Összegyűlt az aláírás, lesz vita a földről
Politikai vitanapot kezdeményezett az ellenzék három pártja az állami földek tervezett eladása miatt. Ma délutánra gyűlt össze az ehhez szükséges számú aláírás – értesült a 168ora.hu. Az MSZP, az LMP és a Jobbik szerint eddig egyetlen egy kormány sem merte megtenni azt, amelyre a jelenlegi adminisztráció készül, hogy privatizálják az utolsó valóban értékes hazai közvagyont.
Összegyűlt a kellő számú aláírás, így az ellenzék három pártja politikai vitanapot kezdeményezett az állami tulajdonban levő termőföldek magántulajdonba adásáról – értesült a 168ora.hu.
A házszabály szerint minimum 15, maximum 28 napja van az Országgyűlés elnökének arra, hogy összehívja az ülést. Így a vitanap vélhetően megelőzi a várhatóan november végén, december elején kezdődő földárveréseket. Az
indítványt MSZP-s, jobbikos és LMP-s képviselők közösen írták alá.A kormány mintegy 380 ezer hektárnyi állami tulajdonban levő termőföldet tervez magántulajdonba adni. Az Országgyűléshez ma benyújtott javaslat úgy fogalmaz: „Mindezt titokban, úgy, hogy erről sem az Országgyűlés képviselőit, sem a szakbizottságait nem tájékoztatták eddig. (...) Egyetlenegy kormány sem merte megtenni azt, amelyre a jelenlegi adminisztráció készül. Azaz az utolsó valóban értékes hazai közvagyon, az igazi nemzeti kincsünket jelentő állami tulajdonban levő termőföldek magántulajdonba adását. Ráadásul azt sem lehet pontosan tudni, mire fordítják majd az eladásokból származó több százmilliárdos bevételt.”