A tizenkettedik év

Amikor 2010-ben – nyolc év ellenzéki nyugtalanság és permanens hatalomba készülés után – a most regnáló kormány akkor uralomra lépett örökös vezetője azt mondta, hogy a megnyert választásoktól számítva húsz évre előre meghatározza a jövendő kormányok politikáját és bebetonozza intézményeit, kevesen hihették, hogy saját kormányára, saját magára gondol. És íme, elközelgett a 2022-es év, s lám, a miniszterelnök hatalma teljében, a bizonytalanság legkisebb jele nélkül, magabiztosan és szilárdan áll kormánya és országa élén, a legjobb személyes reményekkel a hatalomban maradását illetően.

Tizenkét évvel ezelőtt nagy elánnal kezdődött el a megvalósult hatalomgyakorlás, de a miniszterelnök jól ügyelt a fokozatosságra is. A fontos dolgokat azonnal átvitte szolgaian hű, általa választott, bólogató parlamentjén, a lehetőségeket mérlegelés nélkül kihasználva, de a hatalom megtartása szempontjából kevésbé sürgető ügyekkel ügyesen kivárva, csak lépésről lépésre, fokozatosan építette ki bűnös rendszerét, melyben a legkisebb esélyt sem hagyja arra, hogy leváltsák. Ha nem így járt volna el, a társadalmi ellenállás nagyobb, mérhetőbb, látványosabb lett volna az elmúlt években, ám mivel az autoriter szisztéma nagy építőkövekkel ugyan, de graduálisan, téglát téglára, követ kőre rakva, gyorsítottan, de lépésenként épült ki, a társadalomnak alig maradt figyelme és ideje a felháborodásra. Mire felocsúdott egyik meglepetéséből, már a következő elnyomó mechanizmus bevezetésén kellett volna megütköznie, s mire megértette, hogy mit tettek vele, már egy újabb térfoglalás keserű tapasztalatát kellett feldolgoznia.

Az alkotmányos demokrácia azóta is fogyatkozó számú teoretikusai mindazonáltal már akkor azon keseregtek, hogy a népuralomnak vége van, amikor a kormányfő még csak kijelentette, amit később tettekre váltott, és már akkor vészharangot kongattak, amikor még nem tudhatták, hogy a politikai stabilitás a gyakorlatban végeláthatatlan, állandó kormányzást, a hatalomban maradás szakadatlanságát jelenti a miniszterelnök számára. Ennek érdekében reformálta meg a politikai rendszert – minthogy megtehette kétharmada birtokában – a nagyuralmú kormányfő, és most, a rendszer tizenkettedik évébe fordulva a magunk részéről azt láthatjuk, hogy a hatalmi struktúra most talán még kevesebbet tesz érthetővé a természetéből a társadalom számára, mint amikor először kérte támogató szavazatait.

Itt állunk hát egy gyökeresen átalakított, talpától a fejéig átformált, megszilárdított és stabilizált uralmi szisztémában, egy piramisszerűen összerakott hatalmi szerkezetben, mindenki a maga helyén, ahová erkölcsei, meggyőződése és lehetőségei állították, és nézünk, mint a filmvászonra, életünk történetére, amely már magától is pereg, és úgyis elmúlik majd, ha nem teszünk semmit.

Ebben a strukturális és érzelmi állapotban készülünk a törvényhozási választásokra, amelyek minden modern politikai rendszerben rendszeresen elérkeznek, ha egy ciklus letelik, és meg kell újítani a közbizalmat, hogy a formális legitimitás fennmaradjon. A modern autoritáriánus rendszerek urai mindig tartanak választásokat, ha eljön az ideje, és mindig hatalomban maradnak, akármilyen választásokat tartanak is. Választásokon nem lehet leváltani őket, mert mire a voksolásra kerül sor, addigra megteremtik a választásoknak azt az atmoszféráját (valójában az egész politikai rendszer teljes átalakításával), amelyben nem veszíthetnek. Egyszer kell nyerniük, de akkor nagyon. A hatalomból levezényelt következő választást már nem szabad – de legalábbis nem tisztességes – körülmények között rendezik.

Másutt említhettük már, hogy megítélésünk szerint Magyarországon a 2010-es választások sem voltak már tisztességesek, az azóta lezajlott választások pedig már szabadok sem voltak. A 2022-es választások – ha megérjük – ugyancsak nem lesznek azok.

Mégis van remény. Szintén másutt mondhattuk el, hogy miért. Az ellenzéki összefogásból, a pártszerkezet megváltozásából és az EU-tagságból adódó jótétemények összességükben teszik kijelenthetővé azt, hogy a választások kimenetele Magyarországon, 2022-ben – különös módon – még nem lefutott.

A politikai rendszert, amelyben élünk, nem a legfőbb magyar vezető találta ki – licenc az, másolt formátum –, de ő innovatívan, hatékonyan és eredményesen működteti. Ennek okáról is értekeztünk már e lapokon. Úgy hihetjük, hogy megértettük a rendszert. Talán leírni is sikerült időnként. 2022-ben már nem a szavak ideje jött el.