Megérezték a gyengeséget

Ön a „Szabadság-szigetcsoportról” írt, ahol 3,5 millió választó egy Európai Magyar Köztársaság követelményeit képviseli. Csakhogy ez a szigetcsoport álom maradt. Miért?

Ennek a lehetőségét az önkormányzati és a pártelit elrontotta. Ám ez nem változtat a tényen, hogy a választók ugyanazt akarják, mint tavaly. Az ő érzelmeik nem változtak meg. Nem szerették meg Orbán Viktort, nem szerették meg a Fideszt. Miért nem sikerült? Azt gondolom, a győztes polgármesterek legfontosabb kudarca, hogy már saját városaikon belül sem sikerült működő koalíciókat kialakítaniuk.

Tavalyi tanácsa volt: „Ne engedj az új falánkoknak”. Engedtek?

Én a kassza ellenőrzése után a polgármesterek helyében a lehető legszigorúbb személyzeti átvilágítással kezdtem volna. Megmondtam volna, hogy kivel vagyok hajlandó együttműködni azok közül, akiket a pártok be akarnak hozni az önkormányzatba alpolgármesternek, jegyzőnek, apparátusi vezetőnek. Az ő tisztességük és szaktudásuk ügyében nincs pardon. Ha én valamiért nem tudok a jelöltben száz százalékig megbízni, akkor a pártok nem ragaszkodhatnak hozzá. Ha beengedted az ólba a rókát, abban a pillanatban véged van.

Ez lett volna a legfőbb hiba?

Legalább ilyen fontos, hogy sok helyen az sem került napvilágra, hogy üres a pénztár, és hová lett, ami benne volt. Ki kellett volna jelenteni: amíg nem tisztázzuk, ki a felelős, nem húzunk egy vörös vonalat, hogy itt tartottak ők, addig nem lépünk tovább. Semmi értelme sem volt annak, hogy megkönnyítsék az elődök dolgát, és szabad elvonulást adjanak nekik. Igenis feljelentéseket kellett volna tenni. Szigorú leltárt kellett volna csinálni a fővárosban és a kerületekben, kiderítve, hogy a hiányok és elkötelezettségek mellett megkezdhető-e egyáltalán a ciklus? Ha nem, ki kell mondani a csődöt: elődeink a kormánnyal közösen csődbe vitték az adott várost, kerületet. Majd meg kellett volna alkotni a közös menetrendet: merre tovább? A kerületekkel együtt ki kellett volna találni: mi az, amit együtt meg akarunk csinálni? Mi az, amit együtt képviselünk? Mindezt a nyilvánosság előtt. Ez sohasem történt meg. Egyenként küzd a nyolcadik és a kilencedik kerület meg a főváros vezetése is. Külön-külön kétségbeesetten harcolnak, ahelyett, hogy együttesen ülnének szemben a kormánnyal. A polgármestereknek az országban és a fővárosban az első pillanattól kezdve segíteniük kellett volna egymást. Ezek az emberek nem pártok kinevezettjei: ők az állampolgároktól, a választóktól kapták a mandátumukat. Ez óriási dolog. Egy Karácsony Gergely nyugodtan mondhatná a pártoknak: nekem a budapestieknek kell elszámolnom, és nem nektek.

Budapest főpolgármesterének helyzete és felelőssége tényleg különleges. De lehetetlen küldetésnek tűnik egy vidéki város élén szembekerülni a Fidesszel, és közben személyi ügyekben huzakodni a koalíciós partnerekkel is.

Az ellenzéki pártok között csak azért alakulhattak ki konfliktusok, mert megérezték a gyengeséget: itt a pillanat, most koncokat lehet szerezni. Nem lett volna szabad átadni a kezdeményezést a pártoknak. Ha az ellenzéki polgármesterek összefogózkodtak volna, sokkal nagyobb súlyuk lett volna, mint bármelyik ellenzéki pártnak. Ők fogalmazhatták volna meg saját elvárásaikat a kormánnyal és a pártokkal szemben. Azt mondhatták volna: ha Érd nem tud ellenállni, ha Eger vagy éppen Göd nem tud ellenállni, velünk találja magát szembe: a Szabad Városok Szövetségével.

