Mátyás Győző: Tényleg nincs másik

Nehéz most bármit is. Nem csak azért, mert már elmondtak, megírtak erről az ügyről szinte mindent, hanem azért mert most tényleg igaz, hogy nincsenek ide jó szavak, megfelelő kifejezések. Átkozódni? Szitkozódni? Káromolni a gyáva, sunyi, alantas hatalmat, amelyik érzékelhetően akkorra időzítette az Index kivégzését, amikor a dicső vezér éppen „elhordta a hátán a „libernyákokat” (uramisten!), és ekként nem kellett tartani a jogállami bakafántoskodástól? Szentségelni, látva azt a galád cinizmust, a hazug züllöttséget, amivel ezt az akciót végbevitték? Persze, az ember kiabál, tüntet, megírja, amit kell, mert a közösségnek, magának, az önbecsülésének tartozik ennyivel, de pontosan tudja, mit ér vele.

Mindenekelőtt mérhetetlen tisztelet az indexes újságírók csapatának, amiért egzisztenciális áldozatot vállalva példát mutattak tisztességből, erkölcsi tartásból, amiért kiálltak a demokrácia és a sajtószabadság értékeiért. Amiért demonstratíve megmutatták, hogy léteznek olyan elvek, amelyek megvédése fontosabb az egyéni sors kockáztatásánál is. Értékek, elvek, amelyeket a hatalom cinikus technikusai és lakájai hírből sem ismernek, mondanám, de ez nem volna igaz, mert konokul el akarják pusztítani ezeket az értékeket, tehát mégis van valamiféle fogalmuk a jóról. Csak tudatosan választják a rosszat helyette.

A legnagyobb, a helyrehozhatatlan kár, amit a velejéig romlott hatalom okozhat ebben az országban az az, hogy fel akarja számolni a polgári szellem maradékát is. A polgári szellemet, ami erkölcsi tartást, autonómiát, kritikai gondolkodást, tájékozottságot, műveltséget, jó ízlést, önálló ítéletalkotásra való képességet jelent.

Mindent, amit a kizárólag hajbókolást, meghunyászkodást, parancsteljesítést tűrő hatalom magára veszélyesnek ítél. Nincsenek illúzióim, tudom, hogy ez a vágyott polgári szellem eddig is erős kisebbségben volt, zárványként létezett, finoman szólva sohasem tartozott a fősodorhoz. (Az kérdés, hogy 1990-ben tényleg lett volna minimális esély arra, hogy olyan irányba induljunk, amelyik lehetőséget teremt e szellem megerősítésére, vagy törvényszerű, ami történt?) Ezzel együtt léteztek helyek, ahol őrizték ezt a hagyományt, ahol nem a barbár műveletlenség volt az úr.

Nos, a hatalom az elmúlt tíz évben szisztematikusan törekedett arra, hogy ledózerolja azokat a helyeket, bezárja, megszüntesse azokat az intézményeket, amelyekben ezt a szellemet látta hatni, működni. Így érthető az a sor, amibe beletartozik a civil szervezetek elleni támadássorozat, a CEU elüldözése, az MTA kutatóintézeti hálózatának einstandolása, a független színházak ellehetetlenítése, a Színművészeti Egyetem elfoglalása. A megsemmisítésre, gleichschaltolásra ítélt intézmények mind olyan szervezetek, műhelyek, amelyek a szabadság, az emberi jogok tiszteletére, az autonóm ember megbecsülésére épülnek.

És persze a legnagyobb ellenség, a mindenképpen beszántani kívánt terület a hatalom számára a szabad sajtó. Amelyik hitelesen tájékoztat, a tényekről tudósít, a valóságot mutatja be, a rejtett összefüggésekre világít rá ahelyett, hogy egybites politikai propagandát öntene a népre.

Ezért kellett kiherélni és kormányszócsővé alakítani az Origót, kivégezni a Népszabadságot, és közben elfoglalni, bekebelezni a közéleti médiumok elsöprő többségét. És ezért került sor az Indexre is. Aki kicsit is tájékozott médiaügyekben, az tudta, hogy a portál régóta célkeresztben volt, és amikor a hirdetéseiket intéző háttérvállalat gyakorlatilag fideszes kézbe került, már az csodának számított, hogy a szerkesztőség meg tudta őrizni autonómiáját. De innentől kezdve csak az volt a kérdés, hogy mikor húzzák a fejükre a fekete csuklyát.

Persze az alávaló cinizmusnak nincs üvegplafonja. A külgazdasági miniszter felháborodottan kéri ki magának, hogy ők beleavatkoznának úgymond a gazdasági folyamatokba. De ismerős ez a süket duma a Népszabadság kinyírásának idejéből, amikor a strómantulajdonos gazdasági okokra hivatkozott! Itt is nyilván a szerkesztőség akarta, hogy a kiadó körül megjelenjenek a kormányzati akaratot gátlástalanul végrehajtó „üzletemberek”. De most majd még az is terjedni fog a propagandasajtóban, hogy az Index valójában saját magát verte szét, hiszen a derék tulajdonos csak jobbító szándékkal rúgta ki a főszerkesztőt, mire a munkatársak agresszíven felmondtak, pedig írhattak volna arról is, milyen dicsőségesen nyomja le a vezér a libernyákokat (plusz R. Cecília esküvői toalettje).

Amikor a Színházművészeti Egyetemre támadtak, Fullajtár Andreától hallottam a helyzetet legpontosabban leíró, elkeseredetten ironikus mondatot: ha „egy tetovált ököllel szemben az ember próbál értelmesen érvelni… akkor ki a nagyobb hülye?”. 

Csak hát ilyenkor az ember muszájból lesz hülye. Mert nem tehet mást, kiabál, tüntet, megírja, miközben pontosan tudja, mi lesz a vége.

Az, hogy megint ócskább hely lesz az ország.