2015. október 7., 18:38

Csütörtökön az OMSZ előrejelzése szerint erősen felhős vagy borult lesz az ég, délelőtt ködre is kell számítani. Napközben több helyen várható eső, zápor, a hajnali 8–14-ről napközben 12–18 fokra melegszik az idő.

2015. október 7., 18:10

Két gyermek rabolt ki egy 12 éves fiút Szerencsen, elfogták őket – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel szerdán.

2015. október 7., 17:53

Kocsis Mátét, Józsefváros polgármesterét javasolja a Fidesz budapesti elnöki tisztségére a párt országos elnöksége – írja a Magyar Idők a testület keddi egyhangú döntésére hivatkozva.

2015. október 7., 17:07

Kedden ott voltam a Parlament Mezőgazdasági Bizottságának megismételt ellenőrző albizottsági ülésén, melyen ezúttal MINDENKI ott volt, akinek ott kellett lennie, sőt még többen is...

2015. október 7., 15:55

Az MSZP szerint gyenge próbálkozás Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter részéről összemosni a korábbi szocialista és az Orbán-kormányok állami vagyongazdálkodással kapcsolatos tevékenységét.

2015. október 7., 14:49

Lapzártakor érkezett a hír: életének kilencvennegyedik évében elhunyt Göncz Árpád. Elnöki kinevezésének egyik első interjúját huszonöt évvel ezelőtt a 168 Órának adta. Írtunk róla portrét, publicisztikát, és mindig az volt a véleményünk: ő az a politikus, akit szeretni lehet. A régi interjúnk egy részletével, régi írásaink felidézésével búcsúzunk a harmadik Magyar Köztársaság első elnökétől. Isten önnel, Elnök Úr!

2015. október 7., 13:35

Politikai vitanapot kezdeményezett az ellenzék három pártja az állami földek tervezett eladása miatt. Ma délutánra gyűlt össze az ehhez szükséges számú aláírás – értesült a 168ora.hu. Az MSZP, az LMP és a Jobbik szerint eddig egyetlen egy kormány sem merte megtenni azt, amelyre a jelenlegi adminisztráció készül, hogy privatizálják az utolsó valóban értékes hazai közvagyont.

2015. október 7., 13:26

2015. október 7., 12:47

Lapzártakor érkezett a hír: 94. életévében, családja körében elhunyt a harmadik magyar köztársaság első elnöke, Göncz Árpád. Mindenki Árpi bácsija a Trianon utáni korszak gyermeke volt. Postatiszt fiaként látta meg a napvilágot, a háború alatti ellenállási mozgalom tagja volt, később a Kisgazdapárt titkára lett. 1956 után a Bibó-per egyik vádlottjaként börtönbe került. Számos regényt fordított, drámákat írt. Egyike volt az SZDSZ alapítóinak, két cikluson át töltötte be a köztársasági elnöki posztot. A politika színpadán közvetlen természetességgel mozgott. Egy ideje a közélettől elvonultan élt. Lapunkban megjelent korabeli írásokkal: Szénási Sándor publicisztikájával, Mester Ákos interjújával és Buják Attila születésnapi köszöntőjével emlékezünk rá.

2015. október 7., 11:06

Azért kellett az állami tulajdonú mezőgazdasági cégeket eladni Lázár János szerint, mert az állam nem tudott jól gazdálkodni. A kancelláriaminiszter szerint ha léteznének még ilyen vállalatok, azt a fideszes menedzsment is szétlopná.

2015. október 7., 09:16

2015. október 7., 09:14

2015. október 7., 09:04

Kati Marton szerint a menekültválság kezelési módja miatt ez az év rettenetes Európa számára, és ezen belül különösen zavaró a magyar hozzáállás, hogy katonasággal zaklatják az érkező tömegeket, Orbán Viktor pedig egyre drákóibb intézkedéseket hoz ellenük.

2015. október 7., 07:08

Csökkentette bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változott.

2015. október 7., 05:03

Az emberi erőforrások miniszterének javaslatára a miniszterelnök 2015. szeptember 30-i hatállyal felmentette tisztségéből Kiss Norbertet, az Emberi Erőforrások Minisztériuma helyettes államtitkárát – derül ki a keddi Magyar Közlönyből.