Somfai Péter: Hogyan fordulhat elő?
Az emberi gyávaság, a félelem, a megalkuvás okozza a világban a tragédiákat. Talán tizenhat éves lehettem, amikor a gimnáziumban először tanultunk a náci Németország rémtetteiről. A pogromokról, a koncentrációs táborba hurcolt több millió zsidó ember kiirtásáról. Édesapám korábban csak annyit mesélt nekem „azokról az időkről”, hogy fegyvertelen katonaként megfordult a Donnál, és együtt raboskodott Radnótival. Anya múltjáról annyit tudtam, hogy ő is járt valami táborban, repülőgépeket szereltek Hitlernek. Tizenévesen nem értettem, hogyan fordulhatott elő, hogy az a sok százezer ember birkaként beszállt a vagonokba, és nem tiltakozott, nem ragadott fegyvert. Meghaltak volna, mondta apám. Így is meghaltak, vágtam rá én.
1980-ban, berlini tudósítóként, megrázó élményt jelentett számomra, ahogyan az NSZK-beli tévéállomások egymással versengve szembesítették az akkori fiatalokat a még élő apák, nagyapák nemzedékével. Nem volt olyan beszélgetés, amelyben ne tette volna fel valaki a kérdést: hogyan engedhettétek meg mindezt?
A hétköznapok rohanásában sokszor meg sem fordul a fejünkben, hogy valami nincs rendjén körülöttünk. Hogy meg kellene állni, és feltenni a kérdést a politika formálóinak: jó lesz ez így? Hová vezet, ha lépésről lépésre lecsippentenek egy kicsit a jogainkból? Átírják az alkotmányunkat, átszabják a választási rendszert. Ha egyszer csak azt látjuk, hogy ripsz-ropsz pártkatonák pottyannak minden közpozícióba, hivatalba, hatósághoz.
Csak megvonjuk a vállunkat.
A minap az egyik tévécsatorna bemutatott egy háromrészes francia filmsorozatot, amely a sztálinizmus születését és a diktátor hatalmának kiterjesztését mutatta be. A megdöbbentő, eredeti képsorokhoz mellékelt szöveg mélyen megfogott. Sztálin maga fogalmazta meg egy interjúban, hogy a papnevelde álnok világa kellett ahhoz, hogy azzá legyen, ami. El kellett sajátítania a kémkedést, el kellett fogadnia, hogy a magánszféra tisztelete és az érzelmesség a gyengék tulajdonsága. Alapszabály: soha ne mutasd ki az érzelmeidet, soha ne áruld el magad, ha hatalomra akarsz kerülni! Már húszévesen bandafőnöknek tekintette magát. Lázadó volt, nem volt hajlandó levágatni a haját, lobogó ingekben járt, szakállt növesztett és tiltott könyveket olvasott. Megértette, hogy a 20. századi orosz társadalom feudális, ezért el kell pusztítani, és egy másik társadalmat kell helyette építeni. Később már arról beszélt: Hitlertől megtanulta, hogy csak erőszakkal lehet kormányozni, az árulás, a hazugság, még a gyilkosság is megengedett bizonyos szint felett. Amikor a párt élére került, szakított egy „agyrémmel”, amelyet ő lelkiismeretnek nevezett.
A csúcsra vezető úton szüntelen ellenséget keresett. Így bizonyította híveinek, hogy csakis rá számíthatnak. Az ellenséggel vívott harc sosem érhet véget, írta egy helyütt. Már-már paranoiásan kapaszkodott ebbe. Hol a szeparatistákkal, hol a fehérekkel számolt le, később a saját elvtársaival, a hadsereg tisztjeivel, a zsidó orvosokkal, a saját feleségével is, ha kellett. Fel sem lehet sorolni ki, mindenkit küldött a halálba. A németek, a háború szinte ajándék volt számára. Idézték a filmben egy mondatát: „A legnagyobb élvezet, amikor az ember kiválasztja az ellenségeit, kidolgozza a támadás részleteit, amellyel kegyetlen bosszút állhat rajtuk, majd hazamegy aludni.”
Anno a németek, az oroszok, de a világon minden diktatúra elkábított polgárai általában csak nagyon későn veszik észre, hogy mi történik velük. Sodródnak egy nemzeti vagy rosszabb esetben az egész világot megrengető tragédia felé. Akár a lassan főzött béka, csak későn veszik észre a bajt, amikor már nem tudnak kiugrani a „fazékból”.
A minap a Klubrádió filmklubjában bemutattak egy dokumentumfilmet, amely a 2018-as magyarországi választásokról szólt. A vetítés után, amikor a nézők kaptak szót, valaki arról beszélt, nagyon tart attól, ha majd évek múltán a gyerekei, az unokái megkérdezik tőle, miért engedtük, miért engedte, hogy ilyen irányba menjenek a dolgok, nem tud majd mit mondani. Hogyan lehetett szemet hunyni a százezernyi fiatal emigrációja felett? Elfogadni a sajtó szabadságának korlátozását és elhinni azt a sok hazugságot a migrációról, amivel kétharmaddal lehetett nyerni?
Ha megnézi azt a bizonyos, Sztálinról készült filmet, akkor talán azt feleli: a Szovjetunióban is egy diktátor olyan világot hozott létre, amelyben csak egy, az ő játékszabálya volt érvényben. Fent állt a tribünön, és hazudott, lent pedig a nép tapsolt. Pedig a sorokban mindenki tisztában volt azzal, sőt maga a diktátor is, hogy amit hallanak, az hazugság. De mert a taps folyatódott, a diktátor elégedetten hazudhatott tovább. És a nép megengedte neki.
