Mátyás Győző: Valóságfilmek
Végre hazai filmszínházban is bemutatták Tuza-Ritter Bernadett Egy nő fogságban című, közel harminc díjat nyert dokumentumfilmjét. És szintén most lehet látni moziban az utóbbi idők másik kiemelkedő dokumentumfilmes alkotását, Csuja László Kilenc hónap háború című munkáját is.
Szóval az van, hogy miközben a honi nyilvánosságot harsány és intenzív patkányozás tölti be, történnek azért fontos dolgok is a kulturális (köz)életben. Természetesen szinte észrevétlenül.
Az Egy nő fogságban már azzal híressé vált, hogy első magyar egészestés versenyzőként vetítették a Sundance Filmfesztiválon. Bejárta a világot, számtalan elismerést söpört be, tavaly – hogy hazabeszéljek kicsit – elnyerte a Film- és Tévékritikusok Szakosztályának díját is. A film témája már önmagában is indokolja az érdeklődést, hiszen szinte egyedülálló módon világít rá a modern kori rabszolgatartás skandalumára. Másfelől meg ahogy halad előre a felvétel, a mű alkotója jószerével a szemünk láttára egyre inkább részesévé, cselekvő alakítójává válik a történetnek. Radikálisan megszegve ezzel az „impassibilité”, dokumentumfilmesekre nézve úgyszólván kötelezőnek tekintett szabályát.
Az Egy nő fogságban főhőse Maris, egy testileg meggyötört, lelkileg megnyomorított asszony, akit gyakorlatilag fogva tart egy Eta nevű – nincs ide jobb szó – perszóna, akinek az arcát nem lehet fényképezni. Dolgoztatja, terrorizálja, olykor bántalmazza is Marist, és elveszi a pénzét. És mint azt a film egyik legárulkodóbb jelenetében halljuk: ez a némber (itt: a nem ember rövidítése) még büszke is magára, hogy ennyire „jól bánik” a szolgájával. Maris már elvesztette identitását, személyiségét, és olyannyira állandósult benne a kiszolgáltatottság érzése, hogy egy ponton a film rendezőjétől is engedélyt kér, hogy felállhasson. Már nem reméli, hogy ebből az emberhez méltatlan lét alatti létből kitörhetne, az élethez egyetlen szál köti: intézetben nevelkedő lánya.
Egy nő fogságábanA film legizgalmasabb vonulata az, ahogyan a rendező-operatőr lassanként önkéntelenül is szereplőjévé válik a saját filmjének, „bátorítást ad” Marisnak a szökéshez, és segítséget nyújt neki. Ahogy korábban említettem: ez az „elkötelezettség” ellentmond a hagyományos dokumentumfilmes módszernek, de éppen ettől lesz a mű más szociofilmektől eltérő és különleges. És éppen ez a szál feledteti velünk azt is, hogy számos ügyben (mint a hitelfelvétel, a fogva tartás „genezise”, és főként a forgatás engedélyezése) a film nem járja körül elég precízen témáját.
Csuja László Kilenc hónap háború című filmje szintén feszegeti a műfaj kereteit, csak egészen más okból. A film Jani, egy beregszászi fiatalember nyomába szegődik, aki bevonul az ukrán seregbe, hogy részt vegyen az orosz-ukrán háborúban. Az otthoni, szegényes körülmények között, de nagyon bensőséges családi miliőben forgatott jelenetek során szinte el is feledkezünk a kamera jelenlétéről, olyannyira természetesen, fesztelenül viselkednek a szereplők. Érzelmeiket nyíltan megvallják, olykor hevesen veszekszenek, mintha a stáb ott sem lenne, s ettől igazán hiteles szocio életképeket kapunk. A film másik, rövidebb részét képező epizódok a háborúban játszódnak, és ezeket nem az alkotógárda készíti, hanem Jani veszi fel a jeleneteket a mobiltelefonjával. A két szféra, a családi élet intimitása és a tárgyiasult háború szelfiként közvetített rideg valósága nagyon erős kontrasztot képez, és különleges hitelességet teremt a filmben.
A mű nyilvánvalóan azzal a céllal (is) készült, hogy megtudjuk: mi visz rá egy fiatalembert arra, hogy bevonuljon a seregbe, noha családja könyörögve kéri, inkább meneküljön el. A döntés valódi motivációjára azonban nem derül fény. Kapunk támpontokat, és mintha Jani egyfajta kalandnak gondolná a bevonulást, aztán a fronton társai elvesztése árán meg kell tapasztalnia, hogy a háború nem videojáték.
Viszont a film igazi drámáját a háború videotudósítások révén megörökített s a mindennapi életbe illesztett képei jelentik.
A politikai trash reality uralta közegben nagyon tanulságos látni ilyen dokumentumfilmeket a tényleges valóságról.
