Vásárhelyi Mária: A lelkek gyarmatosítása
Nem véletlen, hogy az egyébként semmiféle ideológiai, erkölcsi tartalommal nem rendelkező NER, a Nemzeti Erkölcstelenség Rendszere a baloldaliság és a liberalizmus mellett a politikailag korrekt beszédet tekinti legfontosabb, megsemmisítésre ítélt ellenségének. Ennek csak az egyik oka az, hogy a rendszertől általában is kevés dolog áll távolabb, mint mindaz, amit a „korrektség” fogalma alatt értünk. Ennél fontosabb, hogy
a „politikailag korrekt” beszéd a NER legfontosabb kohéziós erejét, a gyűlöletet oltaná ki.
Mert bár a párt politikusai és propagandistái minden erejükkel azt próbálják elhitetni a közvéleménnyel, hogy a politikailag korrekt beszéd funkciója az, hogy elleplezze a lényeget, megakadályozza, hogy a legfontosabb társadalmi problémákról őszintén beszéljünk, ennek éppen az ellenkezője igaz. Ez a beszédmód nem az elhallgatásról, az őszintétlenségről, hanem egyes embercsoportok vagy személyek emberi méltóságának tiszteletben tartásáról szól. Olyan alapvető civilizációs normarendszert jelent, amely éppenhogy elősegítheti, hogy a legkényesebb kérdésekről is egyenrangú felekként beszélhessünk. A politikailag korrekt beszéd nem a közbeszéd tartalmát, hanem annak módját próbálja keretek közé szorítani, hogy a szóhasználat ne legyen sértő, megalázó a vitában érintett egyik fél számára sem, és így ne lehetetlenüljön el az érdemi párbeszéd. Célja, hogy megteremtse a nyelvi egyenlőség kereteit a diskurzus által érintettek számára.
A Fidesz célja azonban, ahogyan Orbán Viktor ezt már a kötcsei beszédében megfogalmazta, a kezdetektől az volt, hogy száműzze a nyilvánosságból a racionális közéleti vitákat, és ezek helyét az érzelmekre ható propaganda vegye át. Ezért hirdetett kereszteshadjáratot a politikailag korrekt beszédmód ellen.
A párt agytrösztje korán felismerte, hogy az emberek érzelmei, lelke feletti uralmat a beszélt nyelven keresztül lehet megszerezni. Közismert, hogy az önkényuralmi rendszerek legfontosabb manipulációs és hatalmi eszköze a nyelv; ahogy például Victor Klemperer a nácizmusról írta, az a „tömegek húsába és vérébe az egyes szavakon, a beszédfordulatokon, a mondatformákon keresztül fúrta be magát”.
Napjaink autoriter, diktatórikus rendszerei is saját, a propaganda céljaira kialakított nyelvhasználatukkal gyarmatosítják a lelkeket. Új szavak, szófordulatok, szóösszetételek, töltelékszavak uralják ezt az „újbeszél” nyelvet, és nemcsak a szóhasználat, hanem a mondatképzés, a beszédstílus és a hanghordozás is azonos kaptafára készül az idomított kormánypárti politikusok számára.
A Fidesz által meghonosított beszédmód legfontosabb jellemzői a szegényes szókincs, a leegyszerűsítés, az indulatok túlburjánzása, az erő kultusza, az agresszivitás és a nyelvi brutalitás.
Nemcsak a politikai, hanem a mindennapi élet barbarizálódását is híven tükrözi a politikai közbeszéd züllése. És ehhez a mintát a kormánypártok szolgálatába szegődött médiamunkások szolgáltatják. Már nem kell a sorok között olvasnunk, a kifejezések rejtett üzeneteit fejtegetnünk, a felfoszló csomagolást bontogatnunk ahhoz, hogy tetten érjük a kormánypárti médiában a rasszizmust, a kirekesztést, a politikai ellenfél megalázásának, dehumanizálásának szándékát és persze a legolcsóbb hazudozást. Nincs érdemi vita, nincsenek racionális érvek, nem számít az emberi méltóság, csak a mindent elborító löttyös indulat van.
A politikai ellenfél dehumanizálása a nácikon és sztálinistákon kívül az 5. számú párttagkönyv birtokosának, Orbán Viktor kebelbéli jóbarátjának is kedvelt módszere. Míg korábban bevett dehumanizáló szófordulata a „fehérjehalmaz” volt, a minap „nemes egyszerűséggel” csótánynak nevezte mindazokat, akiknek nem tetszik a miniszterelnök gazdasági favoritja által 2rule néven forgalomba hozott sportruházat.
A nyilvánvalóan antiszemita tartalmat hordozó „libsi” szó ma már a kormánypárti közbeszéd természetes része.
Amikor a „kisebbségről” beszélnek gunyorosan vagy megvetően, akkor mindenki tudja, hogy a romákról van szó. A politikai ellenfél hazaárulózása, nemzet iránti elkötelezettségének kétségbevonása ugyancsak mindennapos ezen a fertályon, ezt az „ideiglenesen hazánkban tartózkodó ballibsik” fenyegető fordulat színesíti. És a „sivalkodó, vonyító, nyüszítő ballibsik” társasága többnyire nem emberi közösségként, hanem állati tenyészetként említtetik.
Amikor pedig a pártközpontból egy-egy, a politikai ellenség szimbolikusnak vélt figurájára adják ki a kilövési parancsot, akkor a karaktergyilkos fegyvertár elmaradhatatlan fordulatai a genny, a váladék, a takony, a fekália, az ürülék, a mocsok, a bűzlő szemét. A fenti példákat csupán az elmúlt néhány nap terméséből szemezgettem, a miniszterelnök által most zászlóra tűzött konzervatív, kereszténydemokrata értékrend nagyobb dicsőségére.
A hatalom által uralt nyilvánosságban folyó agresszív, gyűlölködő beszédmód észrevétlenül szivárog le a hétköznapi beszédbe és viselkedésbe. Az alapvető civilizációs normák felrúgása nemcsak a közbeszédet mérgezi, hanem az emberek egymás közötti viszonyát is. Hiszen, mint tudjuk, minden a szavakkal a kezdődik.
