Köszönjük, kaszinós!

Az utóbbi időszakban kényes, nehéz témák uralták a közéletet, amikről szinte lehetetlen volt értelmes vitát folytatni. Az egyik ilyen az, hogy Magyarország kormánya törvényben mosná össze a melegeket a pedofilokkal. Lélekben készülni kell arra is, hogy ha az ellenzék nem szavazza meg a tervezetet, legalább jövő tavaszig rajtuk marad a „pedofilsimogató” jelző. Ha azonban megszavazza, azzal saját táborát fogja elidegeníteni. 

A másik ilyen téma a futballválogatottak térdelése, vagy nemtérdelése az Eb meccsei előtt, ami úgy tudta megosztani a magyar társadalmat, hogy balról és jobbról is iszonyatosan toxikus, minősíthetetlen vélemények záporoztak a nyakunkba. Niedermüller Péter szerint írnek lenni jobb, mint magyarnak. Deutsch Tamás szerint a térdelés 2021-ben pont olyan, mint a náci karlendítés 1938-ban. Innen is üzenem mindkét aranytollú shitposzternek, hogy nem. Egész egyszerűen nem.

Ebben a közegben érte el Bognár György korábbi válogatott futballista azt, ami senki másnak nem sikerült: egyesítette a nemzetet egyetlen nemes ügy mögött. E nemes ügy jelmondata:

„Bognár György menjen a francba.”

Lehetsz romkocsmából meccset néző belpesti zöldbaloldali, borsodi jobbikos, vagy rózsadombi villában ücsörgő, a bajnokságot 16K-s tévén követő fideszes oligarcha, egy dolog közös benned és mindenki másban: a gyomrod felfordul attól, ahogy az M4 stúdiójában hőbörgő szakértő az UEFA-t szidja, és a meccs folytatását sürgeti ortó hangvételben, miközben azt se tudja, él-e, vagy hal-e sporttársa, a dán Christian Eriksen.

„Teszetosza banda, miért kell 45 perc?”

„Számomra nem is Eriksen állapota, ami igazán aggasztó.”

„Nem találják a labdát?”

És társaik. 

Bognár szavai, stílusa, illetve a ma megjelentetett majdnem-bocsánatkérése teljes egészükben, kitétel nélkül elítélendők és megvetendőek. Egy dolog miatt azonban hálásak lehetünk értük: az egyre toxikusabbá és megosztottabbá váló közbeszéd tengerében adtak nekünk egy békés szigetet, ahol mi, magyarok mindannyian maximálisan egyetérthetünk egymással, ahol kart karba öltve szidhatjuk, anyázhatjuk az érzéketlen „szakértőt”.

Becsüljük meg ezt a pillanatot, és őrizzük meg az emlékét. Szükségünk lesz rá a jövőben.

(Csak halkan teszem hozzá: a kormánypárti média, az Origón keresztül a Pesti Srácokon át egészen a Magyar Nemzetig nem adott hírt Bognár György szavairól, és a rá zúduló népharagról, maximum a „bocsánatkérését” szemlézte, szemérmesen. No, de nem kényszer a disznótor.)

(A publicisztikát Mohos Máté, a 168 Óra hetilap munkatársa írta.)

(Kiemelt kép: Paksi FC Facebook)