Mátyás Győző: Tudomány és pávatánc
Nagyon úgy tűnik, mégiscsak tanácsos lett volna, ha az 1956-os Intézet deklarálja, hogy az 56-os forradalom és szabadságharc idején Dózsa László (1942-) − miközben hétszer halt meg, majd támadt fel − puszta kézzel, egyedül verte ki a szovjet csapatokat. (Bocsánat: Kövér László segítségével, aki akkor még meg sem született, na de számít ez a NER-történelemben?). Egy ilyen revelatív felfedezés talán segített volna az intézetnek, hogy megmaradjon az önállósága. A kekeckedő tudósok azonban ragaszkodtak olyan lényegtelen dolgokhoz, mint a kutatás objektivitása meg a tudományos igazság primátusa – a hírhedt plakát ügyében például nem átallottak holmi bizonyítékokkal vacakolni, és ellentmondani a nemzet nagyasszonyának. Már csapják is őket a pártatlanságáról és politikai függetlenségéről elhíresült Veritas Intézethez. Majd készül tanulmány arról, hogy a pesti srácok a Fidesz egy tagozata voltak. (Az külön bukéja a történetnek, és igen passzol a kurzus természetrajzához, hogy az 1956-os Intézet vezetője a Magyar Közlönyből tudta meg, hogy einstandolták a munkahelyét.)
No de elég régóta vagyunk tanúi annak, ahogy a hatalom a nyilvános terek arculatának átalakításától kezdve a „minden velünk kezdődött” történelemszemléletének hivatalossá tételéig sok fronton szorgoskodik a történelmi emlékezet NER-kompatibilissá változtatásán. Ebből a szempontból van jelentősége 56-nak, mint a közelmúlt valóban dicsőséges eseményének, ami egy ideig legitimációs forrása is volt a rendszerváltásnak. Márpedig ha a hatalom új „legendát” akar szőni köré, az olyan, a tényekkel, dokumentumokkal operáló tudományos műhely mint az 1956-os Intézet csak akadály ebben a törekvésben.
A hatalom az önálló véleményalkotástól, kritikus szemlélettől, szabad gondolattól amúgy is irtózik, mint oligarcha a piactól, így aztán Európában példátlan módon egyetemi szakokat tilt be, műhelyeket lehetetlenít el, sőt egész egyetemet űz el. És jó ideje igyekszik felszámolni a kutatás autonómiáját, mint azt az MTA-val vívott áldatlan küzdelem mutatja.
Persze a fő motiváció most is a lenyúlhatnék. A felsőbbség az uniós innovációs forrásokra akarja rátenni a lopókesztyűjét, mert a következő költségvetési ciklusban ezen a területen nő az apanázs. Úgyhogy a minisztérium régóta izmozik azon, hogy leválassza az MTA-ról a kutatóintézeteket, és állami kontrol alá vonja őket. Majd megalakul belőlük a „Mészáros Lőrinc tudásközpont” és dúl a kreativitás.
Az akadémiai kutatók autonómiájukat védendő ellenállnak, amennyire tudnak, de a hatalmi henger ellen nem sok esélyük van.
Az MTA képviselői a minap adták át jegyzéküket arról, hogy miért elfogadhatatlan a kormány idevágó törvénytervezete, de még figyelemre méltóbb, ahogy a „Lendület” kutatási kiválósági program tudományos csoportvezetői a miniszterelnökhöz írt nyílt levelükben fejtik ki, hogy a törvénytervezet „átgondolatlan, szakmai indokokkal nem alátámasztható és ezért jelen formájában rendkívül káros”.
Ahogy fogalmaznak: az „erőltetett egyoldalú átalakítás tovább mélyíti a bizalmi válságot, hátráltatja az innovációs célok elérését, és rombolja a tudományos versenyképességet”, ráadásul „a törvénytervezet ellentétes az Alaptörvénynek a tudományos kutatás és az MTA szabadságát védő rendelkezéseivel”. Majd pontról pontra kimutatják: miért dilettáns képtelenség, amit a hatalom akar. Mindez azért drámai, mert mégiscsak a már eredményt elért, ugyanakkor a jövő tudományát reprezentáló fiatal tudósok helyzetelemzéséről van szó. Amit a kormány nyilván úgy söpör le az asztalról, mint ügyészség az Elios-aktákat. A fiatal tudósok meg majd kutatnak maguknak – másik országban munkahelyet.
Az elvakult rombolást talán az Európai Bizottság akadályozhatja valamelyest, mivel eléggé rigorózus figyelmeztetést küldtek a tárgyban „arra ösztönözve a kormányt, tartózkodjon mindenféle olyan döntéstől, ami szűkíti a tudományos és akadémiai szabadságot az országban."
Márpedig a hatalom mostanában intenzívebben topog pávatáncolás közben, mint korábban (lásd még: közigazgatási bíróságok ügye), mert ha kirakják a Néppártból, romlanak az alkupozíciók, és esetleg veszélybe kerülhet a lenyúlnivaló zsozsó. Más pedig nekik nem számít.
A tudomány autonómiája, szabadsága a legkevésbé. Az olyan liberális cafrang. Hát mi más lenne, ha „Brüsszel” ennyire aggódik érte.
