A jövő héten különleges égi jelenség lesz, amit egy kis szerencsével Magyarországról is láthatunk majd.
A csalók mindig újabb módszerekkel próbálkoznak, most szakértő beszélt a trükkjeikről.
Nem elég a második magyar űrhajós kilövése tavasszal, már egy magyar érdekeltségű űrmisszió is körvonalazódni látszik.
Nem hívták fel rá külön a figyelmet, de ingyenes lett az egyik leghasznosabb számítógépes program.
A Gmail levelezési rendszert működtető Google célja a felhasználói fiókok biztonságának növelése és az SMS-alapú visszaélések csökkentése.
2016. augusztus 15., 13:30
A négy éves Samson egy elképesztő méretekkel bíró Maine Coon, aki eséllyel pályázik a világ legnagyobb macskája címre is. A Maine Coon fajtájú cicák egyébként is hatalmas méretűek, de a 13 kilogrammos, és 1,23 méter hosszú Samson még a fajtársain is túltesz. A termetes macska nagyobb mint egy átlagos méretű vörös hiúz.
2016. augusztus 12., 17:24
Emberi csontokat találtak csatornázási munkák során Szeged belvárosában, a Szentháromság utcában, a szakemberek megállapították, hogy a csontok két gyermek és egy felnőtt maradványai – közölte a Móra Ferenc Múzeum sajtóreferense pénteken az MTI-vel.
2016. augusztus 11., 11:40
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülethez () több aggódó lakossági bejelentés is érkezett az elmúlt napokban azzal kapcsolatban, hogy az emberek feltűnően kevesebb madarat látnak az eddig megszokotthoz képest. Szerencsére ennek hátterében nem természetvédelmi probléma, hanem a költési időszak befejeződése áll.
2016. augusztus 10., 15:24
Folyékony szilánkok névre hallgat Patrick Shearn kinetikus szobra, amely a szél segítségével mozog a levegőben.
2016. augusztus 10., 15:21
Amerikai kutatók szerint a hormonterápia megsokszorozza a daganatokban található mutációk számát, ezért a kezelés után újra ki kell értékelni a betegek állapotát.
2016. augusztus 10., 12:31
Az androidos telefonok a készülékeket zárolni képes zsaroló kártevővel fertőződhetnek meg, és ehhez elegendő egy fertőzött weboldal felkeresése – hívja fel a figyelmet a .
2016. augusztus 9., 15:35
Három halálos betegség, az afrikai álomkór, a Chagas-kór és a leishmaniasis ellen lehet hatásos egy új szer az állatokon végzett tesztek alapján – tudósított a BBC. A három kórt élősködő okozza és a szegény országokban élők millióit sújtja.
2016. augusztus 9., 12:38
Texasi kutatók felfedeztek egy természetes gyümölcskivonatot, ami képes feloldani a a kalcium-oxalát veseköveket.
2016. augusztus 9., 05:20
A Magyar Tudományos Akadémia, valamint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem által üzemeltetett budapesti kutatóreaktor, illetve az oktatóreaktor további működésének lehetőségét át kell gondolni, ugyanis mindkettő fontos szerepet játszik az ország nukleáris szakemberképzésében, kutatási hátterének biztosításában – közölte Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára képviselői kérdésre adott írásos válaszában.
2016. augusztus 4., 06:18
Méh- vagy darázsméreg-allergia esetén nagyon fontos az azonnali orvosi segítség. Ha a csípést követően nagyméretű duzzanat keletkezik, vagy a csípéstől távol jelenik meg a reakció, esetleg testszerte kiütések jelennek meg, mielőbb forduljunk orvoshoz.
2016. augusztus 3., 19:24
Egy amerikai kutatás megerősítette: a vörös hús, a tojás és tejtermékek fogyasztása növeli a korai halál kockázatát. Az eddigi legnagyobb felmérés, ami a különböző fehérjeforrások egészségi hatásai vizsgálta, megállapította, hogy korántsem mindegy, mit eszünk.
2016. augusztus 2., 14:22
Az eddig véltnél sokkal nagyobb a tengerekben úszó műanyag-mikrorészecskék méreganyag-koncentrációja – mutatta ki hamburgi kutatók vizsgálata.
2016. augusztus 2., 07:13
Dessewffy Tibor szerint a terrorizmus azért nyerhet egyre nagyobb teret Európában, mert a radikális iszlám erősödése a már létező frusztrációk levezetésére kínál új terepet. Azt is mondja a szociálpszichológus: megjósolhatatlan, hova vezet ez, de egyelőre általánosságban elmondható, hogy az erőszakos politikára nincs elsöprő igény Nyugat-Európában.
2016. augusztus 1., 11:51
Látogatók ezreit vonzotta a New York-i botanikus kertbe az elmúlt napokban az óriáskontyvirág, más néven titánbuzogány (Amorphophallus titanum) virágzása, amelynek utoljára 80 éve lehettek szemtanúi az intézményben.
2016. július 28., 11:11
Nehezen gyógyítható bakteriális fertőzéseket kutató német tudósok új antibiotikumot fedeztek fel, amely eddig is az emberek orrában élt.
2016. július 27., 18:10
Lezárult a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) internetes szavazása 2017 év madaráról. A legtöbb szavazat a tengelicre érkezett, ezért a civilszervezet ennek a madárnak, illetve élőhelyének védelmével foglalkozik kiemelten a jövő évben.
2016. július 27., 13:35
Kedden, az ausztrál partok mentén bukkant fel egy nagyon ritka, fehér hosszúszárnyú bálna, amint éppen a melegebb, trópusi vizek felé halad társat találni.