Mátyás Győző: A méltóságról

Szóval, ha jól értjük a propaganda-narratívát (ami embert próbáló feladat), akkor ezek a kettős mérce vesszőparipáján lovagló álfüggetlen indexesek saját kezűleg verték szét a szerkesztőséget, és aljas módon azért tették kockára az egzisztenciájukat, hogy ezzel is az éppen a balatoni birtoklásversennyel elfoglalt, makulátlan jobboldalnak ártsanak, és lejárassák az ország tekintélyének jó hírét, mikor pedig a leghitelesebb forrásból származik a hír (mi hamisítottuk), hogy ezek az indexre került hisztizsákok Soros György dollármilliárdjainak ölelő karjaiba futnak.

Teljesen nyilvánvaló, mint Mészáros Lőrinc fénylő tehetsége, hogy itt baloldali belháborúval van dolgunk, a Gyurcsány ármánykodó vezetésének örve alatt.

Már csak azt kell kiderítenünk, hogy konkrétan Biszku elvtársnak mi ebben a szerepe. Amúgy is csak az a céljuk, hogy ajvékolva telesivalkodhassák a sajtót, hogy nincs sajtószabadság, pedig a sivalkodás bizonyítja legjobban, hogy van. Igenis van sajtószabadság, a miniszterelnök úr személyesen engedélyezte.

Aki mást mond, az libernyák fakenews-gyáros.

És ezt sokan el is hiszik. Ami, mondhatni, „indexikus” jele a közállapotoknak.

Mintha nem azt hallgattuk volna nemrégiben is, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem modellváltása egyenesen nagyobb autonómiát biztosít az intézménynek, a művészi szabadság szárnyalhat, aki politikai beavatkozástól tart, az rémeket lát? Na és hát nem az lett az egész buherálásnak a vége, hogy Vidnyánszky Attilát meghosszabbították Bicskéig, konkrétan a Vas utcáig? Micsoda meglepetés!

Tényleg, ha száz embert kellett volna felsorolnunk, hogy ki lesz az újonnan gründolt szervezet kuratóriumának elnöke, az ő neve biztosan nem jutott volna eszünkbe.

És emlékszünk arra is, amikor a CEU ügyében Nobel-díjas(!) tudósok, nemzetközi hírű egyetemi közösségek tiltakoztak, mert mindenki tudta, hogy sunyi módon (kifejezetten az intézményre szabott törvény eszkábálása révén, amit aztán arcátlan módon maga a kormány nem tartott be), a „Soros-egyetem” országból való kiszekálására játszik a hatalom. Természetesen elérték a céljukat, a propaganda meg azt harsogja, hogy a CEU nem tartja be a törvényeket (holott a felek közül csak az egyetem tett így), és egyébként is, valójában el se mentek. Hát, ha csak Bécset idő közben nem csatolták Magyarországhoz, akkor ez azért elég nagy csúsztatás.

Amúgy meg nyilvánvalóan az MTA kutatóintézetei, meg a SZFE esetében is kizárólag strukturális átalakítások zajlanak, aki mást mond, az szélsőlibernyák. Pontosan erre készültek az Index esetében is – lásd még: a rovatok kiszervezésének terve, ami gyakorlatilag megölte volna a portált. És ugyan miért gondolta volna a szerkesztőségi kollektíva, hogy a hatalom valaha is feladja az átalakítás (domesztikálás) tervét azok után, hogy a kiadó amúgy is „közeli” tulajdonosai között megjelent az a figura, aki már annyi szép átalakítási munka részese volt (emlékeztetőül: Origo). Ugyan mit várhattak az Index munkatársai azok után, hogy kirúgták a főszerkesztőjüket?

Az persze elég valószínűnek látszik, hogy a hatalom inkább egy csendes, lassú átállítást kívánt volna, amolyan békaforralás módra.

Amit az Index kollektívája ebben a helyzetben tett, az példaértékű erkölcsi kiállás.

Sokakban felmerült, hogy más szférákban ugyanezt kellett volna-e tennie az érintetteknek. Egységesen felállni és ekként demonstrálni, hogy a lelküket nem adják. Nem tudok erre válaszolni, és főként nincs jogom másokkal szemben morális elvárásokat támasztani.

Azt viszont látom, hogy a hatalom és lakájai számára ez a gesztus, ez a tartás, egyszerűen emészthetetlen. Mert arrafelé az ilyesmi ismeretlen. Ott csak törleszkedés van, kaparás a konc után, megfelelés, túlteljesítés, szervilizmus. Egyszerűen nem értik, hogy léteznek emberek, akik ragaszkodnak elveikhez és erkölcsi integritásukhoz. Ezért muszáj besározni, rágalmazni őket, ezért kell ostoba és alantas narratívákat gyártani, mert az kibírhatatlan, hogy másokban van még méltóság, önbecsülés.

És attól rettegnek legjobban, ha látják, hogy képtelenek megtörni ezt a tartást, méltóságot, akárhogy toporzékolnak is.