát.
2015. augusztus 13., 13:14
„Az Orbán-rendszer káros Magyarország számára. Demokráciánk nem liberális, a sajtószabadság korlátozott, a hatalom elosztása elégtelen – de nem élünk sem diktatúrában, sem fasiszta államban”, jelentette ki Esterházy Péter a Der Freitagnak adott nyilatkozatában.
2015. augusztus 13., 10:48
A szegedi rendőrök elfogták a bűncselekmény gyanúsítottait.
2015. augusztus 13., 10:12
Hová tűnt a honvédek 1,8 milliárdja? – tesszük fel a kérdést e heti címlapunkon, és a lapban a választ is megadjuk egy oknyomozó, elemző írás keretében. A szövevényes történetből kiderül, hogy a Honvéd Egészségpénztár egy olyan bankban tartotta a pénzét, mely bonyolult módon kapcsolódott egy csődbe ment befektetési céghez.
2015. augusztus 13., 08:09
A kübekházi polgármester a kormány összeesküvésének tartja kerítést – olvasható az AP hírügynökség magyarországi tudósításában.
2015. augusztus 12., 17:41
A Demokratikus Koalíció szerint téved az Orbán-kormány, ha valóban azt gondolja, hogy a külföldön kihelyezett plakátokkal megállíthatja a valós veszély elől menekülőket.
2015. augusztus 12., 17:20
Ahogy egyre nő a szegénység, egyre több a civil adománypont, ahol nincs közvetítő az adományozó és a rászorult között, nincsenek bürokratikus szabályok, nyitvatartási idő, nem kell sorban állni. Ruhát ruhára lehet cserélni a kocsmában, a művelődési házban, könyvet ingyen elvinni a köztéri szabadpolcról, élelmiszert meg a kerítésre szerelt dobozból vagy a telefonfülkéből. Lett Budapestnek Ajándékdoboza, egy éjjel-nappal nyitva álló szekrénye is, ahova hozhatunk, ahonnan vihetünk bármit.
2015. augusztus 12., 17:01
A Sziget Fesztiválra tavaly rekordszámban, mintegy 9 ezren érkeztek a franciák. Idén újabb rekordra számít Földes Anita, a franciaországi és frankofón nyelvterületeken tevékenykedő Sziget France igazgatónője, akit a “Szigoto”-knak, a francia bohém szigetlakóknak nyújtott szolgáltatásokról kérdeztünk.
2015. augusztus 12., 16:23
A Lánglovagok információja szerint kedden a 11-es főút budakalászi szakaszán a Harrach Pétert szállító Chevrolet Captiva összeütközött egy Mercedesszel. A tűzoltóportál úgy tudja, hogy a Szentendre felé tartó Mercedes hátulról nekiütközött Harrach kocsijának, majd kigyulladt.
2015. augusztus 12., 15:25
Az LMP arra szólítja fel a kormányt, hogy ne „olimpiákról álmodozzon”, hanem a forrásokat növelve hozzon létre egy működőképes egészségügyet, azt ugyanis az ellenzéki párt szerint már csak az állampolgárok és a kizsigerelt dolgozók áldozatvállalása tartja fenn.
2015. augusztus 12., 13:31
Némelyek már a növekvő tendenciát mutató drogozást is a „bevándorlók” számlájára írják. Dr. Zacher Gábor toxikológust, a Honvédkórház osztályvezető főorvosát természetesen nem ilyen „konzultációs” témákról kérdeztük, hanem a dizájnerdrogokról és arról: miért káros a közbeszédben könnyű drognak nevezett marihuána?
2015. augusztus 12., 13:31
Gyermekvállalásról, nagy családról szól ma a Szerda 11.