Nagy-Huszein Tibor: Merre tovább, ellenzék?
Sokan sokszor elmondták, hogy ez a választás nem volt szabad és tisztességes. Mégis – magas részvétel mellett – a határokon innen élők közül mintegy háromszázezerrel többen szavaztak a fennálló hatalom ellen, mint mellette, és az ellenszavazatok száma a külhoni szavazatok hozzáadása után is csaknem százezerrel meghaladta a rezsim mellettiekét. Semmi nem indokolja tehát, hogy a Fidesz immáron harmadik kétharmadáért a választókat okolja bárki is. Nem igaz, hogy a magyarok többsége elfogadja a fennálló rendszert, nem igaz, hogy a Fidesz túlhatalmát a polgárok többsége biztosítja. Nem a választókon múlott: minden ellenható erő ellenére is többen szavaztak a rendszer ellen, mint mellette, és nem tudjuk, még mennyivel többen szavaztak volna így, ha az ellenzék győzelemre is esélyes módon lépett volna fel.
Ez a hatalom azt mutatja a választónak, amit látni szeretne: erőt, a kormányzásra, az ország megvédésére való képesség látszatát. Az ellenzék ezzel szemben szétforgácsolt, a pártok inkább egymás ellen küzdenek, és folyamatosan azt magyarázzák, miért nem tudják legyőzni a Fideszt. Ezzel saját gyengeségüket mutatják.
Egyes pártok ma már nyíltan is inkább tekintik céljuknak más ellenzéki pártok kirekesztését, mint a Fidesz legyőzését.
A választási szabályok ismertek, modellezhetők, 2014-ben pedig már élesben is megismerhetők voltak. A 2014-ben szerzett tapasztalatokat semmibe venni már nem bocsánatos bűn, az akkori hibákat négy év múlva megismételni még kevésbé az. 2014-ben úgynevezett teljes összefogással, 2018-ban koordinált jelöltállítással próbálkozott az ellenzék. Valójában 2014-ben is csak koordinált az ellenzék, hiszen a jelölteket ugyan közösnek mondták, de nem tekintették annak. Minden párt csak ott kampányolt, ahol az ő jelöltje volt a „közös”, a többi helyen nem, sőt ritkán még a másik párt által állított „közös” jelölttel szemben is dolgoztak. (Mint 2018-ban is.)
Ebben a rendszerben a Fideszt csak akkor lehet legyőzni – és akkor le lehet –, ha vele szemben egyetlen erős párt áll. A pocsolyát nem lehet félig átugrani. Ha az ellenzék valóban nyerni akar, akkor létre kell hoznia ezt a helyzetet, akár tetszik, akár nem. Nem lehet a választási rendszerre hivatkozva mentegetőzni. A választó ugyanis hathatós erőt szeretne látni a Fidesz ellen a választáson is, és legyőzése után a kormányzásban is. Olyan ellenerőre vár, amelynek van érthető, elfogadható jövőképe, és mutatja azokat a képességeket, amelyekkel azt meg is lehet valósítani. Az egymással civakodó, a még meg sem szerzett koncon marakodó, aztán meg a felelősséget a többire hárító pártok „összefogása” ehhez kevés.
Két csúnya vereségnek elégnek kell lennie ahhoz, hogy világossá váljék: így nem fog menni.
Az sem megoldás, amit most talált ki az ellenzék: keresnek egy olyan jelöltet, aki egyik párthoz sem tartozik, egyik sem indít vele szemben más jelöltet, és erre azt mondják, minden párt mögé állt. Egyrészt: egyik sem állt mögé. Másrészt: az ilyen jelölt mögött nem áll valós, a kormányzást támogató erő akkor sem, ha megválasztanák. És hiába várnánk egy új, a Fideszt legyőzni képes párt születésére, az nem fog megszületni és megerősödni a semmiből. Ma az összes olyan (emberi, anyagi, szellemi, szervezeti) erőforrás, ami egy rendszerváltásra képes erő felépüléséhez elengedhetetlen, a jelenlegi ellenzék pártjainak kezében van. Ezek nélkül, ezek ellenére nem épülhet fel váltóerő, tehát a jelenlegi ellenzéki pártok vezetőinek – vagy ha ők erre képtelenek, akkor a tagjaiknak – a felelőssége, hogy ezt az erőt létrehozzák pártjaik egyesülésével vagy legalább valódi pártszövetség létrehozásával. Aki méltó akar lenni a nép bizalmára, annak fel kell vállalnia az egyetlen ellenzéki demokrata párt létrehozásának kezdeményező felelősségét, vállalnia kell az ehhez szükséges kompromisszumokat, szervezetét és személyét illetően is. Aki erre nem képes, álljon félre, vagy pártjának tagsága állítsa félre.
Jövőre önkormányzati választások lesznek. Ha az ellenzék nem tudja elhódítani az önkormányzatok többségét a Fidesztől, akkor nem tud nyerni a következő parlamenti választáson sem. Az önkormányzati választásokat megelőzően európai választás is lesz. Az EP-választás alapvetően más, tisztán arányos rendszerben történik. Ez olyan csapdát jelent az ellenzéknek, amit most mindenképpen el kell kerülni. A tisztán arányos rendszer arra csábít, hogy minden kisebb-nagyobb párt önállóan induljon, és az EP-választáson megmutatott (remélt) erő birtokában kezdjen majd alkudozni a többiekkel. Ha ezt nem tudják elkerülni, akkor elvesztek. Mind. És a Fidesz legyőzésének esélye is elvész. Vagyis: már az EP-választáson is egy pártként vagy pártszövetségként kellene indulni.
