Ónody-Molnár Dóra: Széllel szemben
Egyszer úgy hozta a sors, hogy egy külföldi út során együtt ebédeltem nagyon magas pozícióban tevékenykedő magyar üzletemberekkel, regionális banki vezetőkkel, hatalmas befektetéseket menedzselő pénzügyi döntéshozókkal. Természetesen mindegyikük beszélt nyelveket, a munkájuk miatt szinte állandóan utaztak, tehát volt rálátásuk a magyar határokon kívüli világ jellegzetességeire is. Az asztaltársaság összes tagja beleillett a fideszes családmodellbe: valamennyien legalább három utóddal járultak hozzá a nemzet fennmaradásához. Mivel a legtöbb gyerek általános iskolába járt vagy éppen beiskolázás előtt állt, a téma jött magától: az új kormány oktatási intézkedései. A Hoffmann Rózsa-féle átalakítás idejében jártunk.
A fülkeforradalom után a Fidesz azonnal lehetővé tette újra az alsó tagozaton a buktatást és eltörölte azt a rendelkezést, amely előírta az egyéni szöveges értékelést az osztályzásnál. Ezekről társalogtunk, de szóba került a tankötelezettségi korhatár leszállítása is.
Nyilván nem tekinthető e kör reprezentatívnak, de mégis meglepett, hogy az üzletemberek és a jelen lévő feleségeik milyen lelkesedéssel beszéltek az új idők új (valójában: régi) szeleiről. Örvendeztek, hogy megint össze lehet majd hasonlítani a gyerekek teljesítményét, mert a szöveges jellemzés helyett visszajönnek a számjegyek, és az is milyen jó, hogy a szorgalmas és okos tanulókat nem húzzák majd vissza a lemaradók. Óvatosan vetettem közbe, hogy hat–nyolc éves gyerekekről beszélünk, akik eltérő tempóban haladnak, a buktatás pedig nem a hozott hátrányok megszüntetését, hanem az adott gyerekről való lemondást eredményezi. Megkérdeztem tőlük, hogy valóban informatívabbnak tartják-e, ha egyetlen összegző érdemjeggyel értékeli a tanár a gyereküket, ahelyett hogy leírná, miben haladt jól és mire kellene odafigyelni. Nem voltak barátságtalanok a válaszaikkal, de érzékeltették, mennyire nevetségesnek tartják a kérdéseimet. A tankötelezettség korhatárának leszállítását is támogatták, egyikük megjegyezte, hogy ő is dolgozott már 16 évesen, ezért lett ember belőle.
Mindezt azért idéztem fel, mert pontosan mutatja, hogy miért nem vezet politikai válsághoz az éppen aktuális PISA-felmérés, amelyből rendre az derül ki, hogy a magyar állam által fenntartott oktatási rendszer konzerválja leginkább a születési egyenlőtlenséget az összes vizsgált ország közül. Azért nincs ebből botrány, mert az érdekérvényesítésben legerősebb felsőközéposztály nagy részét egyáltalán nem zavarja az, hogy a családi és az anyagi háttér határozza meg, hogy két magyar gyerek közül ki milyen oktatást kap ugyanattól az államtól. Akiket ez zavar, azok már kimenekítették a gyereküket az állami oktatásból.
A 15 évesek szövegértését, számolási készségeit és természettudományos ismereteit mérő vizsgálat változatlanul az OECD-átlag alá sorolja be Magyarországot mindhárom területen. Aminek a kormány látványosan örül, az mindössze annyi, hogy a 2012-ben és 2015-ben mért brutális zuhanás után nem esett tovább a teljesítmény. Ennyi a nagy kormányzati siker: kiderült, hogy elértük a szakadék alját, ahonnan nem lehet már tovább süllyedni. Hurrá!
Orbán Viktor kilenc éve van hatalomban, azok a gyerekek, akik a kormányra kerülése idején születtek, nemsokára már felső tagozatba lépnek. Kilenc év olyan hosszú időszak, hogy nem lehet másra fogni a kudarcot, mint azokra az intézkedésekre, amelyek a magyar iskolarendszerben eleve meglévő negatív tulajdonságokat erősítették tovább: a mobilitás hiányát, a korai szelekciót, az egyéniség elnyomását, a gyerekellenességet, a túlterhelést, a tekintélyelvűséget, az értelmetlen stresszt.
2010 után Orbán Viktor átalakította (többször) a teljes oktatási rendszert a tartalmi szabályozástól a működtetésen át a pedagógusok értékeléséig. Az eredmény: soha nem határozta meg ennyire az, hogy kiből mi lesz, mint hogy hova születik. A 15 éves diákok negyede funkcionális analfabéta, akiknek ebben a rendszerben esélyük sincs arra, hogy olyan tudáshoz jussanak, amely megmenti őket a közmunkától.
Az oktatásért felelős államtitkár azt nyilatkozta, a PISA-jelentés visszaigazolja az eddigi politika helyességét. És ha a feudális kasztrendszer visszaépítése a cél, akkor még igaza is van.
