Krajczár Gyula: Nobel és irracionalitás

2017. október 24., 07:27

Szerző:

Douglass North gazdaságtörténész mondta egyszer egy interjúban, hogy amíg nem kapta meg a Nobel-emlékdíjat, tulajdonképpen nemigen írtak a könyveiről. Utána persze igen, meg kiadták, lefordították, kormányok és vállalatok tömegeinek lett tanácsadója, pedig nyilván nem sokkal tudott többet, mint azelőtt. A marketing a tudományban is nagy úr, valószínűleg sokkal nagyobb, mint amennyire praktikus lenne. A kormányok és a vállalatok személyzetisei, pardon, háeresei nyilván intenzívebben túrják át a bulvárlapokat, mint a tudományos folyóiratokat. Korábbi munkahelyemen, a Népszabadságnál az egyik kiadói korunk hőse állandóan azt dörgölte az orrunk alá, hogy a Blikket ugyanolyan arányban olvassák az A-B státusú emberek, mint a mi lapunkat. Meglepve persze nem voltunk, hiszen ő maga is talán A státusú lehetett.

Richard Thaler (AP/Paul Beaty)

Kialakult korábban egy olyan nézet, hogy közgazdasági Nobelt nem a híres tudósok kapják, hanem éppen ettől lesznek azok. Ez persze megint csak a marketing szempontjából volt igaz, úgy értve, hogy éppen a díjjal jutnak el tudósok a kommunikációs grundnak azokra a területeire, amelyeken egyébként a közgazdaság iránt nem nagyon érdeklődnek. Ráadásul a közgazdászok még olyan nagyon nem is panaszkodhatnak, hiszen hírnevük még így is sokkal-sokkal nagyobb, mint mondjuk a fizikusoké, akiknek általában már a köszönését sem érti a sok A-B státusú.

Vagyis a Nobelt valójában ismert tudósok kapják, akiket a nekik járó, nagyon is tiszteletre méltó körben nagyon is ismernek, csak a díjjal egy rövid fordulóra átlépnek a show-biznisz világába.

A nagyon tiszteletre méltó körökkel viszont az a probléma, hogy kicsik. Hogy kevesen vannak. A nagy országokban persze, bár arányukat tekintve ott is kicsik, abszolút méretük elég nagy ahhoz, hogy gazdaságos infrastruktúrát lehessen számukra üzemeltetni: újságokat, folyóiratokat, könyvkiadást, televíziós csatornákat. A kis országokban meg nekik is marad bulvár.

A közgazdaságtannak is voltak mindig a saját határain túl is ismert figurái. Sőt, az elmúlt két évtizedben külön kialakult az a világ, amelyben a méltóságát megőrizve is nagyobb ismertségre és népszerűségre tehetett szert egy nagy közgazdász. Egyrészt kinyílt a publicisztika világa is előttük, másrészt, s talán ettől nem is függetlenül,

néhányan elkezdtek olyan könyveket is írni, amelyekben kibújtak a matematikai modellek szkafanderéből, s eggyel közérthetőbb nyelvezettel eggyel szélesebb publikumhoz szóltak. Igaz, gyorsan megjelentek ennek a szakmának a prostijai is, de ezt most felejtsük is el.

Ezért aztán az idők során kaptak olyanok is Nobelt, akiket a tájékozottabb vagy figyelmesebb újságolvasók már korábban is ismertek, mint Gary Becker, Michael Spence vagy Paul Krugman. Ebben a bekezdésben nem írok Magyarországról.

Az idén aztán egy olyan tudóst ért a tisztesség, Richard Thalert, aki tényleg viszonylag széles körökben ismert volt. Annyira, hogy már magyarul is megjelent két könyve még a Nobel előtt. Természetesen ő egy olyan ágazat kutatója, amely önmagában is többeket érdekel, nevezetesen a viselkedési közgazdaságtané. Régen megjelent már, eleinte csak búvópatakszerűen, majd egyre szélesebb folyamként, egyre több mellékággal a racionalitás gazdaságban feltételezett abszolút szerepének megkérdőjelezése. Hogy a szereplők sokszor nem döntenek ésszerűen, sokszor nem is tudnak, sokszor nem is akarnak ésszerűen dönteni. Rengeteg más motiváció érhető tetten, vagy éppen nincs meg a döntéshez minden információ, nyomás alatt van a döntéshozó, megalkuszunk és így tovább.

Ezt a klasszikus időkben hibás döntésként értelmeztük, de olyan tömegű a bulvársztori, hogy azt már muszáj a tudomány tárgyává tenni.

Na, itt is vagyunk. A kör persze nem zárult be, hiszen a sok egyéni hepciát nagyobb tömegben már lehet matematikailag formulázni, s akkor mindjárt elmegy a kedvünk tőle. Thaler sem lesz celeb attól, hogy szemrevételezi, mi több, a saját súlyának megfelelően kezeli az irracionálist. Csak a hab jut a bulvárnak, ne dőljenek hátra az ábécé elején státuskodók. A világ attól csak racionálisabb lesz, ha helyén kezeljük benne az irracionálist. 

Horoszkóp

„Itt az idő, hogy ne elégedjünk meg azzal, amit rólunk mondanak, hanem kezdjünk el mi is mondani valamit. Mert van mondanivalónk, ami fontos és hasznos mindenki számára.” A következőkben Köves Slomó, ortodox zsidó rabbi, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség alapítójának és vezetőjének véleménycikke olvasható.

A cselédsajtó és a Karmelita udvartartásának agyhalott influenszerei Pankotai Lilivel szemben fel merték venni a kesztyűt. De micsoda bátorság kellett ehhez az elvtársaknak. 

Az elhibázott brüsszeli szankciók, azon belül is elsősorban az energiaszektort érintő korlátozások miatt alakult ki válság az EU-ban és így Magyarországon is – ez a kormányzati kommunikáció alfája és ómegája. A valóság ezt másként gondolja.