Mátyás Győző: A törvény szava
Ahogy az várható volt. A miniszterelnök úr minap tartott nemzetközi évnyitó sajtótájékoztatója után jócskán fodrozódni kezdtek az indulatok. Persze az ellentétes politikai oldalak képviselői és szimpatizánsai a szokásos leosztásban reagáltak arra, amit a kormányfő mondott. Egyfelől megtudhattuk, hogy a miniszterelnök úr bölcsessége és főként bátorsága minden képzeletet felülmúl, hiszen ő megtörve a tabukat és a pc zsarnokságát ki merte mondani az igazságot. Szinte a néplélek avatott búváraként érzett rá arra, hogy mit gondolnak a zemberek, és ő tulajdonképpen hangot adott a nép kozmetikázatlan véleményének. Az ellenoldal szerint a miniszterelnök kijelentéseivel – nem először – megingatta a jogrendet, a törvények fölé helyezte magát, és valójában jogellenes magatartásra biztatott, a mondandója meg nettó uszítás.
Kétségkívül igaz, hogy a miniszterelnök úr elég lendületesen megsorozta az igazságszolgáltatást, bevitt egy-két lengőt nemzetközi szinten is.
Azt tegyük mindjárt hozzá, van olyan, a sajtótájékoztatón szóba került ügy, a győri gyerekgyilkosé, amelyben a kormányfő gondolatait és megoldási javaslatát csak osztani lehet.
Más eset a börtönben fogva tartottak ügye, amelyben az Európai Bíróság hozott ítéletet. Minek kapcsán hangzott el a kijelentés: „Millió forintokat vesznek le elítélt bűnözők a magyar adófizetők pénzéből, mert a fogva tartás nem volt megfelelő. Hát hova jutunk itt? Egy fillért se fizessünk, fel kell vállalni a vitát.”
Ha a kérdésben van vita, persze, miért ne vállalnánk fel. De itt nem vita van, hanem ítélet.
Azt pedig a jogbiztonság érdekében tanácsos végrehajtani. Közben pedig lehetne vitát indítani arról, hogy helyesek-e azok a kritériumok, feltételek, amelyek alapján az ítéletek születnek. De tartok tőle, a vehemencia oka nem ez, hanem inkább az alkalom a hangulatkeltésre. A bűnözök vétettek a társadalom ellen, ezért bűnhődnek joggal. Ettől még vannak jogaik. Nem kellene ezt elvitatni tőlük, ezzel is relativizálva a jog esszenciális alapjait.
Az igazi paláver persze azok után tört ki, hogy a miniszterelnök úr a gyöngyöspatai szegregációs per ítéletével kapcsolatban azt találta mondani: „Én nem vagyok gyöngyöspatai, de ha az lennék, megkérdezném, hogyan lehet, hogy a velem egy faluban élő, etnikailag meghatározó csoport tagjai nagy összeget kapnak mindenféle munka nélkül, én meg itt keccsölök egész nap, nem tudom, hány órát, napot vagy évet kell dolgoznom ezért. Hogy is van ez? Az így gondolkodóknak igazuk van. (...) Én nem tudom, hogy most pontosan mit kell tenni, de hogy ez nem maradhat így, az bizonyos. Szerintem a gyöngyöspataiaknak igazságot kell szolgáltatnunk.”
Először érdemes tisztázni – ha már egy jogvégzett ember így keveri a fogalmakat –, hogy a kártérítés nem adomány vagy járadék.
Egyébként meg én azért tudnék említeni olyan kört a Fidesz holdudvar környékén, ahol bizonyos vállalkozónak titulált egyedek gigaösszegben húznak munka nélkül jövedelmet. Hacsak a lopást nem minősítjük munkának.
Azt nem először látjuk, ha a hatalomnak tetszik egy bírósági ítélet, akkor heurékázik, ha meg nem, akkor olyan demagóg szólamokba kezd, hogy a néhai Torgyán doktor csak hüledezne.
A nyilatkozatban a miniszterelnök úr belehelyezkedik a nép egyszerű fiának helyzetébe (“én nem vagyok gyöngyöspatai” – de lélekben az vagyok), azonosul az ő nézeteivel, egyetértőleg osztja a véleményét, és erősíti meg az ő vélt igazságát. Azért, hogy a népfi szerepében tetszelegve további népszerűségre tegyen szert egy amúgy sem közkedveltségnek örvendő népcsoport kárára.
Igen, tudjuk, a népcsoport egyedei olykor alapot szolgáltatnak az előítéletekre, mert nem tartják be a normákat, magatartásukkal bomlasztják a közösséget, nehéz velük együtt élni. De nem éppen az volna akkor a feladat, hogy a megoldás felé vezető utat keressük, ahelyett hogy bűnbakot képzünk? Nem az volna célravezető, hogy a legfelső helyről csillapítsuk a feszültséget, ahelyett hogy puszta népszerűség-hajhászás okán tovább gerjesztjük? Pláne hogy ebben az esetben a bírósági ítélet éppen azt mondja ki, hogy ez az amúgy is hátrányos helyzetű csoport további sérelmeket szenvedett el az intézményes megkülönböztetés miatt.
A miniszterelnök nem magánember. Ha megszólal egy ilyen ügyben, akár akarja, akár nem, a hivatalos álláspontot képviseli, példát mutat, véleményével a gondolkodás követendő útját jelöl ki. Ez esetben gerjeszti az indulatokat, erősíti az előítéleteket, ahelyett, hogy oszlatni próbálná azokat.
Ami nyilván nem véletlen.
