A politika az érzelmekre, nem a józan észre hat

– Régóta gyűlnek a belső feszültségek Európa országaiban, ám az utóbbi időben mintha egyszerre törnének elő az indulatok. Egyre többeket radikalizálnak az iszlám terrorszervezetek, és érthető okokból a mérsékelt lakosság türelme is fogy. Miért épp most történik mindez?

– Váratlan és új helyzet állt elő a menekültválsággal. Mivel jelenleg nem tudja ezt érdemben kezelni sem a politika, sem a társadalmak, a válaszok is végletesek. Egy részük egyenlőségjelet tesz a menekültek és a terrorveszély közé, ami nyilvánvalóan veszélyes és hibás csúsztatás. De a másik, szintén leegyszerűsített elképzelés sem igaz, miszerint a menekültek homogén egészet képeznek, egyszerűen integrálhatók, és a bevándorlási hullám semmilyen biztonsági kockázatot nem jelent. Igenis beszivároghatnak terroristák is a menekültekkel együtt Európába. És vitathatatlan az is: a menekültközösségek más kultúrából érkeznek. Történelmileg is bebizonyosodott, hogy problémákkal és komoly erőfeszítésekkel járhat az integrációjuk. De meg kell jegyezzem: nem a jelenlegi a legsúlyosabb agresszióhullám Európában. A hetvenes-nyolcvanas évek jelentős részében többen haltak meg terrortámadásokban, mint 2015-ben.

– Berend T. Iván történészprofesszor nemrég azt mondta a 168 Órának: az Európai Unió a 2008-as nemzetközi válságot követően elveszítette a közös válaszokat a felmerülő problémákra, ezért nem tud mit kezdeni a menekültválsággal sem. De más elméletek szerint is a gazdasági krízis hosszabb távú következménye lehet a mostani, káosz felé tartó Európa.

– A pénzügyi válság sokféleképpen érintette az egyes európai uniós tagállamokat – a nemzeti politikáktól nyilvánvalóan nem függetlenül. A krízis nagy veszteseinél tényleg nőtt a társadalmi és politikai frusztráció. A gazdasági vészhelyzeteknek mindig is volt ilyen hatása. Végeztek egy kutatást: Amerikában a századelőn, ha rossz volt a gyapottermés, a farmerek agresszívabbakká váltak, megnőtt a lincseléses esetek száma. De akkor sem gondolom, hogy a mostani terrorhullám kizárólag gazdasági okokra vezethető vissza. Jellemzően a beilleszkedési nehézségekkel küzdő, szexuális identitásukban összezavarodott, 15 és 30 év közötti fiatalok vevők az iszlám radikalizmusra.

– Az eddigi tapasztalatok szerint a legtöbb terrorcselekmény a másodgenerációs bevándorlókhoz köthető.

– A radikalizálódó tömegek és a befogadó társadalom reakcióinak kölcsönhatása ez. Ez is arról szól, hogy sokak szerint a bevándorlók veszélyt jelentenek ránk. Másrészről valóban felerősödtek a terrorszervezetekhez köthető, kiemelkedően agresszív ideológiák. Mindez próbára teszi a társadalom tűrő- és reagáló képességét. Ráadásul az egyedi, agresszív esetek elfedik a sok millió sikeres integrációs történetet is.

– A híradások is az egyedi esetekre koncentrálnak. A terrorszervezetek használják is a fősodratú médiát. Tudják: a horrorisztikus képek növelik a feszültségeket mind társadalmi, mind politikai szinten. És épp ez a céljuk.

– Valóban azt akarják elérni, hogy az adott társadalmat kizökkentsék a normál életmenetéből. A média pedig kétszeresen is alkalmas eszköz erre. Az elborzasztó képsorok mellett sokszor bemutatják azt is, ahogy egyes muszlim közösségek ünneplik a terrorista pusztítást. Ráadásul ma már az információ naturalisztikusan, szerkesztetlenül ömlik ránk. Húsz-harminc éve még híradós szerkesztőségi értekezleteken dőlt el, mi kerüljön a nyilvánosság elé. Ma bárki cenzúrázatlanul feltöltheti a saját videóit internetes megosztóoldalakra. Ennek a szerkezetváltásnak számos pozitívuma is van – de a terroristák üzeneteinek térnyerése ennek az árnyoldalát jelenti. Amikor a nézők ezzel a kontrollálatlan erőszakkal szembesülnek, az nyilvánvalóan további agressziót szül, s nem csupán a társadalom, de a politika részéről is.

– Loretta Napoleoni terrorizmusszakértő szerint a radikális iszlám erősödésének oka az is, hogy az európai társadalmak nem tudnak valódi értékeket felmutatni a szélsőséges eszmékre fogékony fiataloknak, miközben az Iszlám Államtól megkapják azt az illúziót, hogy részt vehetnek egy új állam és egy új éra alapításában. De mit tud az ilyen hangzatos szlogenekkel szemben nyújtani Európa?

