Ceglédi Zoltán: Miért bukott el Botka László?

2017. október 2., 12:46

Szerző:

És van-e még indok az MSZP nevű párt létezésére?

A 2014-es összefogós kudarc után két stratégiaverzióval fordult rá az ellenzék a 2018 felé vezető útra. Az egyik álláspont szerint még „sokkal jobban” össze kell fogni (Gyurcsány Ferenc még közös pártot is szorgalmazott), mindenki közös listán, közös jelöltekkel. Azt feltételezték, hogy 2018-ra annyira elegük lesz az embereknek Orbánból, hogy félreteszik indokolt ellenérzéseiket is az összefogás összes szereplőjét illetően. A másik álláspont az új választási rendszer által adott mozgástér maximális kihasználására hívott fel, három-négy külön lista és koordinált egyéni jelöltek állításával, mondván: a megszólítani kívánt, új egymillió szavazó már nem akarja Orbánt, de még nem mindegy nekik, hogy ki jön helyette. Kell a választék!

Mára az ellenzék szinte minden pártja utóbbi álláspontot osztotta, még a DK is a külön listaállítás előnyeit hangsúlyozta. Végre. Az MSZP, pontosabban utolsó miniszterelnök-jelöltje (ez fontos különbség, mindjárt rátérek) állt egyetlen releváns szereplőként a teljes összefogás pártján. De nem jól – és itt muszáj kitérőt tenni.

Amikor egy piaci ügyfél számára stratégiát tervezek, mindig van A és B verzió, gyakran C is. Ezeket mindig azzal ismertetem, hogy bármelyik választható, egy dolog nem lehet: az, hogy kiválasztok két elemet az A-ból, hármat a B-ből, és megszórom párral a C-ből. Amikor Botka László meghirdette a közös lista, közös jelöltek általi összefogást, hozzátéve, hogy pont az összefogósdi „szülőapja”, Gyurcsány Ferenc nem lehet ennek részese, csak a DK, akkor épp ezt a hibát követte el. Vagy teljes összefogással lépek színre, vagy egy erős MSZP-lista ígéretével. Minimálisnál is kevesebb esély volt így a sikerre – és az elmúlt hónapokban láthattuk, miért.

Elsősorban az MSZP miatt. Más pártoknál nem kérdés, hogy a közösség arca, vezetője, a közös döntések a nyilvánosság előtt nem képezik kritika tárgyát. A DK politikusai nem járnak a tévébe Gyurcsányt kritizálni, nem adnak nagyinterjút kormánypárti lapoknak arról, hogy mi a baj a pártjukkal, nem szivárogtatnak belső tanácskozásokról. A Fideszben ugyanez a rend, de még az LMP-t is csak a partvonalról, frakción és elnökségen kívülről oltogatja Schiffer András.

No, az MSZP nem ilyen. Ott a szilikatalinizmust honorálják. Míg a „végeken” a teljesítmény az előrejutás feltétele, addig vezető szocialistaként attól stabil a helyzeted, ha kibeszélsz a pártból. Ismert MSZP-sként megkapod a párt szavazóinak szimpátiáját, ugyanakkor minél többet bírálod a pártodat, annál kevésbé utálnak a kormánypártiak. Ma a legnépszerűbb szocialista az a Hiller István, aki elsőként és leghatározottabban vette védelmébe Orbán kerítését, azaz a fideszesek sem gyűlölik annyira (de ettől még nem szavaznak rá). A DK beszorítására csak akkor lett volna egy kis esély, ha minden MSZP-s minden platformon nyomja. Ehelyett az derült ki, hogy a botkázás teremt felületet, hoz szimpátiát ellenzéki és kormánypárti oldalon is. Botka-fóbiás lett az ellenzék jelentős része, és ez ellen nem tett semmit az MSZP – mely pártnak van egy, még a Mesterházy-érában összerakott frakciója, egy legatyásodott szervezete, virtuális székháza, továbbá olyan elnöke és (frissen lemondott) kormányfőjelöltje, akik nem tagjai a frakciónak. Megbillent és vezetetlen, több irányból rángatott párt. Márpedig a szilikatalinizmus az egyént emeli, de közösségét rongálja, a süllyedő hajóról elrugaszkodó is a ladikot rúgja lejjebb. Mindeközben Botka nem tudta a pártot maga mögé állítani, nem tudta a programját, pozitív üzeneteit bemutatni és témává tenni. Tétován toporgott a szegedi viszonyoknál sokkal mocskosabb, önérdekre kalibrált, dörzsöltebb fővárosi dzsungelben. A szocialista párt utolsó sikerhivatkozását, a legnagyobb vidéki városuk sikeres vezetőjét is nullára írta. És nincs másik: Eötvös bohóc előhúzta az utolsó trombitát a kabátjából, és azt is megfújták.

Bő kilenc hónapja közös érdek mozgatja a Fideszt, a DK-t, illetve az MSZP egyes „erős embereit”: Botkát tönkretenni. Sikerült. Ecsetelhetném, milyen tisztességtelen eszközökkel járatták le Botkát az övéi és potenciális szövetségesei, de egyrészt ez egy reálisabb, időben korrigált Botka-stratégiával megelőzhető lett volna, másrészt meg, a nemjóját, hát nehogy már én védjem az egyik MSZP-stől a másikat! Ez nem „megtörtént” a szocialistákkal, ezt ők csinálták magukkal! Évek óta nincs válaszuk arra, hogy mi szükség a Magyar Szocialista Pártra, azon kívül, hogy valami összefogós massza szürkébb részét alkossák. Ők (!) mondták, hogy ne szocialista legyen a főpolgármester-jelölt, az államfőjelölt, és Botka előtt azt mantrázták, hogy „köztiszteletben álló, civil” miniszterelnök-jelölt kell, akiről semmit nem tudunk, csak annyit, hogy nem szocialista. Ez jön megint, de Botka kinyírásával tényleg nem maradt válasz arra, hogy minek ez a külön párt. Indulhat a kanosszát járó szocialista küldöttség Gyurcsány Ferenchez, egy, a 2014-esnél számukra sokkal rosszabb megállapodás reményével. A lefejezett és megtört MSZP pedig 2018 után akár vissza is sorolhat Gyurcsányék alá, hogy legyen egy legfeljebb közepes méretű (hisz utánpótlása nincsen), de egységes pártjuk a ma hatvan fölötti, dedikált ideológia nélküli, érzelmi alapon Orbán-ellenes szavazóknak.

Írhatnék a végére valami biztatót, hogy Botka ugyan elbukott, de ha most rögtön megrázzák magukat, és mindenki egy irányba, és jövő tavaszig az MSZP-lista erősítésért, meg hasonlók… de nehogy már én jobban akarjam az MSZP sikerét, mint ők maguk.

Horoszkóp

„Itt az idő, hogy ne elégedjünk meg azzal, amit rólunk mondanak, hanem kezdjünk el mi is mondani valamit. Mert van mondanivalónk, ami fontos és hasznos mindenki számára.” A következőkben Köves Slomó, ortodox zsidó rabbi, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség alapítójának és vezetőjének véleménycikke olvasható.

A cselédsajtó és a Karmelita udvartartásának agyhalott influenszerei Pankotai Lilivel szemben fel merték venni a kesztyűt. De micsoda bátorság kellett ehhez az elvtársaknak. 

Az elhibázott brüsszeli szankciók, azon belül is elsősorban az energiaszektort érintő korlátozások miatt alakult ki válság az EU-ban és így Magyarországon is – ez a kormányzati kommunikáció alfája és ómegája. A valóság ezt másként gondolja.