Nagy N. Péter: Ha tíz férfiú marad is
Mintha csak a hajdani III/III dolgozna. Az ő módszerük volt az ellenzék tagjainak egymás ellen fordítása.
Schilling Árpád nemrég írta: „Az ellenzék egy szartenger. (...) Kamupártok vagytok, kamuüzenetekkel, kamuképviselőkkel. Sem az önkormányzati, sem az EU-s választásokon nem szavazok olyan képviselőre, aki a parlamenti pártok bármelyikéhez tartozik. Szóba állni ezekkel olyan, mint megmártózni a szartengerben.”
Szelényi Iván a választás után: „A ma meglévő ellenzéki pártstruktúrában nem lehet a Fideszt leváltani. Nincs olyan választási törvény, amelyben ez megtörténhetne. Ma nincs olyan párt, amelyik a Fidesz váltópártja lehetne. A Fideszt egy, a baloldaltól a jobbközépig terjedő néppárt legyőzhetné, a lejáratódott jelenlegi ellenzéki pártok (DK, MSZP, Jobbik, LMP) összefogása nem.”
A téteket és a lehetséges kimenetet Kuncze Gábor már 2012-ben, a Beszélőnek adott interjújában megadta: „Az a szép, hogy a Fidesz, miközben önmaga bebetonozására törekszik, megbuktatásának kulcsát az ellenzék kezébe adta. Az ellenzék meg bolyong a kulccsal, és nem találja az ajtót. Ha Orbán nem megy 2014-ben, akkor marad 2018-ban is. Nagy erőkkel építi ki saját hatalmát, ami 2018-ban már megdönthetetlen lenne.”
2018-ban vagyunk. Az ellenzék mintha saját holdudvarának és egymásnak volna az ellenzéke.
(Ellenzéket ver egymás közé.) Lassan már azt az érzést keltik, nincs szükség ilyesfajta képződményre.
Visszalapozok vitatételekért.
Eötvös József a Reformban (1846): „Azon pillanatban, melyben az ellenzék, mint kompakt egész, meghatározott elvekkel lép föl, a kormány szint azt kénytelen tenni, s politikai vitatkozásaink cél nélküli tusakodásból rendezett küzdéssé válandanak, melynek győzelmei legalább, mint eddig, eredmény nélkül nem fognak maradni.”
Deák Ferenc (1845): „Nem könnyű az oppositio tagjanak lenni. Nem czifraság az. (…) Az ellenzéknek kötelessége ugyanaz marad, bármi csekély számra olvadnak is le tagjai. Lehet, hogy a közelebb reánk következő időkben eltávoznak azok, kiknek valóságos meggyőződése változott, elhullanak, kik egyedül, hiúságból vagy melléktekintetből állottak eddig az ellenzékhez; de ha tíz férfiú marad is, legyen csüggedetlen, vigyázó és becsületes, s hasznos szolgálatot teend a hazának, habár hatása kisebb lenne is.”
TGM pedig a választás után épp az ellenzékiséget hiányolta a Mércén: „Az ellenzék részéről (…) a rasszizmussal szemben (…) nem hangzottak el közvetlen érvek, és különösen nem hangzott el az az egyszerű és határozott állítás: ha kormányra kerülünk, lebontjuk a kerítést, és (kellő ellenőrzés és ellenőrzött, nyílt és nyilvános jogi procedúra föltételével) befogadunk Magyarországra évente mintegy húszezer menedékkérőt, illetve megtiltjuk a romák mindennemű, nyílt vagy burkolt szegregációját és hátrányos megkülönböztetését, továbbá programokat indítunk a nyomorgó falvak azonnali megsegítésére.”
De még ez is ott van: „Szembe kell néznünk vele, hogy amennyiben elutasítjuk Orbán Viktor rendszerét, akkor evvel együtt jórészt az ellenzéket is elutasítottuk, beleértve a »spontán«, a pesti tereken »Orbán, takarodj!«-ot skandáló »civil« tömeg ellenzékiségét is, amely az elvtelen egység mámorában alakul, és amely annál hangosabb, minél üresebb.”
Itt lassítanék. Meglehet ugyanis, hogy ez az egymás iránti szolidaritástól mentes, kölcsönös ellenzéki szigor adekvát. Jelzi, a baloldalból befelé, saját részei iránt szerény a gyengék és a gyengeségek iránti együttérzés késztetése. Akkor kifelé hogy lesz meg?
Például a független Mellár Tamás a közös harcok után úgy látja, az ellenzék sokkal jobban utálja egymást, mint a jelenlegi kormányt.
Az ok az lehet, amit Hadházy Ákos volt csapatáról, az LMP-ről ír, de nem csak erre a pártra igaz: „A siker feltétele, hogy az LMP jobban átérezze, mennyire súlyos politikai helyzet alakult ki Magyarországon. A mélyebb oka a kilépésemnek az, hogy nem érzékelem ezt a belátást a pártban…”
És ki tudja, Botka kire, mire gondolt, amikor távoztában pártja Fidesznek dolgozó ügynökeit kárhoztatta?
Mindenki üt mindenkit, senki nem hisz senkiben. Nem kéne az egykori Lukács György-tételig eljutni, amely szerint „amíg egy ellenzéki beállítódás nem jelent tényleges veszélyt a liberális hatalmi struktúrára, addig valós szolgálatot tesz neki: feszültségeket levezető hatásával erősíti a fennálló rendszert”.
Kuncze Gábor a 2012-es interjúban azt is mondta, hogy az őszödi Gyurcsány Ferenc életének a legjobb beszéde volt. Hozzátette: ezért nem mondja el élete legjobb beszédét, mert „látjuk, hova vezet”.
Jó volna, ha többen választanák ezt a megoldást, és nem épp most akarnák elmondani életük legjobb beszédeit, megírni legjobb cikkeiket. Az áldozat nincs abban a helyzetben, hogy be tudná fogadni. Elég lenne egyelőre a második vagy még szerényebb sorszámú…
Igyekeztem példát mutatni.
