Botka László: A kiszolgáltatottság ellen

Előző írásaimban meghirdettem az igazságosságot helyreállító, egyenlőségelvű baloldali politikát. E politika szöges ellentéte az orbáni újfeudalizmusnak, de elfordul a harmadik utas szociáldemokráciától is, amely Nyugat-Európában és Magyarországon egyaránt zsákutcába vezetett.

Az igazi szociáldemokrata politika középpontjában a munkavállalók állnak. Azok a kisemberek, akik munkájukkal működtetik a közintézményeket és a vállalkozásokat, joggal várják el, hogy adóforintjaikért cserébe az állam megvédje jogaikat és óvja munkakörülményeiket. A magyar munkavállaló alapélménye azonban jó ideje a létbizonytalanság. Magyarországon a dolgozóknak a globális kapitalizmus körülményei közepette eleve fennálló kiszolgáltatottságát fokozták az Orbán-kormány intézkedései, amelyek 2010 óta szisztematikusan gyengítik a munkavállalók pozícióit. Az új Munka Törvénykönyve, az Alaptörvény munkára vonatkozó rendelkezései, az Országos Érdekegyeztető Tanács feloszlatása, a sztrájktörvény módosítása mind-mind csorbították a munkavállalói jogokat és szűkítették a munkavállalói érdekképviselet lehetőségét. Ebben a tekintetben nincs különbség a multiknál, a magyar kiskereskedelmi üzletekben, a kis-, közép- és nagyvállalatoknál vagy a közszférában foglalkoztatottak között. Mindannyian úgy érezhetik, a kormány nemhogy cserbenhagyta őket, de még utánuk is rúgott.

© pixabay.com

A baloldal alapvető feladata, hogy megvédje a munkavállalókat, csökkentse sérülékenységüket, ahogy és ahol csak lehet. Igazságot teszünk a munka világában. A következő kormány újraépíti a bizalmat a munkaadók és a munkavállalók, valamint az állam és a szakszervezetek között. Gyökeres változásokra van szükség a bérezés, az érdekegyeztetés, a közmunka és a szakképzés területén egyaránt.

Meggyőződésem, hogy az Orbán-féle ultranacionalisták csakis azért kerülhetnek hatalomra, mert világszerte eluralkodott az egyenlőtlenség szemléletmódja és gyakorlata. A nacionalista populizmus azonban, bár meglovagolta az elégedetlenség hullámait, valójában tovább ront a helyzeten. Az Orbán-rendszer politikáját semmi más nem jellemzi jobban, mint az „akinek nincs semmije, az annyit is ér” kijelentés. Az Orbán-kormány idején több mint nyolcszorosára növekedett a jövedelmi különbség a lakosság legtehetősebb és legszegényebb tíz százaléka között. Baloldali politikusként ezt nem csupán igazságtalannak, de megvetendőnek is tartom. Mindent el fogok követni, hogy ennek véget vessek.

Ellenfeleim szerint a vagyoni egyenlőtlenségek felszámolásának politikája az irigységen alapul. Ez teljes félreértés. Az, hogy túlzónak minősítsük a mai világban tapasztalható vezetői fizetéseket, jutalmakat, prémiumokat nem irigység, hanem erkölcsi alapállás kérdése. Számomra nincs nagyobb talány annál, hogy az egyéni érdemre hivatkozva vajon miért keresheti egy vállalatvezető akár több mint a százszorosát is az egyszerű melós fizetésének?

A piaci igazságtalanságokkal, az Orbán-rendszer ezt tetéző kapzsiságával, az uniós források ellopásával és felélésével szemben egészen más irányt ajánlok. A szolidaritásalapú szemléletmód ideje jött el; ennek gyakorlati megvalósítására vonatkoznak a következőkben kifejtendő javaslataim.

Az állami szférában a vezetői fizetések körében bérplafont kell bevezetni. A köz szolgáitól elvárható bizonyos fokú mértéktartás. Mindenkit megillet a tisztes bér, de a túlzott, sokmilliós fizetések korának véget vetünk. Az állami szférában senki se keressen többet a köztársasági elnöknél. E szabálynak nemcsak a minisztériumokban és az önkormányzati szférában kell érvényesülnie, hanem az állami pénzből működő alapítványoknál, intézeteknél is. Aki Matolcsy Györgyhöz és a jegybanki alapítványok vezetőihez hasonlóan ötmilliós fizetésre tart igényt az állami szférában, az nem szereti eléggé a hazáját.

