Mátyás Győző Újabb einstand (2)
És akkor Pintér Béla mindenkit, akit ér, erőből, durván, hátulról megfarkal, de ami a csövön, a csövén, az övén kifér. Aki látta a Jubileumi beszélgetések című frenetikus darabot, az tudja, hogy ez az abúzus-fieszta mindennél pontosabban szimbolizálja mindazt, ami ebben a mi országunkban már jó ideje nap mint nap történik, a kultúra területén meg aztán feszt(ivál). A hatalom mindent és mindenkit elkap és meggyak, néha pedig még azt is elvárja, hogy az illető, akit így megillettek, csináljon úgy, mintha ezt baromira élvezné. Mert a hatalom nem tud és nem is akar mást, mint elfoglalni, bekebelezni, ha pedig ez nem megy, rombolni és pusztítani. Párbeszédre azért képtelen, mert (szakmai) érvek, gondolatok híján egyszerűen nincs mit mondania.
Most éppen a Színház- és Filmművészeti Egyetem a soros(!), de ezt a legújabb einstandot megelőzte az akadémiai kutatóintézetek vagy éppen a Petőfi Irodalmi Múzeum elfoglalása, a CEU szégyenletes elűzése. Mintha egyenesen az lenne a fent terpeszkedők célja, hogy megsemmisítsenek mindent, ami nekik nem tetsző kulturális érték, és létrehozzák A puszta országot (bár nyilván T. S. Eliotról sem hallottak). Ne legyen itt semmi, ami a hatalomra veszélyes, ami a szabadságot, az autonómiát, a kritikai szellemet idézi. De az is lehet, annak élvezete hajtja a státuszférfiakat, akiknek a kulturális horizontja a szotyolázásig terjed, hogy megalázhassanak valódi értelmiségieket. Hiszen újra és újra előáll a helyzet, hogy amikor művészek, gondolkodók naivitásról téve tanúságot, belső késztetéstől hajtva, szakmai érveikkel előhozakodva védeni próbálják értékeiket, autonómiájukat, a műveletlen bornírtság élvezkedve kiröhögi őket, és kedvtelve gyönyörködik „művészkémék” tehetetlen vergődésében.
Sokadszor bizonyosodik be, hogy a hatalom képviselői ilyen esetekben kizárólag a buldózert ismerik, a szakmai párbeszédet nem. Ezért gondolom az utóbbi idők legszolgalelkűbb és legcinikusabb mondatának (amihez művészek képesek voltak a nevüket adni) azt, amelyik az SZFE modellváltása mellett kiállók petíciójában szerepel: „Köszönjük Dr. Palkovics László miniszter úrnak, hogy érdemi tárgyalásokat folytatott az egyetemi közösségek képviselőivel.” Szakmai tárgyalások, hát tényleg.
Szakmai kérdések helyett a hatalom, illetve szolgasajtója az SZFE kapcsán mindig is rágalmakat, csúsztatásokat hangoztatott, elfogult, propagandisztikus politikai megbélyegzéssel operált. Hogy a Színművészeti balliberális intézmény volna, meg hogy ott ideológiai képzés folyik. Ilyen blődségekre egyszerűen nem lehet reagálni, ugyanis ezek tényleg nem érvek, csak bizonyításra nem szoruló szidalmak. De hát pontosan azért szajkózzák ezeket, hogy befeketítsék az SZFE-t. Nem beszélve most az abúzus folyton megismételt vádjáról, ami különösen jól hangzik egy olyan hatalom részéről, amelyik egy országot abuzál évek óta.
Amúgy korábban a Teátrumi Társaság nyílt levelében meg is fogalmazódtak ezek az állandóan sulykolt, többnyire megalapozatlan állítások. A Színház- és Filmművészeti Egyetem Intézetvezetői Tanácsa nevében Gáspár Máté, az Elméleti és Művészetközvetítői Intézet mb. vezetője tényeket sorolva 32 pontban tételesen cáfolta ezeket. A hatalom a füle botját sem mozgatta az elaborátumban leírtak kapcsán. Valószínűleg nem is ismeri a szöveget.
De hát a hangzatos elnevezésű („A Színház- és Filmművészeti Egyetemért Alapítványról, a Színház- és Filmművészeti Egyetemért Alapítvány és a Színház- és Filmművészeti Egyetem részére történő vagyonjuttatásról”), most elfogadott törvénynek nem is az a valódi célja, hogy jobbá tegye az SZFE-ét, hanem az, hogy a megbízható, lojális káderek kezére játssza. Ez még csak nem is kultúrharc, hanem ahogy a legfőbb orákulum jellemezte ezt a jelenséget: „az egyes pozíciók körüli lökdösődés”. Amit úgy kell érteni, hogy a hatalom kritikátlan szolgálatára szegődöttek, kihasználva a politikai hátszelet, ki akarják lökdösni pozícióikból a művészi szabadságot, autonómiát, minőséget védelmezőket.
A többi csak gyatra színház.
