Nagy N. Péter: Nagyobb dolgok
Nehéz eldönteni, ki a szegény. Mostanában egyre több hibátlan megjelenésű ember szólít meg pár forint reményében. Például egy elegáns, kontyos nő babakocsival, kicsi gyereket kézen fogva. Rendezett arcvonások, választékos modor, végtelenül szomorú tekintet. Egy bölcsészhallgatónak kinéző lány nap mint nap kér. Legutóbb már egy ezrest, mert azzal rendben lenne egész napra. Jóarcú fiú törökülésben, éhes. És persze jönnek a régiek is, az első ránézésre is részvétet ébresztő kéregetők. Az a szabályom, hogy naponta egy embernek adok, és ha még valakinek nagyon muszáj.
Átlag tizenöten kérnek azonban egy nap, ennyi pénzem nincs. Hogy legyen hát?
Szembesülök azzal, amivel az állam is. Valahogy el kell dönteni, ki a szegény, és mikor tesz jót vele, ha fenntartja a víz színén, vagy ha kényszeríti, hogy tanuljon meg úszni. Azzal a kockázattal, hogy megfullad. Tegyük zárójelbe most a gyerekeket, akik semmiről nem tehetnek, de adott esetben mindent elszenvednek.
Az Eurostat a maga részéről most segített. Az egyébként sem szegénysimogató magyar államot szinte felszabadította. Szalai Piroska, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány kuratóriumának elnöke, munkaerőpiaci szakértő az M1 egyik reggeli műsorában mondhatta el, hogy az Eurostat 2012 és 2016 közötti időszakra vonatkozó adatai szerint Magyarországon nem volt még ilyen kevés nélkülöző, és nincs még egy ország az unióban, ahol ilyen nagymértékben csökkent volna a szegénység. Mi voltunk a legjobbak – értékelt.
Vajon miért ő jelentkezett az örömhírrel? Miért nem tartott flottafelvonulást a kormány, hogy fürdőzzön a dicsőségben? Ha valami, ez az adat megsemmisítheti a szociális elkötelezettséggel vagy annak ürügyével támadó ellenzéket. Ez utóbbi sem jött elő kontrákkal, még erősebb adatokkal. Szalai Piroskán, a nem véletlenül megszólított munkaerőpiaci szakértőn kívül senkit nem öntöttek el az érzelmek.
Az Eurostat szerint a súlyos anyagi nélkülözésben élők száma Magyarországon 2004-ben 2,2 millió volt, 2007-ben már csak 1,7 millió, ám azután a válságban, majd a 2010-es Fidesz-kormány első három évében felment a szám 2,7 millióra. Innen zuhant vissza mostanra csaknem a felére. Ebben a gazdaság erősödésén túl a legnagyobb szerepe a közmunkának lehet. Európában lényegében az történt, mint nálunk. Az utolsó fél évtizedben harmadával kevesebben élnek kirekesztettségben, mint addig. A mi számaink annyival jobbak, amennyivel rontottuk őket, amikor a válságot, szemben Európa és a környező országok döntő többségével, a segítségre szorulók rovására kezeltük. A Fidesz-kormány első három évében Lengyelország például 500 ezerrel csökkentette, mi 700 ezerrel növeltük a kirekesztettek számát.
Változásaink tendenciájukban most együtt mozognak az uniós országokkal, csak még mindig nagyságrenddel rosszabb minőségű paraméterekkel. Csehországban például negyedannyian kirekesztettségben, szociális tekintetben Horvátország is biztonságosabb hely, mint a miénk. Tovább csendesíti az örömöt az az OECD-kimutatás, amely szerint hét generáció munkájára van szükség ahhoz, hogy egy magyar család a legszegényebb tíz százalékból átlagos jövedelmi szintig jusson. Annyi, mint Kínában vagy Indiában. Az európai átlag négy és fél generáció.
Azzal együtt, hogy az Eurostat számait sem könnyű értékelni, a mostani fordulat agyonhallgatásának okai mélyebbek. Megváltoztak ugyanis a politikai beszéd hangsúlyai. Heller Ágnesnek az egyébként Orbán Viktort zsarnoknak minősítő és erről ismertté vált interjújában szerepel négy sűrű mondat, amely leírja, hogy miért: „Az embereket nem gazdasági témákkal lehet megfogni (...) Már nem osztálytársadalomról, hanem tömegtársadalomról beszélhetünk. Egy tömegtársadalomban pedig nincsenek osztályérdekek. Még a szegényeknek sincsenek osztályérdekeik.”
Így lehet, mert nem is reflektálnak, ha ezzel szólítják meg őket. A Fidesz, amely a 2010-es ciklusában gyalázatosan bánt az egyszerű emberekkel, majd a következő négy évben csillapított a rendszeren, mindkettőt követően kétharmadot érően nyert. Kampányában árva szót sem szólt a szegénységről. Az ellenzék ráolvasta, hogy szociálpolitikája nincs, csak kegyetlen szegénypolitikája, és ellenajánlatot is tett. Az eredmény, hogy legutóbb a Fidesz a legszegényebbek között kiütéssel verte a baloldalt. A jóléti rendszerváltás 2002-es ígérete volt az utolsó ebben a műfajban, amely eredményt hozott a demokratikus oldalnak.
Az emberek a jelek szerint megtanulták a válságban, hogy ahhoz képest minden más változás csak aprópénz. Nagyobb dolgokra kell figyelni. A politikusok pedig azt, hogy a valósággal nem érdemes foglalkozni, csak az álmokkal és a félelmekkel.
Hatalmi szempontból igazuk lehet. De csak úgy.
