Lakner Zoltán: Egy márciusi délelőtt a parlamentben
Hírértékű: hétfő délelőtt fél tíztől fél kettőig fair játék folyt az Országgyűlésben. A köztársaságielnök-választás során mindkét jelölt tizenöt percben ismertethette programját, a házelnök felolvasta hivatalos, méltató életrajzukat, úrnak szólította mindkettejüket. A szavazás titkosan zajlott, nem érkeztek hírek vakondokokról meg a szavazócédulájukat lefotózó, majd a helyesen szavazás bizonyítékát a frakcióvezető elé táró képviselőkről, mint 2005-ben.
Azt, hogy Áder János győzni fog, mindenki tudta. Azt is, hogy csak a második forduló fog dönteni. Ez nem Majtényi László jelölésén múlt, hanem azon, hogy a kormánypárt két éve elvesztett két időközi választást, s azóta nem rendelkezik kétharmados többséggel.
Majtényi jelölésén más múlt. Szájer József szerint az, hogy az Alaptörvény egyik legfőbb ellenzőjének részvétele legitimálja az Alaptörvényt. Valóban ez volt Majtényi vállalásának legfőbb elvi dilemmája, amire azonban bizonyos mértékig feleletet adott a jelölti beszéd. Ebben ugyanis Majtényi arról szólt, hogy az alaptörvényben foglalt eszközöket államfőként az alkotmányosság helyreállítására használná. Ahogyan e célból fordulnak az alkotmányosság hívei a mai napig az Alkotmánybírósághoz vagy az ombudsmanhoz, tudván tudva, mennyire korlátozottak a lehetőségeik.
Fotó: Bazánth Ivola
Majtényi deklarált célja az volt, hogy bemutassa, milyen lehetne egy demokratikus köztársasági elnök. Megpróbált emlékeztetni a normalitásra. Ezen felül pedig talán azzal is számolt, hogy bár megválasztásának esélye nincs, mégis, a demokrata ellenzék tehetetlenségének és szétesésének újabb bizonyítéka lenne, ha képtelennek mutatkozik a jelöltállításra. S talán az sem mindegy, hogy a Jobbik, amely nem rendelkezik a jelöléshez szükséges számú képviselővel, némán asszisztálni volt kénytelen az államfőválasztáshoz. Majtényinak legalább volt tizenöt perce, hogy kivonatot adjon az Orbán-rendszer kritikájának alaptéziseiből.
Ellenfele, a mandátumában megerősített Áder János hosszan beszélt a szerb–magyar megbékélésről, a hétköznapi emberi erőfeszítésekről, a kiemelkedő magyar szellemi teljesítményekről. Hangot adott a környezetvédelem ügyének, talán még mákszemnyi kormánykritika is volt abban, amikor ezzel kapcsolatban a rövidlátó kalmárszellemet bírálta. Méltányos beszédet tartott, szigorúan igazodva a parlamenti protokollhoz.
S éppen ez a lényeg. A „nemzeti együttműködés" ismeri a demokratikus procedúrákat, csakhogy egyúttal gondoskodik kiüresítésükről és tekintélyvesztésükről. Mert hiába volt korrekt az országházi elnökválasztási program, ez nem feledteti, hogy a kormánypárt az ellenzék március 15-i demonstrációit akarta súlytalanítani az elnökválasztás időzítésével. Nem mintha a felkelés állt volna küszöbön, de a kormány nem is akart reszkírozni egy aktív államfőjelölttel felértékelt tüntetést a nemzeti ünnepen. Legfőképpen pedig Majtényi Soros-jelöltként aposztrofálása a Fidesz és propagandistái részéről megmutatta, hogy a negyedórányi szabad szó csak zárójelben értendő.
Jelölti beszéde során Áder Deákot idézte: „Magyarországot nem uszító gondolatokkal nyugtalanítva, hanem köznapi, hasznos, jólétet gyarapító tettek sorával kell szeretni.” Orbán Viktorral szemben, a pulpituson állva talán még ebben is volt némi kritika.
Áder újraválasztása nem volt meglepetés. Feltűnést inkább az újrajelölése keltett, mert bár Orbánhoz lojális, bő tíz éve markáns különbségek vannak politikai felfogásuk között. Jobb híján esett rá ismét a választás. Újabb öt éve lesz arra, hogy lehetőségeihez mérten érvényt szerezzen Deák szavainak, s ne csupán azzal vonuljon be a történelembe, hogy Schmittnél azért jobb volt.
