2010. december 25., 11:20

Több mint 30 millió forintot tüntetett el a Gyulai Otthon Lakásszövetkezet kasszájából a főkönyvelő és a pénztáros. A vezetőség időközben megtette a rendőrségen a büntetőfeljelentést. A gyanúsítottak a lakásszövetkezet vezetőinek beismerték tettüket, de tagadták, hogy szándékegységben cselekedtek volna. Az eset arra is rámutat, hogy egy szervezet esetében a költségminimalizálásnak is megvan a határa. A lakásszövetkezet – a tagság befizetéseinek takarékos felhasználása miatt – a legutóbbi három ciklusban nem alkalmazott ügyvezetőt. Az egyéni mohóság mellett ez is ok lehetett a történtekre.

2010. december 25., 09:07

Nemrég megírtuk: a kormány jelentősen csökkenteni akarja a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) támogatását, ami – mondták sokan – ellehetetleníti a filmszakmát. Aztán az Országgyűlés kulturális bizottságának fideszes elnöke, L. Simon László módosító indítványában 3,5 milliárd forint többletforrást javasolt az MMKA-nak. A parlament múlt héten elutasította ezt. Az alapítvány így jövőre – az előző kulturális kormányzattal kötött megállapodás szerinti 6,4 milliárd helyett – csupán 1 milliárd 30 millió forintból gazdálkodhat. L. Simon a sajtóban kifejtette: indítványáról egyeztetett a miniszterelnökkel, aki „elkötelezett a magyar film ügyében, de nem az MMKA-val képzeli el a filmszakma támogatását”. Többen is úgy sejtik: filmközpont jöhet létre Andy Vajna vezetésével. És segítségére lehet majd Kálomista Gábor producer is, aki már kifejtette: az a baj, hogy nem volt rendszerváltás a filmszakmában. SZTANKAY ÁDÁM rendezők véleményét adja közre.

2010. december 24., 18:45

Délután 16 óra körül indulnak pénteken, december 24-én a BKV utolsó nappali járatai. Ezután éjszakai buszokkal lehet utazni a városban. Az ünnepek ideje alatt többféle forgalmi változásra is kell számítani a közösségi közlekedésben.

2010. december 24., 14:52

A fideszes politikus szerint a jó zsurnaliszta naprakész, és ha elhallgatja a kormányt kritizáló véleményeket, akkor nem alkalmas újságírónak. A médiatörvényhez azonban Gulyás egyelőre nem nyúlna, majd korrigálják, ha nem működik. Mesterházy Attila szerint a legdurvább, hogy a kormánypárt öncenzúrára kényszeríti a médiumokat.

2010. december 24., 14:03

Mintegy 10 millió forintért készíttetett új, Magyarországról szóló imázsfilmet a Külügyminisztérium. A 7 perces videóban az ország látványosságai mellett híres magyar találmányokat is bemutatnak. A film egy nappal ezelőtt került fel a világhálóra, de a legismertebb videómegosztó oldalon már több tízezren nézték meg. Az uniós elnökség ideje alatt a politikusok is ezt kapják majd ajándékba.

2010. december 24., 13:27

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Érpatak polgármestere, Orosz Mihály Zoltán „aljas indokból, nagy nyilvánosság előtt elkövetett, jelentős érdeksérelmet okozó rágalmazás miatt” büntetőeljárást indított lapunk munkatársa ellen. A Fővárosi Bíróság nemrég jóváhagyta az elsőfokú bíróság felmentő ítéletét. Azaz: jogerősen felmentették HERSKOVITS ESZTERT, aki most felidézi a történteket.

2010. december 24., 12:38

A csütörtöki levegő-szennyezettségi mérések alapján már nincs szükség a szmogriadó tájékoztatási fokozatának fenntartására Budapesten, ezért azt Tarlós István főpolgármester visszavonta - írja a városháza pénteki közleménye. A főváros levegőjének minősége javult az elmúlt napokhoz képest, tovább csökkent a kisméretű szálló por koncentrációja, annak értéke egyik mérőponton sem érte el a tájékoztatási küszöbértéket.

2010. december 24., 10:56

Hivatalos személy elleni erőszaknak minősül a büntető törvénykönyv szerint, hogy a tárgyalás után az ügyészt a munkájával összefüggésben a bíróság folyosóján lökdösték és leköpték - közölte Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-vel a Budaházy-ügy óvadéki tárgyalása után történtek kapcsán.

2010. december 24., 09:49

A parlament idei utolsó ülésnapján több kedvezőtlen döntést is hozott a kormánytöbbség. Megszavazták például a sztrájktörvény módosítását, hiába tiltakoztak hevesen ellene a többi között az érdekképviseletek.

2010. december 24., 08:41

A miniszterelnök-helyettes szerint csak a külföldi szervezetek egy része bírálja a sajtótörvényt, és a kritikusok sem olvasták. Egyébként pedig társadalmi konzultáció kell a médiatörvényről, és jó lenne, ha a kereskedelmi média rendes példaképeket állítana, olyanokat, mint Szent Imre és Rózsa Sándor.

2010. december 24., 07:50

Az interneten terjed az a levél, amely szerint a Köztársasági Elnök hivatalából átküldték a Magyar Televízióhoz Schmitt Pál újévi beszédét, hogy időben rá tudják tenni a súgógépre. A beszéd vége a Himnusz egy idézetével zárul, amelyet ezzel a helyesírással sikerült papírra vetni: “Isten áld meg a Magyart jókedvel, bőséggel”. Támadás az Elnök ellen? De ki lehet ilyet találni?

2010. december 24., 07:12

„Szabadság csillaga volt hajdan a magyar,/ de ma már maga sem tudja, hogy mit akar:/ talány zaja, csöndje/ és úgy támolyog az idők sikátorán,/ mint átvezetett rab a fogház udvarán/börtönből börtönbe” – idézte Babits Petőfi koszorúi című versét Gyulán, sajtószabadság védelmében rendezett demonstráción a Petőfi-szobor talapzatánál Bod Tamás újságíró, ötletgazda, főszervező csütörtök kora délután. Az eseményen közel félszázan vettek részt.

2010. december 24., 04:41

Pénteken reggel kissé lehangoló, többnyire felhős, borongós időre ébredhetünk, többfelé érhet bennünket eső, záporeső. A délkeleti szél a Dunántúlon és délen megélénkülhet, északkeleten továbbra is lehetnek ködös területek, ott szitálás előfordulhat.