– Összességében mindenhol igaz, hogy a politika egyre inkább az érzelmekre és nem a józan belátásra hat. Meg kell nézni a választási kampányokat: lassan kiszorul belőlük a racionális elem. De nem csupán erről van szó. Mindig is voltak terepei a frusztráció levezetésének. Többek közt a szélsőséges nacionalizmus, a radikális nemzeti függetlenedési mozgalmak vagy akár a futballhuliganizmus is mind ugyanazt szolgálják: magasztosnak ható célt adnak azoknak, akik kudarcosnak érzik az életüket. Az egyéni nyomorúságos élethelyzetek átminősülnek a közügy szolgálatává, és ez új értelmet ad mindennek. Az erősödő radikális iszlám ideológiákkal „csupán” egy új formája jelent meg ennek. Csúnyán fogalmazva: látványosan nőtt a kínálat a már meglévő kereslethez.

– Mindenesetre tudható, hogy a radikalizálódó társadalmakban az integráció is jóval nehezebb.

– Erről még korai lenne véleményt mondani. Ami most zajlik, az leginkább egy egész estés filmhez hasonlítható, amelynek még csak az első öt percét láthattuk eddig. Már megvan a felütés, de még nem tudjuk, pontosan miről is fog ez szólni. Ugyanakkor az integráció sikerességét nem lehet felmérni ennyi idő alatt. Ahhoz sok generáció kell, hogy véleményt alkothassunk. Annyi viszont tudható: nagy a szórás Európán belül. Németországban sokan beszélnek a törökök integrációjának kudarcáról, miközben nagyon sok ellenpéldát lehet mutatni olyanokról, akik tökéletesen beilleszkedtek. Akár ha a férfi-női egyenjogúság kérdését vesszük: a másod-, harmadgenerációs bevándorlók között igenis van érdemi átalakulás ezen a téren. Csak ilyenekről kevesebbet hallunk, mint az itt-ott még mindig előforduló becsületgyilkosságokról. De kétségtelen az is, hogy Franciaországban a volt gyarmati országokból érkezett bevándorlók integrációja sok esetben kudarctörténet. Gettók alakultak ki, általánosnak számít a kulturális szakadék a franciák és köztük.

– Ami Magyarországot illeti: a kormányzat elérte, hogy itthon is fokozódott a bevándorlóellenes hangulat, noha nincsenek is bevándorlók. Az Európát fogva tartó bizonytalanság érzését használja ki Orbán Viktor, amikor valós alapok nélkül gerjeszt indulatot?

– Valóban. Az a drámai a magyar példában, hogy itthon nincsenek is menekültek. De szorongások, félelmek vannak, amelyek könnyedén kijátszhatók. A Pew Research amerikai felméréséből kiderült: a magyarok 82 százaléka attól fél, hogy a menekültek és bevándorlók elveszik a munkájukat. De rettegnek attól is, hogy nem tudják irányítani a körülöttük lévő világot. A bevándorlókkal „nevesítette” a politika a félelmük tárgyát. Más kérdés, hogy ez a fajta agresszív politika természetesen csak ott működőképes, ahol van rá fogadókészség. Ahogy Orbán Viktor fogalmazott: őt a magyarok lámpavasra akasztanák, ha igent mondana a kvótarendszerre. Vagyis úgy gondolja, ezt a viselkedést várja el tőle az itthoni többség. És miközben van egy ilyen alaphangulat, egyáltalában nem mindegy, hogy a politikai vezetés milyen üzeneteket fogalmaz meg, csitítja-e a félelmeket, vagy éppen gerjeszti azokat, mint nálunk.

– Fogadókészség erre egyre inkább van máshol is: Nyugat-Európában is erősödnek a populista pártok és radikalizálódik a politikai kommunikáció is.

– Igen, de ott nem váltak dominánssá az agresszív politikai hangok. Németországban is teret nyert ugyan az ősnémet gyökerekhez való visszatérés és a kirekesztés retorikája, de ezzel ott nem lehet választást nyerni. Hollandiában is úgy tűnik, a populisták nem tudnának kormányt alakítani. Más ezeknek a társadalmaknak a toleranciaszintje és a társadalmi párbeszédre való nyitottsága. De ez változhat. Minden azon múlik, hogyan alakulnak az elkövetkező évek, évtizedek: ha a jövőben elszaporodnak az agresszív események – mint ahogy csak az elmúlt néhány napban több is volt –, az a társadalmi tűrésküszöböt is lejjebb viheti, és megnyílhat az út a szélsőségesebb politikai erők előtt.