Választások

Európa választ, és most valóban nem a közhelyeket gyarapítja, aki azt állítja: ezen a választáson sok múlik. Magyarország uniós tagsága óta – és az azt megelőző évtizedekben – nem érte ugyanis egyszerre annyi kihívás a reformokra valóban bőségesen megérett uniós intézményrendszert, mint a mostani években. Európának befolyása megőrzése érdekében egyidejűleg kell megküzdenie a Kína, India és az Egyesült Államok által diktált gazdasági versenyhelyzettel, valamint a globális válságjelenségekkel, például a klímaváltozással, valamint a menekültkrízissel, ugyanakkor választ kell adnia a belülről feszítő társadalmi különbségekre is. Ezekre a kihívásokra eltérő válaszok születnek, vannak olyan tagállamok, amelyek elmélyültebb integrációt szorgalmaznak, míg mások nagyobb nemzeti függetlenséget. Magyarország kormánya ebben a környezetben azon pártok mellé sodródott, amelyek jellemzően szélsőséges megoldásokat kínálnak a problémákra, így egy klubba focizta magát a Salvini-féle Ligával, a Le Pen nevével fémjelzett Nemzeti Fronttal, a német AfD-vel és az Osztrák Szabadságpárttal, és kiszuszakolta magát a mérsékelt jobboldalról. A választás tétje az, hogy ezek a szélsőjobbos erők kellőképp megerősödnek-e ahhoz, hogy blokkolni legyenek képesek uniós folyamatokat. Szorosan idetartozik, hogy a szélsőjobb mögött mindig fölsejlik Oroszország árnyéka, s ez – épp az EP-kampány csúcspontján – az Orbán Viktor számára mintaként szolgáló osztrák jobboldali-szélsőjobboldali kormány bukásához vezetett. Orbán Viktor tehát kifutott az európai pályára, de hogy a nagy pályán van-e, vagy kispályás marad, e mostani választástól függ. Mint ahogy az is, mi lesz az általa vezetett Magyarország jövője az EU-ban.