Ceglédi Zoltán: Miért bukott el Botka László?
És van-e még indok az MSZP nevű párt létezésére?
A 2014-es összefogós kudarc után két stratégiaverzióval fordult rá az ellenzék a 2018 felé vezető útra. Az egyik álláspont szerint még „sokkal jobban” össze kell fogni (Gyurcsány Ferenc még közös pártot is szorgalmazott), mindenki közös listán, közös jelöltekkel. Azt feltételezték, hogy 2018-ra annyira elegük lesz az embereknek Orbánból, hogy félreteszik indokolt ellenérzéseiket is az összefogás összes szereplőjét illetően. A másik álláspont az új választási rendszer által adott mozgástér maximális kihasználására hívott fel, három-négy külön lista és koordinált egyéni jelöltek állításával, mondván: a megszólítani kívánt, új egymillió szavazó már nem akarja Orbánt, de még nem mindegy nekik, hogy ki jön helyette. Kell a választék!
Mára az ellenzék szinte minden pártja utóbbi álláspontot osztotta, még a DK is a külön listaállítás előnyeit hangsúlyozta. Végre. Az MSZP, pontosabban utolsó miniszterelnök-jelöltje (ez fontos különbség, mindjárt rátérek) állt egyetlen releváns szereplőként a teljes összefogás pártján. De nem jól – és itt muszáj kitérőt tenni.
Amikor egy piaci ügyfél számára stratégiát tervezek, mindig van A és B verzió, gyakran C is. Ezeket mindig azzal ismertetem, hogy bármelyik választható, egy dolog nem lehet: az, hogy kiválasztok két elemet az A-ból, hármat a B-ből, és megszórom párral a C-ből. Amikor Botka László meghirdette a közös lista, közös jelöltek általi összefogást, hozzátéve, hogy pont az összefogósdi „szülőapja”, Gyurcsány Ferenc nem lehet ennek részese, csak a DK, akkor épp ezt a hibát követte el. Vagy teljes összefogással lépek színre, vagy egy erős MSZP-lista ígéretével. Minimálisnál is kevesebb esély volt így a sikerre – és az elmúlt hónapokban láthattuk, miért.
Elsősorban az MSZP miatt. Más pártoknál nem kérdés, hogy a közösség arca, vezetője, a közös döntések a nyilvánosság előtt nem képezik kritika tárgyát. A DK politikusai nem járnak a tévébe Gyurcsányt kritizálni, nem adnak nagyinterjút kormánypárti lapoknak arról, hogy mi a baj a pártjukkal, nem szivárogtatnak belső tanácskozásokról. A Fideszben ugyanez a rend, de még az LMP-t is csak a partvonalról, frakción és elnökségen kívülről oltogatja Schiffer András.
No, az MSZP nem ilyen. Ott a szilikatalinizmust honorálják. Míg a „végeken” a teljesítmény az előrejutás feltétele, addig vezető szocialistaként attól stabil a helyzeted, ha kibeszélsz a pártból. Ismert MSZP-sként megkapod a párt szavazóinak szimpátiáját, ugyanakkor minél többet bírálod a pártodat, annál kevésbé utálnak a kormánypártiak. Ma a legnépszerűbb szocialista az a Hiller István, aki elsőként és leghatározottabban vette védelmébe Orbán kerítését, azaz a fideszesek sem gyűlölik annyira (de ettől még nem szavaznak rá). A DK beszorítására csak akkor lett volna egy kis esély, ha minden MSZP-s minden platformon nyomja. Ehelyett az derült ki, hogy a botkázás teremt felületet, hoz szimpátiát ellenzéki és kormánypárti oldalon is. Botka-fóbiás lett az ellenzék jelentős része, és ez ellen nem tett semmit az MSZP – mely pártnak van egy, még a Mesterházy-érában összerakott frakciója, egy legatyásodott szervezete, virtuális székháza, továbbá olyan elnöke és (frissen lemondott) kormányfőjelöltje, akik nem tagjai a frakciónak. Megbillent és vezetetlen, több irányból rángatott párt. Márpedig a szilikatalinizmus az egyént emeli, de közösségét rongálja, a süllyedő hajóról elrugaszkodó is a ladikot rúgja lejjebb. Mindeközben Botka nem tudta a pártot maga mögé állítani, nem tudta a programját, pozitív üzeneteit bemutatni és témává tenni. Tétován toporgott a szegedi viszonyoknál sokkal mocskosabb, önérdekre kalibrált, dörzsöltebb fővárosi dzsungelben. A szocialista párt utolsó sikerhivatkozását, a legnagyobb vidéki városuk sikeres vezetőjét is nullára írta. És nincs másik: Eötvös bohóc előhúzta az utolsó trombitát a kabátjából, és azt is megfújták.
Bő kilenc hónapja közös érdek mozgatja a Fideszt, a DK-t, illetve az MSZP egyes „erős embereit”: Botkát tönkretenni. Sikerült. Ecsetelhetném, milyen tisztességtelen eszközökkel járatták le Botkát az övéi és potenciális szövetségesei, de egyrészt ez egy reálisabb, időben korrigált Botka-stratégiával megelőzhető lett volna, másrészt meg, a nemjóját, hát nehogy már én védjem az egyik MSZP-stől a másikat! Ez nem „megtörtént” a szocialistákkal, ezt ők csinálták magukkal! Évek óta nincs válaszuk arra, hogy mi szükség a Magyar Szocialista Pártra, azon kívül, hogy valami összefogós massza szürkébb részét alkossák. Ők (!) mondták, hogy ne szocialista legyen a főpolgármester-jelölt, az államfőjelölt, és Botka előtt azt mantrázták, hogy „köztiszteletben álló, civil” miniszterelnök-jelölt kell, akiről semmit nem tudunk, csak annyit, hogy nem szocialista. Ez jön megint, de Botka kinyírásával tényleg nem maradt válasz arra, hogy minek ez a külön párt. Indulhat a kanosszát járó szocialista küldöttség Gyurcsány Ferenchez, egy, a 2014-esnél számukra sokkal rosszabb megállapodás reményével. A lefejezett és megtört MSZP pedig 2018 után akár vissza is sorolhat Gyurcsányék alá, hogy legyen egy legfeljebb közepes méretű (hisz utánpótlása nincsen), de egységes pártjuk a ma hatvan fölötti, dedikált ideológia nélküli, érzelmi alapon Orbán-ellenes szavazóknak.
Írhatnék a végére valami biztatót, hogy Botka ugyan elbukott, de ha most rögtön megrázzák magukat, és mindenki egy irányba, és jövő tavaszig az MSZP-lista erősítésért, meg hasonlók… de nehogy már én jobban akarjam az MSZP sikerét, mint ők maguk.