Amely sohasem lett.

– Nem lett, főként azért nem, mert Szegednek, amely természetes vezetője a vidéki városoknak, azt kellett volna mondania: készen állunk az együttműködésre Budapesttel. Botka azonban kivárt, de valószínűleg Karácsony is hibázott, külön-külön sértetten beültek egy-egy sarokba, egyre késlekedtek, míg bezárult az ajtó. Mert azt gondolom, hogy már elmúlt a megfelelő történelmi pillanat, véget ért a korszak, amikor az önkormányzatok magukhoz ragadhatták volna a kezdeményezést. Ez befejeződött.

Jönnek a pártok?

Aligha. A pártok kora már előbb lezárult, amikor a Fidesz létrehozta a hatalmi rendszer részeként működő állampártot, amely a másik oldalt is rákényszeríti, hogy a pártok természetétől idegen koalíciót hozzon létre, illetve értéktelenné tette a parlamentet. Így a politikai pártok normális országokban szokásos működése lehetetlenné vált. Ezután két lehetőség maradt. Az egyik a szakértői kormányé. Az, hogy a politikai ellenállás súlypontja egy olyan független csapat legyen, amely a pártok fölött lebeg. Ezt kipróbáltuk 2012–13-ban Bajnai Gordonnal. Nem jött be, a szocialisták nem álltak be mögé. 2015-ben, amikor Szegeden zászlót bontott Botka, elindult az önkormányzati korszak. A kulcskérdés az volt, hogy az önkormányzatok révén az ellenzék át tudja-e venni az ország nagy részét? Képesek lehetnek-e az önkormányzatok arra, ami a pártoknak nem sikerült?

Botkát végül mégis egy párt, méghozzá a sajátja utasította el.

– Igen, de az önkormányzati korszak ezzel nem zárult le. Még akkor sem, amikor az ellenzék 2014-ben elveszítette az önkormányzati választásokat is, pedig az esélyei jók voltak. Budapestet például nem lett volna szabad elbukni, a fővárosban már akkor is megvoltak a győzelem feltételei.

Csak jelölt nem volt hozzá.

Nem. De 2019-ben az önkormányzatok végre sikeresen előretörtek. Ennek mi lett volna a koronája? Az, ami Lengyelországban történt. Varsó polgármestere egyesítette a nagyvárosokat, és elnökjelöltként csak minimális különbséggel veszített. Ez egy tisztességes vállalkozás volt, mindenki érti, hogy miről van szó: a győzelemhez vezető útról. Nálunk Karácsony Gergely hónapokon át lebegtette, hogy lesz-e miniszterelnök-jelölt, és csak a múlt hónapban mondta meg végre, hogy nem. Ezt rögtön az elején el kellett volna döntenie, hiszen Budapestet a Fidesz a csőd szélére szorította, mert miniszterelnök-jelöltet sejtett Karácsonyban. Kiderült, hogy csak foglalja a helyet, ahonnan egyesíteni lehetett volna az ellenzéket. Az önkormányzatok kora véget ért. Most a civileké az egyetlen erő, amely a színpadon maradt. A civileké, akiket Orbán Viktor kergetett rá a politikai aknamezőre: politikai szervezetként támadja őket, pedig normális esetben nincs közük a politikához. Ma a civilek azok, akik megszervezhetik az ellenállást, rajtuk kívül mindenki megfutott. Civilek lehetnek majd a pártok közös jelöltjei az előválasztásokon. Orbán persze szeretné ledarálni őket is, amit be is jelentett a parlamentben az európai csúcstalálkozóra menet. Brüsszelben azonban ehhez nem kapott szabad kezet. A világban remény támadt, hogy újra lesznek normális felnőttek a nagyhatalmi termekben: komoly elnök és alelnök Amerikában, határozott és döntésképes Bizottság és Tanács Európában. Orbán csak azért látszott erősnek, mert ellenfelei gyengék voltak. Ha a civilek, a pártok, az önkormányzatok összefognak, és külső támogatást kapnak, még van esélyünk. / B. J.