Huszár mobillal
A pusztán, ahol a turulszeánsz zajlott, a huszárok érkezése volt a csúcs. Pedig a tábort jurták övezték, sárkányfogas Báthori-lobogók, nemezsityakos vagyonőrök vigyázták a rendet és a tarsolylemezeket. A sámánok ráolvastak, a tűzhelyen rotyogott az egy tál dödöle. Ekkor nyomultak be a parkolóba a huszárok. Képünk központi alakja (a bajszos úr), ha jól sejtem, Nádasdy-típusú lehet, kövezzenek meg, ha tévedek. A dolmány ugyanis zöld. Az Esterházyak inkább kékesek. Ilyeneket vezényelt Baradlay Richárd a Jókai-regényből készült Kőszívűben, amely boldogult Várkonyi Zoltán Kádár-kori hazafias sorozatába (Egy magyar nábob, Kárpáti Zoltán) illeszkedett. Profiljuk azonban nem az ostrom, hanem a rajtaütés.
Itt is valami ilyesféle történt. Emberünk, miután bevonult, kantárt oldott, abrakoltatott, elvegyült a vásári forgatagban, hogy a családnak vegyen ezt-azt. Ami kell. Számszeríjat, olajszűrőt, ukrán dohányt, kínai sportcipőt. Déltájban ütött be a krach. A huszárok kannás bort fogyasztottak (pillepalackból, nagy tételben, ahogy a magyar azt már szereti), amikor váratlanul összekaptak. A sámánok sátra előtt jártak, a Sumér sétányon, amikor megtörtént a baj. A többi huszár körülállta őket, miközben egy kicsit támolyogtak is. „Adj neki, Józsi”, biztatták őket a kollégák. „Kard ki kard.” „Álljatok le, gyerekek”, mondta óvatosan a strázsamester, aki szintén hobbihuszár volt, civilben biztosítási ügynök Veleméren. „Ne csináljátok má’ a fesztivált.”
A viadal a legnagyobb hőségben tört ki. Elő is röppentek a szablyák, bár kissé életlenek voltak – a kölcsönzőből szerezték be őket –, már megint önfia vágta sebét, magyar kaszabolt magyart, ontva a honfivért, ahelyett hogy a háttérhatalmak tarlóján vágtak volna rendet.
„A kurva anyádat, Sanyika”, sziszegte a kapitány, amikor bajvívás közben megcsúszott a homokos talajon, aláfordult és megreccsent a lába. Fél perc alatt akkorára dagadt, mint egy kocsikerék. Hívták a szakrális tábororvost, jód, steril géz, rögzítőkötés. Megjött az URH is. „Na, oszoljanak, emberek, nincs itt mit bámészkodni. Huszárok! Hol vannak a személyi igazolványok? Lakcímkártya is jó lesz.” Garázdaság réme fenyegetett. A biztonsági táborőrök a békebontót kivezették, megmotozták, megfenyegették. „Meg ne lássalak még egyszer, Sanyika, mert leverem a csákód.”
Képünkön hősünk mobilál Erzsikének. Orcáján feketéllik a méla honfibú. Otthon hagyta a forgalmiját, lóra objektív okoknál fogva nem pattanhat, meg sem ismerné, melyik a lova. A magyar sors ilyen. Bevonultak, letáboroztak, győztek. El kellett volna dönteni… mit is? Hogy mi a magyar jövő útja. Körömpörkölt vagy birkapörkölt?
A táborőr szeretetteljesen igazgatja hősünk vállán az olajzöld huszármentét. A hüvely üres, a pengét elkobozták. És közeleg a lebírhatatlan délutáni álmosság.
