Szabó Brigitta: Matolcsy és a valóságot teremtő gondolatok
Koncentrálok, erősen összeszorítom a szemem, s azt mondom: abrakadabra, hókuszpókusz, bimm, bamm, bumm, érjük utol Ausztriát!
Semmi. Ezek szerint nem tudok varázsolni.
Akkor viszont legyen az, hogy megfogadom Matolcsy György tanácsát, megváltoztatom a gondolkodásomat és a hozzáállásomat a dolgokhoz. A jegybankelnök megmondta, a közgazdaságtanban egyetértés van abban, hogy a valóság mellett a képzetek is fontosak. A gondolatok teremtik meg a valóságot.
Szóval, elkezdek erősen arra összpontosítani, hogy Magyarország utoléri Ausztriát.
De mennyi idő alatt is akarjam?
Tavaly azt mondta Matolcsy György, hogy még 25 év kellene hozzá, nemrégiben viszont Orbán Viktor miniszterelnök már csak 13 évet mondott, vagyis 2030 körül húzunk el nyugati szomszédunk mellett. A kormányfő ezt a növekedési adatok alapján merte kimondani, amelyek különben szerinte bizonyítják, hogy a 2010 óta alkalmazott unortodox gazdasági intézkedések, vagyis a matolcsyzmus működik. Azt is ígéri az MNB elnöke, hogy új aranykor következik, a növekedést segítő pénz az Európai Unión kívülről, a selyemúton érkezik majd.
Nem is tudom. Picit azért elbizonytalanítanak a „huhogó baglyok”, akik Matolcsy György szerint totálisan félreértelmezik a számokat, s hisznek a nagy nemzetközi intézményeknek, amelyek olyan versenyképességi rangsorokat állítanak fel, amelyek tele vannak szubjektív mutatókkal. Azok ugyanis a vizsgálataik során csupán 50 százalékban vesznek figyelembe „objektív tényeken alapuló tényezőket”, a vizsgálati szempontok másik fele szubjektív. Ellenben az MNB 90 százalékban tényekre alapoz, amikor Magyarország versenyképességét nézi. S ezek alapján Magyarország versenyképessége folyamatosan javul.
Szóval a huhogók szerint a Világgazdasági Fórum (WEF) 139 országot bemutató versenyképességi rangsorában 2010–2011-es 52. helyről tavalyra a 69. helyre esett vissza Magyarország (bár most 9 helyet javítva a 60.), Ausztria a 19. helyen áll, vagyis a világ húsz legversenyképesebb államának egyike. Ami miatt Magyarország csúszik lefelé, az például a korrupció mértéke, az intézményrendszer átláthatósága, a magas adók, a felsőoktatás és a szakképzés színvonala, vagy hogy a vállalkozások nem hitelképesek. A WEF 114 szempontot vizsgál a rangsor felállításakor, olyanokat, amelyek egy ország termelékenységét s hosszú távú növekedési potenciálját befolyásolják.
Azt is mondják, a pénz egyelőre nem Keletről érkezik. Az elmúlt hét évben összesen nettó 1,5 milliárd forint működő tőke jött Magyarországra, amivel mellesleg sereghajtó a régió többi államához képest. Ezzel szemben a magyar GDP 3-4 százaléka az európai uniós támogatásokból származik, a külkereskedelmet alapvetően meghatározó vállalatok pedig, mint az Audi vagy a Mercedes, német tulajdonban vannak.
A HVG kiszámolta, ahhoz, hogy a magyar GDP 2030-ra elérje az osztrákot, évente 8,9 százalékkal kell nőnie, úgy, hogy közben az osztrák gazdaság stagnál. Az unortodox gazdaságpolitikával együtt is 2010 óta évente mindössze átlagosan 2,3 százalék volt a gazdasági növekedés.
Nem állunk jobban életszínvonal tekintetében sem. Az egy főre jutó GDP vásárlóereje az EU átlagához képest Magyarországon 68 százalék, Ausztriában 130 százalék. 2010 óta 3 százalékkal sikerült közelebb jutnunk az átlaghoz. Ha esetleg Ausztria stagnálna, Magyarország pedig minden évben az uniós átlag fölött 4,7 százalékkal javulna, akkor 2030-ra utolérnénk a szomszédot. A magyar tempó jelenleg évi 0,8 százalékos közelítés az átlaghoz. A hazai fejlettségi szint mellett akkora növekedés elérése, amekkorával 2030-ra lehagyhatjuk Ausztriát, jelenleg teljesen lehetetlen.
Jó, ettől még lehet nagyon akarni. De nem elég, ha csak Orbán Viktor és Matolcsy György akarják. Kettőjük gondolatának ereje nem tud teremteni, ha közben az éppen általuk teremtett hétköznapokban élő 9,8 millió ember pesszimista a kérdésben.
S vannak nagyobb célok is. Koncentrálok, erősen összeszorítom a szemem, s azt mondom: abrakadabra, hókuszpókusz, bimm, bamm, bumm, szombat reggel hat helyett nyolc órakor ébresszen a kisebbik fiam.