A piaci szférában is kívánatos a mértékletesség. Megválasztásom esetén 2018-tól az ötvennél több alkalmazottat foglalkoztató cégeknek törvényi kötelezettségük lesz nyilvánosságra hozni, hogy vezetőik és alkalmazottaik között milyen mértékű bérkülönbségek állnak fenn. E cégek közül azoknál, ahol nincs kollektív szerződés, minden év novemberéig a cégvezetés és a dolgozók képviselői tárgyaljanak az elfogadható bérkülönbségek következő évi mértékéről. Ahol van kollektív szerződés, ott ebben kell rendezni a menedzsment béreit is. Kívánatos, hogy a vezetők ne keressenek többet alkalmazottaik átlagbérének hétszeresénél. Ez a rendelkezés a közepes és nagyvállalatokra, a multinacionális cégekre egyaránt érvényes lesz. Ösztönzésképpen azokat a cégeket, amelyek nem engedik elszabadulni a bérkülönbségeket, adókedvezményben és közbeszerzési előnyben részesíti az állam.

Fotó: Kovalovszky Dániel

A munkabér-egyenlőtlenségeknek van még egy aspektusuk, ami mellett nem mehetünk el szó nélkül: a nők béréről van szó. Orbán Viktor állítólag nem foglalkozik „nőügyekkel”. Számunkra ezzel szemben az egyik legfontosabb kérdés, miként lehet elmozdulni abból a helyzetből, hogy egy nő ugyanazért a munkáért negyedével kevesebb bért kap, mint egy férfi. 2018-ban az egyik legelső intézkedésünk arra irányul majd, hogy egyenlő munkáért mindenki egyenlő bért kapjon. Ha egy cég vagy intézmény nem tesz ennek eleget, akkor szankciókra számíthat. Ezt törvénybe fogjuk iktatni.

A kereseti egyenlőtlenségek rendezésén túl célunk a munkavállalók kiszolgáltatottságának csökkentése is. Az állam nem nézheti tétlenül, hogy polgárait a munkahelyükön megalázzák, kihasználják. A kiszolgáltatottság csökkentése érdekében munkaügyi jogsegélyhálózatot hozunk létre. Nem hagyjuk, hogy a munkavállalókra méltánytalan munkaszerződéseket kényszerítsenek azt kihasználva, hogy nincsenek megfelelő szervezetek, amelyek megvédhetnék őket.

Az Orbán-rendszer atomizálta a munkavállalókat, az ő rovásukra bármelyik munkaadó kénye-kedve szerint alakíthatja a szabályokat. A kormány legutóbb a munka törvénykönyve további szigorításával, egy valóságos „rabszolgatörvény” bevezetésével is megpróbálkozott, ami a munkavállalói érdekeket végképp alárendelte volna a multik akaratának, szentesítve az éveken át kifizetetlenül felhalmozott túlórák és a pihenőnap nélküli többhetes dolgoztatás gyakorlatát. A szakszervezetek egyértelmű és azonnali tiltakozása most elhárította a veszélyt, de nincs okunk feltételezni, hogy a kormány céljai ezután alapvetően megváltoznának. Az eddig felhalmozódott súlyos munkavállalói hátrányok továbbra is érvényben vannak, és indokolják, hogy kormányra kerülve teljes egészében újraírjuk a munka törvénykönyvét. Ezt a szakszervezetekkel együtt tesszük majd meg, nem a hátuk mögött.

A munkavállalók védelmét illetően az állam feladata egyfajta „minőségbiztosítás”: a munkavégzés megfelelő feltételeinek garantálása és a bérkülönbségek elburjánzásának megakadályozása. A gyakorlati tennivalók jelentékeny részét azonban az államnak a szakszervezetekre kell hagynia. A baloldali politika fő célja a hatékony munkavállalói érdekképviselet megerősödésének támogatása, akár az állammal szemben is. E célkitűzés jegyében a kormányalakítás után azonnal helyreállítjuk az Országos Érdekegyeztető Tanácsot.

Az Orbán-rendszer a dolgozói kiszolgáltatottságnak egy még mélyebb bugyrát is létrehozta azzal, hogy a vidéki Magyarországon közmunkaalapú társadalmat teremtett. A kistelepüléseken, a szegényebb régiókban csak annak lehet esélye alapvető létszükségleteit – igen alacsony szinten – kielégíteni, aki magára ölti a sárga mellényt. A közmunkáslét a jogfosztottsággal és a létbizonytalansággal azonos. A közmunkát Orbán Viktor nem esélyként kínálta a leszakadó vidéki társadalmi rétegeknek, hanem büntetésül szabta ki. Ma minden huszadik foglalkoztatott közmunkásként kénytelen dolgozni, sokkal rosszabb munkafeltételek között és jóval alacsonyabb fizetéssel, mint a köz- és magánszférában dolgozó többi alkalmazott, pedig az ő helyzetük sem jó.

