Sebes György: Szerepek
Felcserélődtek a szerepek. A politikus szórakoztat, játszadozik, a színész pedig nemcsak színészkedik, hanem komoly dolgokat mond, amiket áthat az ország iránt érzett felelősség. De persze nem kell ezen csodálkozni vagy meglepődni. Egy olyan országban, amelyet mesterségesen kettéválasztottak és megosztottak, ahol a nemzetnek – állítólag – csak hívei vagy ellenségei lehetnek, és ahol a hatalom az ünnepeket is kisajátítja a maga céljaira, ott bármi megtörténhet.
Még az is, hogy egy miniszter képes azt állítani, több ezer ember a kormány mellett demonstrált, amikor utcára vonult a Színház- és Filmművészeti Egyetem ügyében. A beszédes nevű Polgári Mulató című rendezvényen ugyanis Gulyás Gergely azt magyarázta, a tüntetők a korábbi rend helyreállításáért emeltek szót, vagyis hogy ne egy független alapítvány irányítsa az intézményt, hanem a kormány. Jó, tudjuk, nem gondolta komolyan. Elviccelte a dolgot, mert a hatalom kínos helyzetbe került a hetek óta tartó tiltakozás miatt, és nem talál jó megoldást. Ilyenkor nem először – és nyilván nem is utoljára – gondolják azt, hogy segít a cinizmus, a másik oldal lenézése és semmibevétele. Ezt viszont évek óta gyakorolják.
A komoly gondolatok – többek között – egy olyan embertől származnak, aki a jó értelemben vett bohóckodásra tette fel az életét, de aki most mégis úgy érzi, véleményt kell nyilvánítania közéleti témákról is. Nagy Ervin színész ugyanis aggódik a hosszú ideje tiltakozó jövendő pályatársai, de az egész ország sorsáért is. Az emberek türelmetlenek és elégedetlenek, ezt akarták megmutatni a nem véletlenül a történelmi évfordulóra, október 23-ra szervezett tüntetésen. Tegyük hozzá, ez az oka annak is, hogy a gyűlésen szót kaptak szakszervezeti vezetők és egészségügyi dolgozók is, hiszen a szabadságot nemcsak az egyetemeken érzik veszélyben, hanem szinte mindenütt másutt is. És a színész nem csak a saját szomorúságának adott hangot, amikor arról beszélt, 25 éve nem hitte volna, hogy alapértékekért kell majd kardoskodni.
Hihetnénk, napjainkban a szerepek ki vannak osztva. A hatalom ezt igyekszik nyomatékosítani szinte minden pillanatban. Ám az egykori eseményeket és azok résztvevőit is megidéző demonstráción azt is jelezni kívánták, hogy ezt nagyon sokan továbbra sem hajlandók elfogadni. Nem törődnek tehát bele, hogy az alattvaló szerepét osztják rájuk – mondta az egyik szónok, s hozzátette: ha ez harcot kíván, állnak elébe. Egy másik pedig egészen odáig ment, hogy „forradalmat csinálni márpedig lehetséges”, ha másképpen nem lehet megoldani azokat a bajokat, amelyeket a jelenlegi rendszer okozott.
Itt még természetesen nem tartunk, és nem is kellene eljutni idáig. Ám az a tömeg, amely végigvonult Budapest belvárosán, figyelmeztető lehet. Békésen tüntettek ugyan, de a békétlenséget jelezték. Meg azt, hogy elegük van a hatalmi önkény megnyilvánulásaiból. Jellegzetes, ami a meghirdetett demonstráció előtt néhány órával történt. Egy ünnep délelőttjén – közismerten – a fű sem nő. A távirati iroda mégis akkor számolt be arról, hogy a Fővárosi Törvényszék első fokon jogellenesnek minősítette a Színház- és Filmművészeti Egyetem dolgozóinak sztrájkját. Óhatatlanul felmerül a kérdés: miért kell nagy hirtelen kiadni egy ilyen hírt, mintegy hangulatilag megelőzendő a készülő tüntetést (amelyről viszont csak mintegy másfél órával a befejezése után tudósítottak).
Látszólag minden olajozottan működik. A nemzeti együttműködés rendszerét nem rendíti meg egy akár tízezres demonstráció sem, s látszólag az sem izgatja őket, hogy a jelek szerint kialakulóban van egy másfajta nemzeti együttműködés is. Rögzíteni kell persze a kancelláriaminiszter poénkodását, amivel a valóságos problémákról igyekszik elterelni a figyelmet. De érdemes megfontolni, amit a színész Nagy Ervin mondott: „Egyszer csak lesz egy generáció, amely nem hajlandó félni tovább”.
Akkor mi lesz?
A cikk erdetileg a 168 óra hetliap 2020. október 28-i számában jelent meg.
