Mindenkinek joga van elkeríteni a saját tulajdonát, azonban a kerítés kialakítása, építése közben nem árt pár dologra odafigyelni!
A kuvasz korábban nagyon népszerű kutyafajta volt Magyarországon, az utóbbi években azonban inkább a kihalás fenyegeti.
Budapest VII. kerületében jelentős forgalmi változások lépnek életbe a trolibuszok zavartalan közlekedése érdekében.
Elkezdődött a 2025-ös érettségi, mutatjuk, milyen feladatokat kellett a diákoknak megoldaniuk kedden, a matematika napján.
Az OTP változtat az internetbankba történő belépésen, a közleményük szerint, így biztonságosabb lehet az ügyintézés.
2015. október 3., 19:42
Nézem az EU szerencsétlenkedését Orbánnal kapcsolatban, és déjá vu érzésem van.
2015. október 3., 19:29
A 168 Óra Szerda 11 című interaktív rádióműsorának vendégei voltak: Horn György, az Alapítványi és Magániskolák Egyesületének elnöke, az Alternatív Közgazdasági Gimnázium (AKG) igazgatója, és Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke. Mindketten gyakorló pedagógusok is. A PDSZ kezdeményezésére szakmai szervezetek és hálózatok október 9-én létrehozzák a Közoktatási Kerekasztalt, amelynek célja a közoktatás mélyrepülésének megállítása lesz. Ez egyébként a társadalom egészének is érdeke.
2015. október 3., 16:07
Egy mezőgazdasági vontatóval ütközött a Sopronból Pécsre tartó személyvonat Szigetvár és Szentlőrinc között, a balesetben a mozdonyvezető megsérült – közölte a Mávinform szombaton az MTI-vel.
2015. október 3., 13:48
„Megéri manapság Orbán kedvenc bunkó borászának, Rubovszky György tehetségtelen lányának vagy Budai »Elszámoltató« Gyulának lenni, mert a mi pénzünkből jól megfizeti őket a kormány a semmiért” – Berkecz Balázs.
2015. október 3., 10:57
Karbantartás miatt módosul számos, Kelenföldet érintő vonat menetrendje a mostani és a következő hétvégén.
2015. október 3., 10:24
Komoly erőket vonultatott fel ezen a héten a Göncz Árpád Alapítvány konferenciája, hogy a névadó államfővé választásának huszonötödik évfordulóján régi idők konfrontációiról és kompromisszumairól vitatkozzanak. Kende Péter, Majtényi László, Jeszenszky Géza, Surányi György, Kádár Béla mellett ott volt Gombár Csaba is, a Magyar Rádió akkori elnöke.
2015. október 3., 08:52
Szombaton mutatja be Balance című új műsorát a Fővárosi Nagycirkusz, ebből az alkalomból délelőtt a Városligetben cirkuszparádét tartanak, ahol a látogatók a látványos felvonulás mellett ízelítőt kaphatnak az új produkció számaiból is.
2015. október 3., 08:44
A Csongrádi Református Egyházmegye Istentől kapott feladatnak tartja a menekültek feltartóztatását és köszönetet mondott érte a kormánynak – számol be róla a Reuters.
2015. október 3., 06:44
Szándékos emberölés miatt 18 év fegyházra ítélték első fokon azt a férfit, aki tavaly a villamos elé lökött egy nőt, és az áldozat a helyszínen meghalt.
2015. október 3., 04:40
Kamionnal ütközött egy taxi péntek este a 4-es főút 24-es kilométerénél, Üllő közelében, a személyautóban utazó mindhárom ember életét vesztette.
2015. október 2., 20:11
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a kormány szándékosan „jegeli” az egy magyar rendszámú kamionban augusztusban, Ausztriában megtalált 71 menekült haláláért felelős bűnözők ügyét.
2015. október 2., 19:30
Az MSZP felszólítja a miniszterelnököt, hogy lépjen ki a félelemkeltésre alapozott háborús retorikából és higgadjon le végre, mert a válságra még nincs megoldás.
2015. október 2., 16:33
Bálint „Gyuri bácsi” 96 évesen is az ország kedvence. Egyike azon keveseknek, akiket – világnézettől függetlenül – rengetegen tisztelnek és elismernek. A kertészmérnök nyugdíjas volt már, amikor annak idején a Magyar Televízió Ablak című műsorába hívták, aztán „Bálint gazda” több mint húsz éven át tanította a nézőket a kertészkedésre. Közben 1994-től ’98-ig az SZDSZ országgyűlési képviselője volt. Ám a politikánál fontosabbnak érezte az ismeretterjesztést. Szakmai magazinokat szerkesztett, társadalmi közfeladatokat látott el. Munkásságáért a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét is megkapta. Keserédes éveim címmel több mint tíz éve jelent meg nagy sikerű önéletrajzi kötete, amelyet most újraírt: kiegészítette olyan emlékekkel, vallomásokkal, amelyekről eddig nem beszélt. A könyv szeptember végén jelenik meg. Bálint György a 168 Órának azt is elmondta: a természet, a föld szeretete tragikus történelmi időkön is átsegítette.
2015. október 2., 13:59
Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök szerint a Sukoró-ügyben szerdán hozott ítéletek azt mutatják, hogy az igazságszolgáltatás egy része törvénytelenül, politikai elvárásoknak eleget téve működik.
2015. október 2., 11:04
Nincs „egészségbarát kormányzás”, nincs népegészségügyi program, elavult a népegészségügyi intézményrendszer. Semmilyen gazdasági oka nincs annak, hogy pont az egészségügyre nem hajlandó költeni a magyar politika – hangzott el a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal ülésén.
2015. október 2., 10:33
A szeptember elsejétől bevezetett közétkeztetési reformról rendezett konferenciát Közétkeztetés – központban az egészség címmel az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI). A rendezvényre több mint négyszáz szakember jelentkezett.