Krajczár Gyula: Nobel és irracionalitás
Douglass North gazdaságtörténész mondta egyszer egy interjúban, hogy amíg nem kapta meg a Nobel-emlékdíjat, tulajdonképpen nemigen írtak a könyveiről. Utána persze igen, meg kiadták, lefordították, kormányok és vállalatok tömegeinek lett tanácsadója, pedig nyilván nem sokkal tudott többet, mint azelőtt. A marketing a tudományban is nagy úr, valószínűleg sokkal nagyobb, mint amennyire praktikus lenne. A kormányok és a vállalatok személyzetisei, pardon, háeresei nyilván intenzívebben túrják át a bulvárlapokat, mint a tudományos folyóiratokat. Korábbi munkahelyemen, a Népszabadságnál az egyik kiadói korunk hőse állandóan azt dörgölte az orrunk alá, hogy a Blikket ugyanolyan arányban olvassák az A-B státusú emberek, mint a mi lapunkat. Meglepve persze nem voltunk, hiszen ő maga is talán A státusú lehetett.
Kialakult korábban egy olyan nézet, hogy közgazdasági Nobelt nem a híres tudósok kapják, hanem éppen ettől lesznek azok. Ez persze megint csak a marketing szempontjából volt igaz, úgy értve, hogy éppen a díjjal jutnak el tudósok a kommunikációs grundnak azokra a területeire, amelyeken egyébként a közgazdaság iránt nem nagyon érdeklődnek. Ráadásul a közgazdászok még olyan nagyon nem is panaszkodhatnak, hiszen hírnevük még így is sokkal-sokkal nagyobb, mint mondjuk a fizikusoké, akiknek általában már a köszönését sem érti a sok A-B státusú.
Vagyis a Nobelt valójában ismert tudósok kapják, akiket a nekik járó, nagyon is tiszteletre méltó körben nagyon is ismernek, csak a díjjal egy rövid fordulóra átlépnek a show-biznisz világába.
A nagyon tiszteletre méltó körökkel viszont az a probléma, hogy kicsik. Hogy kevesen vannak. A nagy országokban persze, bár arányukat tekintve ott is kicsik, abszolút méretük elég nagy ahhoz, hogy gazdaságos infrastruktúrát lehessen számukra üzemeltetni: újságokat, folyóiratokat, könyvkiadást, televíziós csatornákat. A kis országokban meg nekik is marad bulvár.
A közgazdaságtannak is voltak mindig a saját határain túl is ismert figurái. Sőt, az elmúlt két évtizedben külön kialakult az a világ, amelyben a méltóságát megőrizve is nagyobb ismertségre és népszerűségre tehetett szert egy nagy közgazdász. Egyrészt kinyílt a publicisztika világa is előttük, másrészt, s talán ettől nem is függetlenül,
néhányan elkezdtek olyan könyveket is írni, amelyekben kibújtak a matematikai modellek szkafanderéből, s eggyel közérthetőbb nyelvezettel eggyel szélesebb publikumhoz szóltak. Igaz, gyorsan megjelentek ennek a szakmának a prostijai is, de ezt most felejtsük is el.
Ezért aztán az idők során kaptak olyanok is Nobelt, akiket a tájékozottabb vagy figyelmesebb újságolvasók már korábban is ismertek, mint Gary Becker, Michael Spence vagy Paul Krugman. Ebben a bekezdésben nem írok Magyarországról.
Az idén aztán egy olyan tudóst ért a tisztesség, Richard Thalert, aki tényleg viszonylag széles körökben ismert volt. Annyira, hogy már magyarul is megjelent két könyve még a Nobel előtt. Természetesen ő egy olyan ágazat kutatója, amely önmagában is többeket érdekel, nevezetesen a viselkedési közgazdaságtané. Régen megjelent már, eleinte csak búvópatakszerűen, majd egyre szélesebb folyamként, egyre több mellékággal a racionalitás gazdaságban feltételezett abszolút szerepének megkérdőjelezése. Hogy a szereplők sokszor nem döntenek ésszerűen, sokszor nem is tudnak, sokszor nem is akarnak ésszerűen dönteni. Rengeteg más motiváció érhető tetten, vagy éppen nincs meg a döntéshez minden információ, nyomás alatt van a döntéshozó, megalkuszunk és így tovább.
Ezt a klasszikus időkben hibás döntésként értelmeztük, de olyan tömegű a bulvársztori, hogy azt már muszáj a tudomány tárgyává tenni.
Na, itt is vagyunk. A kör persze nem zárult be, hiszen a sok egyéni hepciát nagyobb tömegben már lehet matematikailag formulázni, s akkor mindjárt elmegy a kedvünk tőle. Thaler sem lesz celeb attól, hogy szemrevételezi, mi több, a saját súlyának megfelelően kezeli az irracionálist. Csak a hab jut a bulvárnak, ne dőljenek hátra az ábécé elején státuskodók. A világ attól csak racionálisabb lesz, ha helyén kezeljük benne az irracionálist.