Somfai Péter: Magas labda
Hatalomra kiéhezetten óvatosan kell politikai döntéseket hozni. Jó lett volna, ha az újonnan megválasztott önkormányzati testületek maguktól is ráébrednek arra, hogy az októberi választási győzelem nem valamiféle revánsra adott felhatalmazást az ellenzéknek.
Mint valami pók a hálójában, a másik oldal feszülten figyeli a kivetett háló minden rezdülését. A fővárosból és a kormánypártok által elveszített vidéki településekről érkező belső konfliktusok hírei mintha csak hájjal kenegetnék a jobboldalt. Már az első belső viták hírei is felborzolták a kedélyeket, amiben természetesen benne volt a vesztesek kárörvendése is. Hatalmas, szalagbetűs címekkel tudatta propagandagépezetük az ország népével, hogy „A fővárosi önkormányzat első ülésén béremelésekről döntött”, s lám, ezek sem különbek, hiszen az előző években még ők vádolták anyagiassággal a fideszeseket.
Aztán az éppen csak felálló testületek első döntései, a bizottsági helyek elosztása, a tisztségek kiosztása keltett kisebb-nagyobb viharokat. Mintha pillanatok alatt feledésbe merültek volna azok a megállapodások, amelyek a választások előtt sikeresen egységbe kovácsolták a különféle pártérdekeket. Akkoriban megfogadták, hogy nem fognak erőből, a másik véleményének meghallgatása és elfogadása nélkül lényeges döntéseket hozni. Visszatér a demokrácia, ígérték, senki nem akar rátelepedni a másikra. Persze a hatalom ilyen-olyan csúcsain könnyű megfeledkezni megállapodásokról, ami a polgárok szemében meglehetősen rossz üzenet. Különösen most, amikor még az ellenzékre vár a megvívandó „nagy győri ütközet” is.
Ami nem jelentheti azt, hogy ismét jaj legyen a legyőzötteknek! A majd egy évtizedes jobboldali politikai elnyomásra nem válasz valami hasonló. Nem szülne jó vért, ha a megszerzett pozíciókat arra használnák a korábban ellenzékbe kényszerített pártok, hogy a portástól a takarítókon át egészen a kis hivatalnokokig mindenkit lecseréljenek, ahogyan azt 2010-ben, a „fülkeforr” buzgalmában a Fidesz–KDNP szemrebbenés nélkül megtette. Ha most ismét ezt tapasztalnák a kisemberek, az önkormányzati hivatalnokok, 2022-ben a megélhetésüket féltők aligha adnák a voksukat az ellenzéki jelöltekre. Az elmúlt hetekben voltak is ennek nyomai, amikor például az újpesti városháza hivatala a választások után valósággal „kiürült”.
Az októberi önkormányzati győzelem bebizonyította, hogy 2022-ben tényleges kormányváltásra csakis akkor lehet reményünk, ha a most felépített összefogás, az egymásnak adott szó iránti bizalom a következő években nem erodálódik, sőt a vidék Magyarországát is sikerül megszólítaniuk a Nemzeti Együttműködés Rendszerével szemben az ellenzéki együttműködés politikusainak.
Kényes, törékeny dologról van szó. Az ellenzéki összefogás olyan széles platformon alakult meg, amelyről korábban álmodni sem mertünk volna, a megállapodást aláíró részt vevő pártok politikai elképzelései fényévnyire távol állnak egymástól. Tudni lehetett már előre, hogy a Momentum és a Jobbik gyanakodva fogadja az összefogásba bevett gyurcsányista politikusok minden mozdulatát, minden olyan kinevezést, döntést, amelynek előkészítésébe – akár csak félreértésre hivatkozva – nem vonják be őket. Ezt nagyon mélyen az eszükbe kellett volna vésniük a baloldali pártok vezetőinek, és ebbe az irányba „terelgetni” a helyi szervezeteiket is, tudva, hogy az ellenzéki összefogás ilyen ügyeken bomolhat fel.
Már az első napokban megmutatkozott ennek a veszélye. Volt olyan budapesti kerület, ahol a Momentum két képviselője azért lépett ki a koalícióból, mert nem kérték ki előzetesen a véleményüket a tervezett képviselői fizetésemelés dolgában. A ferencvárosi polgármester asszony személyes támadásnak vélt egy adminisztratív bakit, a napokban pedig a DK-s Czeglédi Csaba ügye borzolta a kedélyeket momentumos és jobbikos körökben. Nagyon nehéz kívülről belelátni a kártyákba, hogy valóban nem tudtak arról, hogy az erzsébetvárosi és újbudai polgármester a kerületi cégek átvilágítását a Fidesz által – alighanem alaptalanul – meghurcolt jogász irodájára akarja bízni, vagy csak pártjuk központja inspirálta a tiltakozásokat. A másik oldal azzal védekezik: Czeglédi karaktergyilkosság áldozata, mert a cége Kósa Lajos köreit zavarta, ezért találni sem lehetne nála alkalmasabb személyt erre a feladatra…
Mostanában egyre gyakrabban panaszolják az ellenzéki politikusok, hogy a döntéseik nem kapnak kellő megértést a kormánytól független sajtóban. A koaliciós politizálást még gyakorolniuk kell, de mintha elszoktak volna attól is, hogy a médiának nem dolga a megértés.
Nem kell feladni magas labdákat, és akkor nem lesz mit leütni.
