Mátyás Győző: Vita a CEU-ról, vagy mi

Nem akarnék riogatni, de azért elég elgondolkodtató, ha a CEU jövőjéről folyó vitát a Terror Házában tartják meg. Másfelől tényleg az intézmény dicséretére szól, hogy egy ilyen diskurzus egyáltalán létrejött. Főként figyelemre méltó, hogy most először a nyilvánosság előtt sikerült egy asztalhoz ültetni a hatalom képviselőit és az egyetem vezetőit, noha eleddig a hivatalosság mereven elzárkózott mindenféle párbeszéd elől. Manapság tényleg jó pont jár azért, ha a magasságosok képviselőit sikerül rávenni egy nyílt eszmecserére. (A Transparency International – amelyet szintén törvényi regulával készül megrendszabályozni a kormány – hiába hívott minisztereket, fideszes Európa parlamenti képviselőket a korrupcióról rendezett konferenciájára, a hatalom válaszra sem méltatta őket.)

Nem mintha a CEU-kérdést illetően konkrétan bármifajta előrelépést hozott volna ez a ”megbeszélés”. Illetve majdnem. Volt egy pillanat, amikor a köznevelésért felelős helyettes államtitkár már majdnem előállt egy olyan értelmezéssel, amelyik az egyetem számára is kínált volna kulcsot a látszólag megoldhatatlanra fabrikált törvényi kirakóshoz (elég lenne az amerikai szövetségi kormány elvi egyetértése is államközi szerződés helyett) – de aztán kihátrált a helyzetből.

Így viszont tanulságként maradt annak konstatálása, hogy a kormány funkcionáriusai és a kurzus pozicionált kegyeltjei milyen logikával, észjárással, attitűddel próbálják védeni a védhetetlent. Mert ebben az “érveléstechnikában” sokadszor és ezúttal igen tisztán mutatkozott meg a hatalmi logika struktúrája és mechanizmusa. De ez nyilván semmilyen módon nem vigasz a CEU-nak.

A hatalom pozícióját, attitűdjét mindennél pontosabban jellemzi az a sértetten duzzogó felütés, amivel a kormányszóvivő indította hozzászólását: “Ha valakinek sérült a joga ahhoz, hogy a saját véleményét el tudja mondani... az a magyar kormány volt”. Ja, hát hogyne, báncsák a magyar kormányt. Noha itthon más se hallatszott az elfoglalt vagy megvett csatornákon keresztül, mint az idevágó propaganda. A nemzetközi színtéren pedig mást se akartak a tudományos és politikai élet szereplői, minthogy a magyar kormány mondaná már el, hogy mi a fene a célja egy ilyen esztelen és becstelen törvény javaslattal.

Innen persze bőven vezet még út lejjebb, lásd a Terror Háza igazgató asszonyának “független értelmiségihez” méltó okfejtését, miszerint van itt egy törvény és ahelyett, hogy a CEU megpróbálná, “hogy ehhez alkalmazkodjon, ... a privilégiumai megtartásáért egy nemzetközi hazugságkampányba kezd ...kitalálja azt, hogy itt egy, a szólásszabadságot és a tanszabadságot sértő szabályozásról van szó...”. A dolog persze kísértetiesen hasonlít ahhoz, amikor egy zsebes társaság jól megmarmeckolja a turistát, majd még sértődötten apprehendál, hogy hát az áldozat megpróbált védekezni. Az áldozathibáztatásnak ez a végtelenül cinikus módja a diktatúrák tipikus eszköze.

Hozunk egy diszkriminatív, alkotmány- és józan ész ellenes törvényt, és ahhoz a CEU-nak kutya kötelessége alkalmazkodni, mert ha megpróbálja megvédeni magát, azonnal megvádolják politikai hangulatkeltéssel. (Nem mellékesen: egy minden ízében nemtelen politikai támadás ellen miért is ne védekezhetne a CEU a politikai színtéren?) Az meg már egyszerűen elképesztő, hogy miután a politika hatalmasai a CEU-t elmondták csalótól kezdve fantomegyetemig mindennek, még meg is rágalmazzák őket, hogy hazugságkampányt folytatnak, ha megpróbálják cáfolni a hamis vádakat. Sőt azzal is sározzák őket, hogy “ügyes trükkel” valójában ők vitték az Európai Unió színe elé az ügyet.

Mintha nem volna “önértékén” is elég felháborító és aljas ez a törvény ahhoz, hogy kiverje a biztosítékot világszerte. De hát pontosan ezen “logika” mentén gondolják úgy a hatalom képviselői, hogy a nemzetközi tiltakozás is valami gründolás (Soros keze mindenhova elér). Mivel szellemi értéket nem ismernek, nem tisztelnek, el sem tudják gondolni, hogy igen, van olyan, hogy egy nemzetközi mércével mérve komoly minőséget képviselő egyetem ügyében önként, saját meggyőződéstől hajtva kiállnak a szellemi teljesítményt respektáló intellektuelek. (Persze arról is lehet szó, mint azt a páratlan elmebajnok Kósa képviselő kifejtette, hogy itt a Nobel-díjasok is úgy el vannak varázsolva, mint az Isaurának gyűjtést szervező tévénézők. Hacsak úgy nem.)

Azt látom szomorúan, hogy ezen a terepen a CEU kulturált, szimpatikus vezetői eleve vesztesek, mert nem jártasak ebben a végtelenül romlott harcmodorban – hozzáteszem: normális esetben ere nem is volna szükségük.

Így ők megpróbálnak a fair play szabályai szerint védekezni az ellen, hogy a hatalom hoz egy teljesen értelmetlen (s tegyem hozzá: szándékosan teljesíthetetlen feltételeket és határidőket implikáló), az ország számára minden szempontból káros törvényt, hogy kinyírja a talán legszínvonalasabb egyetemét, majd elvárja, hogy az érintettek mindezt megadóan tudomásul vegyék. Arra viszont a CEU illetékesei nem számítottak, hogy ha megpróbálják megvédeni az érdekeiket s egy, az ország számára értékes szellemi kincset, akkor összeesküvőnek, hangulatkeltőnek, és persze Soros dróton rángatott bábjainak állítja be őket a propaganda.

Szépen keretbe foglalta az egész „diskurzust” a Terror Háza igazgatónőjének epilógusa, aki fenyegetőleg felszólította a CEU rektorát, hogy a „hazugságon alapuló” hangulatkeltést „fejezze be”. S inkább a behódolás módozatain töprengjen.

Hát így állunk szabad vita, szabad gondolkodás, szabad egyetem kérdésében napjainkban.