Cseh védelmi miniszter: Simicskó szerint az oroszok buszoztatják a menekülteket
A háttérből Oroszország szervezheti és finanszírozhatja azokat az autóbuszokat, amelyek a Balkánról Nyugat-Európába szállítják menekültek tömegeit – ezt mondta a cseh védelmi miniszter magyar kollégája kijelentésére hivatkozva.
Martin Stropnický a Mladá Fronta Dnes című lap hétvégéi számában úgy fogalmazott: „a magyar védelmi minisztertől kaptam ezt a hírt, amelyet nem tudok száz százalékig megerősíteni, de nincs okom, hogy ne bízzak meg kollégám szavaiban”.
Stropnický felidézte, hogy a Balkán területén, nem kis létszámban, autóbuszok jelentek meg. „Senki nem tudja, hogy ezek az autóbuszok honnan kerültek oda, de elég valószínű, hogy Oroszország pénzelhette a projektet. A hatalmas emberáradatot ilyen módon szállították a schengeni határhoz” – nyilatkozta a cseh védelmi miniszter.
Martin Stropnický jelezte, hogy az ilyen és ehhez hasonló eszközök bevetése Oroszországnak érdekében állna, mert – szerinte – ez erodálhatja az Európai Uniót.
Az Index ezzel kapcsolatos megkeresésére a Honvédelmi Minisztérium úgy reagált, hogy a cseh politikus szavai félreértésen alapulhatnak. „A NATO védelmi minisztereinek csütörtökön megtartott brüsszeli tanácskozásán általában volt szó Oroszországnak a szíriai konfliktusban történő szerepvállalásáról. Ennek kapcsán több ország vezetői részéről megfogalmazódott olyan álláspont, hogy az orosz beavatkozásnak lehet olyan következménye, hogy fokozódik a migrációs nyomás Európán” – írta a tárca.
Azt is hozzátették, hogy bár a védelmi miniszterek tanácskozását követően „a cseh és a magyar delegáció között sor került bilaterális megbeszélésre is”, azon „a magyar honvédelmi miniszter részéről nem hangzott el” olyan kijelentés, amit a cseh kollégája neki tulajdonít.
(
echo24.cz/ Index)