Adják vissza „postás Zolit”!
Ötszáz tiltakozó aláírást gyűjtöttek össze minap Debrecenben, a Hajó utca környékén élők, miután a Magyar Posta – negyvenévnyi szolgálat után – hirtelen másik körzetbe helyezte át népszerű postásukat. Ahogy a megcsalt lakók fogalmaztak: elrabolták tőlük a „postás Zolit”!
Tudom, mi az első reakciójuk: csupa boldogság lehet az élet arrafelé, ahol a legnagyobb probléma az, ki teker körbe naponta a levelekkel.
De ne ítéljenek elhamarkodottan! Gondoljanak bele, milyen sziklaszilárd pont lehet az őrült tempójú világban egy zöld egyenruhás levélkihordó. Nem csak mi ismerjük őt, ő is a nevünkön szólít minket. Mindennap ugyanabban az időpontban csönget be, és akkor is szóba áll velünk, ha épp nem hoz semmit. Nem nézi le az időseket, hazakíséri az eltévedt óvodást, farhátot hoz a boltból, rákérdez az egészségünkre, unokánk ballagására, együtt zsörtölődünk a megalázó nyugdíjemelésen, lelkendezünk Messi szabadrúgásgólján, ócsároljuk Hajdú Péter műsorát. Másnap, sőt harmadnap is kihozza az ajánlott levelet, hogy ne kelljen sorban állni érte a postán.
Egyáltalán: még soha nem veszített el egyetlen küldeményt sem, és mindig van nála annyi apró, hogy fillérre pontosan vissza tudjon adni, ha kell. Ezt vették el a Hajó utcaiaktól „postás Zoli” átvezénylésével.
A döntést firtató lakossági megkeresésre a Magyar Posta azt válaszolta: a cég „belső szabályzata alapján nem szeretjük, ha a kézbesítő túl közeli, jó viszonyba kerül a lakosokkal”.
Így persze már érthető.
Azt egyelőre nem tudni, más állami szervezetek is ebbe az irányba akarják-e fordítani működésük filozófiáját. A lehetőségek beláthatatlanok. A közszolgálati egyetemen például azt oktathatnák, miképp lehet a legridegebben bánni az ügyfelekkel, a pedagógusoknak meg kellene tanulniuk, hogyan fojtsák el szimpátiájukat a gyerekek iránt, a buszsofőrökkel gyakoroltatnák a hirtelen fékezéseket, hogy minél több utas vágódjon hasra a járatokon. Így lehetne valamennyi szinten garantálni, hogy az állam ne kerüljön túl közeli, túlságosan jó viszonyba a lakosokkal.
Ha a postánál valóban ilyen világról álmodoznak, vissza ne adják a Hajó utcaiaknak a „postás Zolit”.
