Mátyás Győző: Atomlicit
Atomsorompó- meg atomcsendegyezmény; az idősebbek talán emlékeznek még a hidegháború idejének misztikus bűvszavaira. Mert hogy egyszerű halandó is lélegzetvisszafojtva figyelte: miféle véget ér a nagyhatalmak folyamatos, elszánt fenyegetőzése. Vajon „a haladás progressziójának jövőbe mutató fejlődését képviselő szocialista erőknek sikerül-e a tárgyalóasztal sáncai mögött megadásra kényszeríteni az emberiség végveszélybe sodrása árán fegyverkezési gigaprofitját hajszoló, háborús uszító imprlista fenevadat”. Mert a korabeli egyeduralkodó propaganda (nem csoda, hogy az említett idősebbeknek mostanában deja vu érzésük van) természetesen napestig szajkózta, hogy a veszett, elnyomó nyugatnak semmi sem drága, hogy megállítsa a proletariátus elkerülhetetlen térhódítását előbb a világ egynegyedén, majd egyötödén, aztán az egytizedén (jó, ez utóbbi csak évtizedek óta mesélt apokrif katonatörténet). Tessék megfigyelni: a Franz Joseph Straussnak – akit a korabeli hazai sajtó nagyjából revansista disznónak ábrázolt, holott egészen képzett filológus is volt – még a hózentrógere sem áll jól, hát belőle simán ki lehet nézni egy atomcsapást. Nem beszélve De Gaulle-ról, aki olyan militarista, hogy nyilván még aludni is tábornoki egyenruhában megy. Így természetesen a különféle atomkísérleteket korlátozó egyezmények ratifikálását a propaganda a szocialista „Béketábor” fényes győzelmeként ünnepelte, ami nyilvánvalóan megmutatta a rendszer erkölcsi és katonai fölényét. (Hogy kenyérből kinek van több, arról nem esett szó.)
De ha leszámítjuk is a propagandisztikus nagyotmondást – Hirosima és Nagaszaki borzalmas sokkja még túl közel volt. Ez a szörnyű tapasztalat megértette mindenkivel, hogy milyen következményekkel járhat egy atomháború. Így aztán minden halandó szorongva figyelte: a hidegháború idején „egyre fokozódó nemzetközi helyzetben” lesz-e annyi józanság a nagyhatalmak vezetőiben, hogy nem mennek el a végsőkig. Márpedig például a kubai rakétaválság idején volt rá esély, hogy a nukleáris fenyegetéssel hazardírozó amerikaiak és szovjetek közül valakinél egyszer csak elszakad a cérna.
Dean Rusk, akkori külügyminiszter később úgy jellemezte a szituációt: „farkasszemet néztünk egymással, és a másik fickó egyszer csak pislogott”.
Az észak-koreai KCNA hírügynökség fotója
Az a nagy kérdés, hogy a kubaihoz eléggé hasonlatos mostani helyzetben Kim Dzsongun képes vagy hajlandó lesz-e pislogni? Márpedig nagyon úgy néz ki, hogy nem biztos. A koreai rezsim – Észak-Korea 2003-ban első országként mondta fel az 1970-ben hatályba lépett, 188 ország által aláírt és ratifikált atomsorompó-szerződést – elég büszkén adta a világ értésére, hogy van már interballisztikus rakétája és akár Chicagot is atomhulladékká változtathatja. Bár most éppen csak Guamot akarja körbelőni.
E pillanatban az egyre eszkalálódó verbális adok-kapok megy a felek között, ami inkább Kim Dzsongunnak áll jól. Trumpot támogatói is óva intik a további üres fenyegetőzéstől, mert az aláássa a hitelét.
Márpedig Trump úgy találta, hogy talán a „fire and fury” beígérése sem volt elég kemény, így még ráerősített az ijesztgetésre: „Észak-Korea jobban teszi, ha összeszedi magát, vagy olyan bajba kerülnek, amilyenbe csak nagyon kevés nemzet került valaha is.”
Vannak persze – mint Max Fisher a The New York Timesban –, akik arra figyelmeztetnek: sok okból – Fisher ötöt sorol fel – nem kell azért attól tartani, hogy a felek továbbmennek a szájkaraténál.
Némi kétségünk azért lehet. Mert annak a figurának a józan belátására apellálni, aki – számtalan egyéb kivégzés mellett – simán fejbe löveti volt barátnőjét, légvédelmi ágyúval öleti meg a védelmi minisztert, saját nagybátyját meg kutyákkal tépeti szét, hát enyhén szólva kockázatos. Egy ki- és beszámíthatatlan diktátortól, aki saját népét is csak feláldozható alattvalóknak tekinti, racionális döntést remélni, hát…
És a másik oldalon eddigi ügyködése alapján Trump elnökről sem mintáznánk meg az előrelátás és a bölcs politikai megfontoltság szobrát.
Nos ennek tudatában nem annyira megnyugtató, hogy mindkét fél a fegyverzet élesre állításával ijesztgeti a másikat. Most a világ abban reménykedik, hogy mégis maradnak a verbális golyóváltásnál.
