Buják Attila: Ahogy a sors tereli őket
A kapun kopogtat a március, gólyák húznak át a tavaszi égen. Könyékig benne vagyunk egy új kampányban, izgatott párbeszédek dúlnak. A kampányokat hazánk felelős vezetői szokták feltalálni és feltálalni. És mi szoktuk elfogyasztani. Mégiscsak irányt kell az életnek szabni. Nem támadhatunk ötezer felé, kis nemzet vagyunk, nem pocsékolhatjuk pénzünket, agyunkat, szellemi erőinket. Mondják, a tavaszi röpke kampányt a romák (Gyöngyöspata ügyére rákapcsolva), ha mázlijuk van, meg is úszhatták volna. A vezetés bizonytalankodott, hol ebbe, hol abba kapott, egy ideig migránsokra is vártak, mégiscsak az a biztos. Orbán nagy barátja, Erdoğan a napokban meg is ígérte, ha nem fizet az unió, Európára ereszti őket. Ma is folyik az ereszd el a hajamat játék, ha Európa nem csorgat némi pénzt, megindulnak a háború számkivetettjei. Lesz abból cécó, népszavazás, plakát, vita, rettegés, tiltakozás. Törökország sem bírja a nyomást. Belerokkan. A kerítések és az örök akciókészek, szírek, afgánok bármikor érkezhetnek koronavírussal megfertőzve. (Lásd Németh Szilárd államtitkár riasztó prognózisait.) A dolgokba sajnos belezavar a világjárvány, a járvány kockázatos holmi, arról nem lehet tudni, hova fut ki. A kampánymeccsek kötelező része, hogy mindenképpen meg kell őket nyerni. Járványügyi nemzetmentésben nem lehet biztosra menni.
Magyarország átmenetileg alámerült a cigányellenes kártérítési diskurzusba. Száraz kenyér, de uszításra jó. A vezérszólam vezérhangját illendőség szerint a vezérürü adta meg. Orbánban az a tüneményes, hogy harminc éve ismerjük, legkevésbé sem nyeretlen kezdő, de még nem tudtuk fülön csípni. Komoly hibát nem követ el. Ha egyszer érces hangon, izgékony lendülettel beleáll, s valaki ellen uszítani kezd, ha egyszer kinyitja a száját, sosem mondott olyat, ami jóvátehetetlenül ráragadt volna. A gyöngyöspatai szegregációs per három éve, 2017 nyara óta van műsoron, a kutya se törődött vele, lassanként elvánszorgott másodfokra, s a bomba csak az összeg kipattanásakor robbant. 99 milliót kaszálhatnak a patai cigányok (a legmagasabb összeg 1 650 000, a legalacsonyabb 350 000) a futó szegregáció miatt, ami csak azért érdekes, mert a sunyi intézkedéssorozat kis hazánkban huszonöt éve műsoron van (lásd: jászladányi iskolabotrány). A lényeg, mint mindig, most is a magyar függetlenség. Szuverenitásunk záloga a roma ügyek speciális megoldása. Ellenségeink szegregációnak mondják. Komoly pénzügyi konzekvenciákkal eddig nem járt, precedensértékű ítélet sem született.
De térjünk vissza a szezon kampányára. Orbán egy percig sem állította, hogy jogsértő ítélet látott napvilágot, mindössze annyit mondott, hogy ő nem gyöngyöspatai, de ha ott élne, megkérdezné, hogy „egy valami okból” a „velem egy közösségben” élő „etnikailag meghatározó népcsoport” tagjai nagyobb összeget fognak kapni – itt jön a döntő, népi fordulat –, „miközben én itt keccsölök egész nap”. A siker ettől átütő, a keccsölés igazi mestermunka. A mi emberünk népi hangja. A miniszterelnök továbbá fölveti, számára mindig kérdéses, hogy „felzárkóztatásról vagy szegregációról” van-e szó. De ez is csupán kérdés, Orbán 2017-ben sem mondta, hogy az őcsényi falugyűlés rasszista megmozdulás volna. Ő megértette a magyarokat, akiket annyiszor becsaptak, hogy már egy csöppet sem hiszik, csak gyerekek fognak a falujukban nyaralgatni. A megannyi manipuláció miatt az ordítozás indokolt. „Nagyon helyes, hogy határozottan, hangosan, érthetően kifejezték gyanakvó véleményüket.” 2015-ben sem mondta Orbán a kaposvári trafikoskéselés után, hogy visszaállítaná a halálbüntetést. De ha ilyesmit hall az ember, néha elgondolkodik. És valóban elgondolkodik. De ezek kövületek, régi dolgok.
Újabb trükkökkel Orbán sem szolgálhat. A mondatokat a sajtó közli, megrágja, felturbózza és tehetetlenül kiköpi. Szinte látjuk a hamiskás mosolyt, ahogy a nagy tréfacsináló követ hajít az ablakodba, te felindultan kirohansz, ő sunnyogva eloldalog. Úgy sejtjük, hogy a tréfa minden eleme (utóhangokkal, kifáradással) pontosan ki is van dolgozva. A sajtó azonnal kapcsolta a börtönbizniszt, pénzéhes börtöntöltelékeket. A patai ítélet hatása így lesz teljes.
Tavasz van, eddig jutott a szezonnyitó kampány. A történet vesztesei a perüket megnyerő, pénzecskéjükért idegeskedő (valóban írástudatlanul maradó), országos pellengérre állított romák. Mint általában, most is a romák. Nemzetünk „nem magyarjai”, sorsűzött páriái. De ki törődik a romákkal? Láthatóan jól bírják. Elesnek, felállnak, újra dőlnek. Mennek a végtelen úton, ahogy a sors tereli őket.
