Ön is öt hónapja vár a Pfizerére? Hát, akkor így járt

A régóta várakozókat ma bárki beelőzheti, igen, azokat is, akik egészségügyi okokból csak Pfizert kaphatnak. A pénteken meghirdetett vakcinák kontrollálatlan kiosztása egyszerűen igazságtalan.

2021. április 30., 10:16

Szerző:

Nyilván olvasóink közül is sokan lehetnek érintettek a kérdésben: az oltásregisztrációt időben elintézték, majd közölték a háziorvosukkal, hogy Pfizert szeretnének kapni, vagy éppen pont a háziorvosuk közölte velük, hogy egészségügyi okok miatt számukra a Pfizer volna a legjobb. A szerencsésebbek már túl vannak rajta, megkapták Pfizer-oltásukat, de sokan még tegnap is az értesítésre vártak, hogy mehetnek, végre sorra kerülnek, megvan az adagjuk.

Hát, ők nagy valószínűséggel ma már nem fognak semmilyen értesítést kapni, és egyhamar nem is reménykedhetnek benne, miután a kormány pénteken kiszórja az összes olyan Pfizer-vakcinát, amit nem a 18 év alattiaknak tartanak vissza.

 
Tehát sokan öt hónapja várnak, és ma mégis boldog-boldogtalan beállhat eléjük a sorba, olyanok is, akik, mondjuk, csak ma regisztráltak oltásra, és aztán sikerült regisztrálniuk az eeszt.gov.hu egyik szabad időpontjára is.

Ennek az írásnak a megjelenésekor persze nagyrészt elérhetetlen az időpontok lefoglalására létrehozott oldal. De csak nagyrészt, mert így is vannak, akiknek mégis sikerül elérniük az oldalt. Azon kevesek, akik a túlterheltség mellett óriási szerencsével időpontot tudnak foglalni mára, végül is öt hónapja sorban álló társaikat előzhetik meg minden gond és következmény nélkül.

Ez bizony így egyszerűen és elképesztően igazságtalan, és valójában nem csupán a türelmesen várakozókkal szemben, de azokkal szemben pláne, akik egészségügyi okok miatt nem is kaphatnának más oltást, mint Pfizert.

(Kiemelt képünk illusztráció: Az asszisztens előkészíti a Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcinát Bojti István nyíregyházi háziorvosi rendelőjében 2021. április 22-én. Fotó: MTI | Balázs Attila)

Horoszkóp

„Itt az idő, hogy ne elégedjünk meg azzal, amit rólunk mondanak, hanem kezdjünk el mi is mondani valamit. Mert van mondanivalónk, ami fontos és hasznos mindenki számára.” A következőkben Köves Slomó, ortodox zsidó rabbi, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség alapítójának és vezetőjének véleménycikke olvasható.

A cselédsajtó és a Karmelita udvartartásának agyhalott influenszerei Pankotai Lilivel szemben fel merték venni a kesztyűt. De micsoda bátorság kellett ehhez az elvtársaknak. 

Az elhibázott brüsszeli szankciók, azon belül is elsősorban az energiaszektort érintő korlátozások miatt alakult ki válság az EU-ban és így Magyarországon is – ez a kormányzati kommunikáció alfája és ómegája. A valóság ezt másként gondolja.