Jelöltek vitái: nem aranytojást tojó tyúkok

2022. február 13., 10:02

Szerző:

Ezt a tizenkét évet – szinte már-már unalomba hajló módon – végigkísérte a jelölti vitákra vonatkozó felszólítás és akarat. Választásról választásra menetrendszerűen érkeznek az ellenzéki helyi jelöltek kihívásai, amelyeket kormánypárti oldalról rendre negligálnak. A viták elmaradásától ellenzéki többletszavazatokat várni aligha lehet, ezért a vitától való félelem felmutatása egy kötelező kommunikációs feladattá lett. Utóbbinak viszont a választói vélekedéseket befolyásoló ereje csekély.

Ezzel természetesen nem amellett érvelek, hogy a (miniszterelnök-)jelölti – vagy általában az álláspontokat ütköztető helyzetek – feleslegesek lennének. Azt a véleményt is osztom, hogy szükségesek a minőségi disputák – a parlamenttől kezdve a közéleten át – a konkrét közpolitikaitól a víziószerű állításokig, és a politikai közösség egészét tekintve „jobb” döntéseket eredményezhetnek. A kampányban viszont az ilyen jelölti viták többletelvárással gazdagodnak, és lehet, hogy azoknak meg sem tudnak felelni.

A fő kérdés – a politikatudomány számára is – az szokott lenni, hogy mennyiben változtat meg preferenciákat egy-egy vita. Erre nincs univerzális válasz, mivel megannyi tényező függvénye. Például egy kétpártrendszerű politikai versenyben okkal feltételezhetjük, hogy a vitákhoz érve a szavazási magatartások már adottak – különösen tizenkét évnyi „tanulás” után. Választóknak ennél plasztikusabban, mint hogy kik állnak kikkel szemben, ki és milyen (köz)politikai állásponton van egyes kérdésekben, hogy mit gondoljanak kormányzati teljesítményről és aktorokról, nincs jobb tudástranszfer, mint egy ilyen tizenkét év. Ezen egy vita csekély mértékben tud változtatni. Hozzá kell tenni, hogy a választók egy nagyon jelentős része már több héttel vagy hónappal a választás napja előtt eldönti, kire szavaz, így egy vita jelentős mozgásokat nem nagyon indukálhatna.

A politikatudományban is komoly kutatói munkát jelent annak bizonyítása, hogy egy-egy vita nézőinek álláspontja valóban a vita hatására változott-e meg, és az abban nyújtott teljesítmények alapján döntöttek így vagy úgy. Vannak, akik igen, és vannak, akiket megerősít előzetes véleményükben, függetlenül attól, hogy favoritjuk hogyan szerepelt. Ahol a viták intézményesítve vannak, ott a kampánystáb sem azzal a céllal készíti fel a politikust, hogy több szavazót szerezzen. A cél inkább az, hogy megerősítsen, megtartson, és a lazán elkötelezetteket még jobban magához húzza. Ne hibázzon, és rejtse el a gyengeségeit.

A viták hatását nehéz mérni. A vitákat követő, egy-két kérdéses felmérések (amikor megkérdezik, hogy a néző szerint ki szerepelt a legjobban) is kevéssé alkalmasak arra, hogy a hatásról valamit mondani lehessen. Ugyanis a közvetlen észlelés mellett legalább olyan fontos a közvetett is, az, ahogyan a vitákat követő napokban a média, a véleményvezérek, a közösségi média vitatkozói stb. értelmezik a disputát.

Kell-e Magyarországon is vita? Persze, hogy kell. Ellenzéki pillanat lehetne egy tisztán érthető programismertetésre, vagy éppen a hamis vádakra történő reagálásra, viszont nem egy vitából fogják megtudni a bizonytalanok, hogy Orbán családja milyen gazdagodáson megy keresztül, és hogy itthon „nincs jogállam” (többségében már tudják). Az ellenzéknek valóban nem lenne veszítenivalója. A kormánypártnak annál inkább, ezért tehát minden külső ideális elvárással szemben a viták elmaradásával érvényesül egy elemi politikai törvény, mégpedig a kockázatminimalizálás.

Ettől a Fidesz-szavazók nem fognak elpártolni Orbántól, és az ellenzéknek sem a „gyávaság” miatt lesz több támogatója. Egy vitától lehetne, de hogy mennyivel, arra elemző ne próbáljon meg válaszolni. 

 

London, 1997. augusztus 31, vasárnap. Hogyan tudtad meg?  Ezt kérdeztük egymástól. Diana és Dodi autóbalesete 25 éve, vasárnap hajnalban történt, amikor az európaiak nagy többsége ágyban volt és aludt.