Nagy N. Péter: És a hajó dől

Az ellenzék számára a kormányváltás a cél, a Medián friss kutatási eredményei azonban a Fidesznél látják a biztos pártválasztók 54, a Jobbiknál a 16 százalékát. Ezt mostanában nem szokás így egybeszámolni, de tény, a kemény jobboldalnál van a hetven százalék. Ettől még történhet bármi, hiszen a Jobbik táborát taszíthatja annyira a Fidesz korrupt, harácsoló urizálása, hogy akár a baloldallal összefogva is szembefordul vele. Nem tudni, hogy döntenek, de a helyzet ettől még az, hogy oly mértékben billen jobbra a magyar politika, ami a hajózásban a felborulás veszélyével járna.

Stabilan ez a helyzet? Kopátsy Sándor, akit Matolcsy György mestereként tisztel, azt állítja, hogy Orbán jól mérte fel a magyar társadalom centrumát, ami ott van, ahol az Antall előtti MDF kereste.

Meglehet, hogy Ungváry Krisztiánnak van igaza, aki közvetlenül a 2010-es választás után fejtette ki, hogy rettenetes ugyan, ami a demokráciára következik, de legalább a modernizáció esélyt kap, azt ugyanis a magyarok csak a jobboldaltól fogadják el. Szerinte „a rendszerváltással felszabadult magyarok többsége először lassan, majd egyre határozottabban ráébredt, hogy a harmincas évek világát érzi igazán magáénak”.

Mindkét állítás nyomasztó a baloldali és a liberális ember számára. De életszerűek.

De vajon nem érvényes-e legalább ennyire az a gondolatmenet, amelyet a Nobel-díjas közgazdász, Paul Krugman tíz évvel ezelőtt megjelent, magyarul is kiadott A liberális lelkiismeret című könyvében ír le? E szerint Amerikában Franklin D. Roosevelt elnök, tehát a politika hozta létre a háború utáni erős középosztályt. A növekvő egyenlőséget, a kiegyensúlyozott közéletet. Ahogy évtizedek múltán a konzervatív visszacsapás is a politika felől indult el. Elterjedt vélemény szerint a technológiai fejlődés okozta a következő nagy változást, mert egyre inkább igényelte a képzett munkaerőt, kevésbé a képzetlent. Szakadékot teremtett a két csoport között. Krugman szerint azonban nem a gazdaság vagy a globalizáció, hanem a politika felől bomlott meg az egyensúly. A Republikánus pártot birtokba vette a radikálisan konzervatív áramlat, amely nekiment a New Deal társadalombiztosítási elkötelezettségének is, és kiszorította az egyenlőség gondolatát a hetvenes, de még inkább a nyolcvanas évek Amerikájából. Az okok bonyolultak, a következmények számunkra érdekesek:

a konzervatív hullám mindenek felettivé tette az uralkodó politikához való lojalitást, behozta a haveri elosztást. Alapítványok, intézetek, kiadók, újságok, tévék tolják a folyamatot. Ennek részeként egyre nagyobbak az egyenlőtlenségek, a társadalom egyes rétegei élesen szembekerültek egymással, a közbeszéd gyűlölködésbe fordult.

Ha a jelenségeket tekintjük, ez történt nálunk is. Ez a Fidesz-képlet.

Krugman logikája szerint ahogy a politika beletolta ebbe a helyzetbe az országot, úgy egy másik ki is hozhatja belőle.

Ha így van, a helyzet kevésbé mozdíthatatlan, mint a számok szerint látszik.

Gyakorlatilag viszont egyelőre alig változott valami 2014-hez képest. Masszív jobboldali fölényt mutatnak a közvélemény-kutatók. A változás, hogy a Jobbik leszakadni látszik a Fideszről. Így is

nehéz belátni, hogy parlamenti koalíciós kényszerben a Jobbik miért például az MSZP-t választaná a hozzá közelebb álló Fidesz helyett.

Első olvasatra nehéz lenne viszont még balról is megmondani, mi a baj a Jobbik programjával. Egy példa, de sok lehetne. Bérlakásépítési terveik szerint előbb harmadáron lehetne bérelni, majd a lakást hitellel megvenni. Egészében azonban nem arról van szó, hogy a választó elbambult és nem vette észre, mennyire polgárivá vált a Jobbik. Számukra ma sincsenek ugyanis problémák önmagukban, döntően az erősen kollektivista módon felfogott nemzeti szempontból értékelik a világot. E szerint akarnak visszaszerezni szuverenitáselemeket Brüsszeltől. Ezt a pártot legkönnyebben a Fidesz partnereként lehet elképzelni, még ha támogatói sok kérdésben a felmérések szerint közelebb állnak a baloldaliakhoz, és felvilágosodottabbak, mint a kormányzó párt hátországa.

Ebből a helyzetből kellene a Krugman-logika szerint mozgatható politikai rendszert a baloldalnak visszahúznia maga felé. Ahhoz, hogy ezt megtehesse, a most már többekben, például Karácsony Gergelyben és támogató körében megjelent politikai invenció és szenvedély mellett arra is szükség van, hogy számot vessenek a környezettel. Európában és Dél-Amerikában egyaránt szétforgácsolódik, erejét, de leginkább témáit veszti ugyanis a baloldal. Ami aligha jelenti azt, hogy az embereknek ne lenne szüksége rá vagy másra ebben a funkcióban. Csak épp nehezebb a dolguk, mint az elmúlt évtizedekben bármikor.