A közfoglalkoztatás mai rendszere megalázó és megbélyegző, a helyi politikai-hatalmi viszonyoknak szolgáltatja ki a rászoruló embereket. Gyakran a nemzeti konzultációs kérdőív kitöltése, vagy akár a népszavazási, választási részvétel és az elvárt módon való szavazás dönti el, kap-e az álláskereső legközelebb is munkát, vagy kidobják a rendszerből. Sajnos a programokban dolgozók közül sokan nem is látnak más alternatívát, mivel minden egyéb lehetőséget elzárnak előlük. Mi ezen változtatni fogunk: a közmunkát úgy alakítjuk át, hogy ugyanolyan státuszú és anyagi elismertséggel rendelkező munka legyen, mint bármelyik más minimálbéren végzett tevékenység. Kormányra kerülve a közmunka javadalmazását egyenlővé tesszük a minimálbérrel, amelynek összegét emelni fogjuk, és adómentessé tesszük, hogy a kézhez kapott összeg végre legalább a közép-európai szintet elérje. Ezzel egyidejűleg a közalkalmazotti béreket is emelni fogjuk, hogy a minimálbér-emelés ne vezessen munkahelyi bérfeszültségekhez.

A minimálbér és a közmunkabér emelése sem vezet ki azonban a csapdából. A képzési, átképzési programokra a jelenleginél jóval nagyobb hangsúlyt kell fektetni, piacképes tudást nyújtva a ma még kiszolgáltatott munkásoknak. A biztonságot erősíti az is, ha a közszféra közalkalmazotti jogviszonyba veszi a közmunkásokat. Ma ennek éppen az ellenkezője történik: a közintézmények gyakran közmunkásként foglalkoztatják vissza az állásukból kitett közalkalmazottakat, alacsonyabb fizetésért. Ez a tűrhetetlen gyakorlat egyúttal egzisztenciális fenyegetésként lebeg azoknak a közalkalmazottaknak a feje felett, akik vitába akarnának szállni főnökeikkel. A választási győzelem után befalazzuk a közalkalmazottak közmunkássorba kényszerítésének utat nyitó jogi kiskapukat.

A baloldali kormány a munkavállalók oldalára áll, egyúttal partnerséget kínál a munkaadóknak is, hogy megoldhassuk közös problémáinkat. Ilyen közös ügy a szakképzett munkaerő hiánya. Lehet, hogy a stadionépítésekhez sok kubikos és segédmunkás kell, de ha elkészül a stadion, vagy ha elapadnak a magyar gazdaságot mozgásban tartó uniós források, akkor ezek az emberek ismét munka és szakma nélkül fognak maradni. Annál is inkább, mert a Parragh-féle szakképzési rendszer megbukott. Az oktatástól elválasztott, elavult szakképzési rendszer képtelen megbirkózni a 21. századi követelményekkel. A szakképzési programok csakis erős általános ismeretekre épülhetnek: ma már egy szakmunkásnak is érettségire van szüksége. Sokkal hatékonyabban kell működtetni a felnőttképzési, átképzési rendszert, valamint a nők és a sérülékeny társadalmi csoportok munkaerő-piaci részvételét támogató programokat.

Piaci ösztönzőket is bevezetünk, hogy a magyar cégeknek ne azon kelljen gondolkodniuk, hogyan hozzanak be olcsó munkaerőt Ukrajnából – ez Orbán Viktor válasza a magyar munkavállalók százezreinek kivándorlására –, hanem abban versenghessenek, hogy minél több embert képezhessenek és felvehessenek a közmunkások közül.

Magasabb jövedelem, nagyobb biztonság, erős érdekérvényesítés: ezt kínálja a bérből és fizetésből élőknek a baloldal. Az éves bérmegállapodással, a közszférában bevezetett vezetői bérplafonnal, a nők kereseti egyenlőségével, a szakszervezetek szerepének növelésével, a közmunkások munkapiaci beillesztésével csökkenteni fogjuk a ma még jelentős egyenlőtlenségeket. Budapesten és Szegeden, Szabolcsban és Zalában, a legelmaradottabb kunhegyesi és a legfejlettebb győri járásban is az Európai Unió átlagához közelítő fizetéseket, képzettebb, megbecsültebb magyar munkavállalókat szeretnék látni. A munkavállalók jogainak helyreállítása, életminőségük javítása érdekében is le kell váltanunk Orbánt 2018-ban.