Somfai Péter: Isten veled, Magyarország!

2020. június 3., 10:00

Szerző:

Remélem, nem veszi rossznéven a sokak által nézett kereskedelmi csatorna, hogy ennek az írásnak a címét tőle kölcsönöztem, de ez az egyetlen mondat a lehető legpontosabban fejezi ki mindazt, ami már jó ideje foglalkoztat. Az előző évtized elején-közepén indult meg az a nagy migráció (nem félek használni ezt a szitokszót), amely magával ragadott – szerény becslések szerint is – mintegy félmillió magyar családot. Valójában a hazai népesség szempontjából ez a félmillió kétszer-háromszor is több lehet, ha hozzászámoljuk a családtagokat, a gyerekeket, meg majd évtizedek múltán azok leszármazottait, akik már idegen országokban születnek, ott nevelkednek, és lassan elveszítik a gyökerei-ket is. Ami a leginkább elgondolkodtató, hogy a tehetséges, vállalkozó szellemű, többnyire fiatalok csomagoltak, és mondták – ki könnyes szemmel, ki keserűen –, hogy isten veletek!

Az említett csatorna minap vetített egyik epizódjában megszólaló fiatal lány elmondta: néhány éve reménytelen lakáshitel nyomasztotta, a heti hétnapos munka ellenére napról napra tengődött, a kilátástalanság elöl menekülve, egyetlen táskányi ruhával és harminc euróval a zsebében érkezett meg egy osztrák kisvárosba, ahol azóta már saját lakása és mindig teli hűtőszekrénye van. Ott is sokat dolgozik, pincér, szabad idejében takarítani jár, de azt látja, van értelme a munkájának. És nem az anyagi előnyöket számolgatta az a hat gyereket nevelő egri mérnökember sem, aki odahagyott mindent, amit a korábbi életében elért. Megcsömörlött attól a politikai bűztől, amely mára szinte elviselhetetlenné tette számára itthon a levegőt. Nem érdekelte, hogy takarítással vagy egy farmon állatgondozással kell-e újraindítania a maga és a gyerekei számára választott szabadabb életet. Biztos benne, ha megkapaszkodik, újra épületeket tervezhet majd, háromdiplomás pedagógus felesége pedig megint taníthat, és a gyerekei is jó iskolákban, egy szabad társadalomban nőhetnek fel.

Ha egy-egy baráti társaságban manapság szóba kerül a kivándorlás, kiderül, hogy csaknem minden család érintett valahogy ebben. Azt mondják az itthon maradt szülők, nem a pénz miatt ragadtak vándorbotot a gyerekeik. Az egyik ismerősöm egyetemen oktató matematikus lánya idősgondozást vállalt Németországban, hogy olyan szinten tanulja meg a nyelvet, amivel később megpályázhat egy oktatói állást. Talán nem kell majd attól tartania, hogy a főnökei kisajátítják a tudományos folyóiratba szánt cikkeit. Meséltek olyan tanár házaspárról, akiket a közösségi hálón közzétett posztjaik miatt lehetetlenített el az iskola vezetője. Most Belgiumban egy ménesben kaptak állást és szállást, amíg talpra állnak. Az egyik központi kórház intenzív osztályon dolgozó főnővére azért ment külföldre, mert idehaza már alig volt magánélete. Letette a műszakját, néhány órát otthon töltött, aztán újra munkába kellett állnia. Az orvosnak a borítékokból és az ambulancia folyosóján kora reggeltől késő délutánig rá váró töméntelen betegből, az asszisztencia hiányából, a favágásból lett elege.

Aki élt már hosszabb ideig külföldön, megtapasztalhatta, hogy nem könnyű az ottani magyarokkal jó kapcsolatot ápolni. Hollandiában egy Facebook-csoporthoz már 37 ezren tartoznak, próbálnak segíteni egymásnak, a frissen érkezetteknek. Van, aki munkát, mások lakást ajánlanak, adózási, ügyintézési, iskoláztatási tanácsot adnak, mert az élet ott sem könnyű az újaknak. Az oldalon mindig akadnak beszólások, ha valaki a másiknak nem tetsző megjegyzést tesz közzé, de a csoport egyik szervezője nem is csodálkozik ezen. A kezdeti időkben nagyon nehezen lehet megszabadulni az itthon a zsigereinkbe beépült gyűlölködéstől és irigykedéstől. Annak miért sikerült jobban, és nekem kevésbé? Persze, ez nem speciálisan a Hollandiába szakadtak gondja, a már korábban említett, az egyik ausztriai kisvárosban letelepedett pincérlány is beszélt erről a kamera előtt. A mindössze néhány ezer lakosú községben már több mint ezer magyar telepedett le, de inkább kerüli őket, ha nem akar magának irigyeket, ellenségeket szerezni.

A Gyere haza, fiatal! programra százmilliókat költött a kormány, de egy év alatt alig több mint százan hallgattak a propagandisztikus ajánlatokra, aztán amikor hazatértek, alaposan csalódtak a rideg valóságban. Most, hogy a járvány miatt mindenhol emelkedett a munkanélküliség, elsősorban a vendégmunkások állásai kerültek veszélybe. Néhány tízezren haza is tértek Nyugat-Európából, főleg olyanok, akik korábban a turizmusban, a vendéglátásban vagy a szolgáltatásban találtak munkát maguknak. A kormánypropaganda fordulatról beszél, de hogy a közeli hetekben, hónapokban folytatódik, megáll vagy visszafordul-e ez a folyamat, azt nagyon nehéz megjósolni.

Emlékszünk, volt már egy korszaka a történelmünknek, amikor hárommillió magyar tántorgott ki Amerikába a nyomor, az éhenhalás elől. Sokan tányérmosással kezdték, de akiben volt kitartás és akarat, megalapozhatta a szerencséjét. Most is valami hasonló történik.

Horoszkóp

A cselédsajtó és a Karmelita udvartartásának agyhalott influenszerei Pankotai Lilivel szemben fel merték venni a kesztyűt. De micsoda bátorság kellett ehhez az elvtársaknak. 

Az elhibázott brüsszeli szankciók, azon belül is elsősorban az energiaszektort érintő korlátozások miatt alakult ki válság az EU-ban és így Magyarországon is – ez a kormányzati kommunikáció alfája és ómegája. A valóság ezt másként gondolja.