"A Fidesz a társadalom tűrőképességének határait feszegeti"

A fideszes politikus szerint a jó zsurnaliszta naprakész, és ha elhallgatja a kormányt kritizáló véleményeket, akkor nem alkalmas újságírónak. A médiatörvényhez azonban Gulyás egyelőre nem nyúlna, majd korrigálják, ha nem működik. Mesterházy Attila szerint a legdurvább, hogy a kormánypárt öncenzúrára kényszeríti a médiumokat.

2010. december 24., 14:52

Nem megalapozottak az új médiatörvénnyel kapcsolatos félelmek, mondta Gulyás Gergely az

ATV Jam című műsorában. A fideszes képviselő szerint a nemzetközi sajtóban megfogalmazott kritikákból nem lehet kiolvasni, hogy miért menne szembe az új törvény az európai normákkal. A Médiahatóság rendeletalkotási jogköre – érvelt Gulyás –, például egyáltalán nem ellentétes az európai gyakorlattal, sőt, szerinte ez akár még a függetlenség garanciája is lehet.

Mint ahogy az sem példa nélküli a fideszes politikus szerint, hogy egységes szabályok vonatkoznak az írott, az elektronikus és az online sajtóra. Gulyás ennek szükségességét azzal indokolja, hogy ma már ezeket nehéz külön kezelni, hiszen minden tévének és újságnak van weboldala is. Az elmúlt években pedig voltak olyan portálok, amelyek esetében jogosan merültek fel kritikák – főként annak kapcsán, hogy egyes anyagaik sértik-e vagy sem az emberi méltóságot.

A kodifikáció nem vészhelyzet

Gulyás szerint a kormánytöbbség mindig is hangsúlyozta az önkorrekcióra való hajlandóságát, de mindennemű változtatás előtt azt kell megnézni, miként működik a törvény a gyakorlatban. Ha rosszul működne, és netán okot adna a szólásszabadság féltésére, akkor a törvényt korrigálni kell, nyugtatott mindenkit a fideszes képviselő. Ám, figyelmeztetett Gulyás, a médiatörvény puszta elfogadásával még nem alakult ki olyan helyzet, ami indokolná az ilyen mértékű félelmeket.

Az újságírók pedig legyenek bátrak, kérdezzenek nyugodtan, biztatta a sajtó munkatársait Gulyás, aki mint mondta, naprakésznek kell lenni és időnként meg kell kérdezni kemény dolgokat. Kvázi ellenpéldaként említette, hogy a Magyar Rádió riportere azért nem közölte le a TASZ vezetőjével készített interjút, mert az bírálta a médiatörvényt. Az ilyen újságíró márpedig Gulyás szerint alkalmatlan.

Szóbeli ejnye-bejnye

Mong Attila, a Kossuth Rádió műsorvezetőjének felfüggesztését helytelennek tartja, megfogalmazása szerint ez egy „túlreagálásra adott túlreagálás” volt. (Emlékeztetőül: a műsorvezető egy percre elnémította a Kossuthot, így tiltakozva az új törvény azon passzusa ellen, miszerint hírt nem lehet kommentálni. Mong Attilának valószínűleg nem feladata, hogy egy médiatörvényt ilyen formában bíráljon, de ezt egy szóbeli ejnye-bejnyével kellett volna elintézni, vélekedett Gulyás.

Az ATV Jam-ben megszólalt Karácsony Gergely is, aki a médiatörvény kapcsán egyebek mellett az egyéni jogértelmezést lehetővé tévő gumiszabályokat kifogásolta, valamint azt, hogy a Médiatanácsban csak fideszesek ülnek. Így az ellenzék, illetve a kormányt kritizáló társadalmi szervezetek véleménye még kevésbé hangozhat majd el, ez pedig nagyon rossz irányba vezet. Nem véletlen, emlékeztetett Karácsony, hogy az 1848 márciusi pontok közül az első a sajtószabadság volt, ami ma teljesen összefonódik a demokráciával, a modern politikai nemzetekkel. Ezért Karácsony szerint teljesen jogos a médiatörvény miatti felháborodás. Az pedig, hogy a Médiatanács kötelezheti a szolgáltatókat bizonyos tartalmak letiltására, konkrétan két országban, Iránban és Kínában fordul elő, aggódott az LMP-s képviselő.

Az öncenzúra a legnagyobb bűn

Az MSZP frakcióvezetője számára szintén a diktatúrát idézi, hogy a miniszterelnök szóvivője magyarázza el a hazai sajtó képviselőinek, hogy miként kell interpretálni a médiatörvényt bíráló külföldi nyilatkozatokat. Mesterházy Attila szerint a törvény egyik legnagyobb problémája, hogy öncenzúrára kényszeríti az újságírókat, legalábbis egy részüket. Úgy véli, a Fidesz a társadalom tűrőképességének határait feszegeti, ezért mint mondta, nem szabad csöndben maradnunk, mert akkor csak rosszabb lesz a helyzet.

Mesterházy szerint az elmúlt fél évben nem jelent meg annyi negatív hír a nemzetközi sajtóban Magyarországról, mint tegnap, a médiatörvény elfogadását követően. Szerinte ez nagyon sokat rontott Magyarország nemzetközi presztízsén, ezért kezdeményezik a köztársasági elnöknél, hogy ne írja alá a törvényt, hanem előzetes normakontrollra küldje el az Alkotmánybíróságnak. És mivel az Unió elnökei leszünk, egyáltalán nem mindegy, hogyan tekintenek Magyarországra, ezért a szocialisták azt is szeretnék elérni, hogy a parlamenti pártok közösen dolgozzanak ki egy stratégiát arra vonatkozóan, hogy miként lehet Magyarország nemzetközi presztízsét javítani. Mi magunk is érdekeltek vagyunk abban, hogy a soros elnökség egy sikertörténet legyen, mondta az MSZP elnöke.

Visszahívott tejtermék került a boltokba – a Kifli.hu azonnali intézkedéseket tett egy lejárt szavatosságú, laktózmentes Mizo UHT tej kapcsán. A hatóság arra figyelmeztet: a termék fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet, ezért senki ne igyon belőle, és vigye vissza, ha vásárolt belőle.