2015. október 12., 09:40

Kétmillió forinttal akarták megvesztegetni a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) egyik munkatársát – hangzott el az M1 aktuális csatorna Híradójában hétfő reggel.

2015. október 11., 19:04

Az Együtt elutasítja a tervezett állami földértékesítési pályázatokat, ahogy korábban a földbérleti pályázatokat is elutasította, mert azokra semmi szükség nincs – mondta Szigetvári Viktor pártelnök vasárnap Felcsúton.

2015. október 11., 17:05

A jövő héten szinte szünet nélkül borús lesz az ég. Sokszor kell esőre is készülni, egyes területeken jelentős mennyiségű csapadék hullhat. A leghidegebb órákban néhol fagypont körüli értékeket is mérhetnek, s többfelé még nappal is 10 Celsius-fok alatt maradnak a maximumok – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat, vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.

2015. október 11., 15:09

Nemrég ünnepelte nyolcvanadik születésnapját. De fáradhatatlan még mindig. Előadásokat tart gyereknevelésről, érzelmi biztonságról és a mai oktatás problémáiról is. A pszichológus azt mondja: őt édesapja, Vekerdy Géza szeretete és intelligenciája indította el az életben.

2015. október 11., 13:44

Az MSZP szerint miközben a kormány közpénz-milliókból azt hirdeti, hogy a „reformok működnek”, egyre több és egyre riasztóbb adat mutatja meg Magyarország valós helyzetét.

2015. október 11., 13:17

2015. október 11., 11:12

Hiába követelnek teljes kárrendezést a tüntetéseiken a csődbe ment Quaestor károsultjai, erre egyelőre beláthatatlan ideig várni kell. Pedig hatályos már az erről szóló törvény, de úgy tűnik, a jogszabály megalkotói a törvénynek nem szereznek érvényt. Ehelyett a brókercég felszámolója a kisbefektetőket bennfentes kereskedelem gyanújával állítja bíróság elé.

2015. október 11., 11:02

24 százalékosra csökkentette többségi tulajdonát a barackmagbotrányban elhíresült agárdi Simon és Simon Mezőgazdasági Kft.-ben L. Simon László államtitkár. Ez azonban mégsem jelent igazi változást.

2015. október 11., 06:35

Életét vesztette a sofőr, miután autója Délegyháza és Dunavarsány között a Vasút soron az útról lehajtott és nekiütközött egy magasfeszültségű oszlopnak – közölte a katasztrófavédelem szombaton este.

2015. október 10., 16:58

Schmitt Pált választotta meg csütörtökön elnökének az a magas szintű szakértői csoport, amelynek az a feladata, hogy értékelje a sport szerepét az Európai Unió külkapcsolataiban, és tanácsot adjon arra vonatkozólag, hogy miképpen járulhat hozzá a sport az unió külpolitikai céljainak eléréséhez.

2015. október 10., 13:32

Denevérben mutatta ki a veszettség vírusát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) laboratóriuma Budapesten – közölte honlapján a hivatal szombaton. Az állategészségügyi hatóság felhívja a figyelmet, hogy ha valaki – akár legyengült, akár elhullott – denevért talál a földön, puszta kézzel semmiképpen ne fogja meg, hanem kérje szakember segítségét.