Mátyás Győző: Unortodox siker a köbön
A magyar gazdaság szárnyal, repül, hasít, a szuperszonikus sebességű fejlődést csak álmélkodva nézi a világ. És irigyel minket. Kis túlzással, valami ilyesmit tudhattunk meg az unortodox gazdasági iskola géniuszának minapi elaborátumából. (Amúgy jellemző, hogy ez éppen egy olyan szervezet nyitó ülésén hangzott el, amelynek a hatósági engedéllyel végzett markecoláson kívül – lásd még: kötelező kamarai tagdíj – más, gazdaságot élénkítő ténykedése nemigen ismeretes.) És megtudhattuk azt is, hogy ez a varázslatos boom azóta van így, amióta hősünk egy tenyérjóssal keresztezett Ricardoként a tízmilliószoros napok tudományos talaján állva navigálja a magyar gazdaság szlalomkajakját a nemzetközi piacok vadvizeinek zajlásában. (Hogy az előadáshoz illeszkedő nyelvi fordulattal éljünk.) S akinek mindemellett arra is jut energiája, hogy szemvillanás alatt leplezze le a NATO-színekben összeesküvő, ürgebőrbe bújtatott UFO-szerű diverzánsok kormánybuktató támadását. Áldás nekünk egy ilyen szellemóriás. (Feltételezzük, ez a döbbenetes hatékonyság nyilván nem csak a piros pöttyök miatt van, hanem azért is mert emberünk nem pusztán Mark Zuckerbergnél, de talán magánál Lőrinc barátnál is okosabb.)
Nincs ezen mit szégyellni: olyan gazdasági csodának vagyunk tanúi, amilyenben 150 éve nem volt részünk. Siker siker hátán. „Magyarország erősödik!”. Csak ugye akkor nem egészen világos, hogy miként is értelmezzük az Európai Bizottság minap – nagyjából az MNB-elnök diadalittas beszámolójával egy időben) – nyilvánosságra hozott régió-jelentését. Merthogy ez a jelentés Magyarországot illetően egészen kiábrándító adatokat közöl. És most azt hagyjuk is, hogy Brüsszel nyilván az ilyen rosszindulatú, a tények elferdítésén alapuló statisztikákkal akar bosszút állni azért, mert Széles Gábor rövidesen le fogja küzdeni a gravitációt.
Ez a felmérés az uniós tagországok régióinak versenyképességét monitorozza, amely fogalmat így definiálnak: „egy régiónak azon képessége, hogy vonzó és fenntartható környezetet kínáljon a cégeknek, a lakosoknak, hogy ott éljenek és dolgozzanak.”.
A kutatást végzők az Uniót 263 régióra osztják, és a vizsgálat során egy meglehetősen bonyolult, de nagyon sok területet számba vevő módszert alkalmazva (az egészségügytől, oktatástól, makroökonómiai stabilitástól a munkaerő piaci hatékonyságon át az innovácóig terjedően 11 fő mutatót használnak, ezek alá 79 kisebb markert rendelnek) pontozzák a régiók versenyképességét.
A 7 magyar régió ebben az összevetésben lehangoló eredményeket produkált. A legjobb helyezést (152.) Közép-Magyarország régió érte el, de 2013-ban még 144. volt. A többi régió helyezése: Közép-Dunántúl: 205. (192.), Nyugat-Dunántúl: 207. (189.), Dél-Alföld: 224. (220.), Dél-Dunántúl: 227. (219.), Észak-Magyarország 231. (218.), Észak-Alföld: 232. (231.). Zárójelben a 2013-as helyezés, amiből kiviláglik, hogy az elmúlt három évben minden magyar régió állapota romlott. (Az egészségügyi mutató tekintetében a helyzet egyszerűen katasztrofális. Közép-Magyarország is csak a 226. helyen van, a többi magyar régió neve mellett pedig ilyen számokat olvashatunk: 249., 240., 258., 252., 262., 256.)
Versenyképességi mutatónk nemhogy messze az uniós átlag alatt van, de tendenciáját tekintve romlik is. S ami még beszédesebb: a volt szocialista országokra ez nem áll. Azok vagy stagnálnak, vagy erősödtek valamelyest.
S ezt a gazdasági-társadalmi csodát sikerült úgy produkálni, hogy az elmúlt két évtizedben (érdemben különösen 2012 óta) elképesztő mennyiségű uniós pénz áramlott az országba. Amiből aztán alkottak 40 centi magas kilátót, vagy negyvenszeresen túlárazott látványberuházást, már ha az adott forrást nem lopták el simán a „lepapírozzuk okosba” című stratégiai modell alkalmazásával. Tanulmányok sora szól arról, hogy ezeket a forrásokat milyen esztelenül és pazarlón használtuk fel (2010 és 2015 között például a körülbelül 8,8 százalékos gazdasági növekedéshez 35 százalék többletforrásra volt szüksége az országnak.) Ennek az irdatlan „alkotmányos költséggel” működő rendszernek látható eredménye, hogy sikerült felhízlalni temérdek politikai parazitát és pár oligarchát. Márpedig ezek a „nyertesek” versenyt akkor látnak, amikor síbolt pénzből elutaznak Monte Carloba, a Forma 1-es futamra. Nincs mit csodálkozni, ha az ország versenyképessége olyan, amilyennek az Európai Bizottság régiós jelentése bemutatja.
