Az igazi stresszteszt

A Föld mind a négy sarkán felvillanyozta a tőzsdéket Donald Trump, aki az elmúlt héten egy rendelet aláírásával nyilvánvalóvá tette, megtorpedózza az úgynevezett Dodd–Frank-törvényt. Egy olyan jogszabályról van szó, amellyel a fogyasztók védelme érdekében fékeket építettek be a származékos piacra, megvédve egyúttal önmaguktól is a túl nagy étvágyú intézményeket, keretek közé szorították a lakossági jelzálog-hitelezést, szigorú tőkekövetelményeket írtak elő, és a pénzintézeteket rendszeres stresszteszteknek vetették alá. Trump egyúttal a tőzsdei szabályozás lazítását is előrevetítette. A bankpapírok szárnyalása jelezte a befektetők elégedettségét, bár az is lehet, hogy inkább a spekuláció számára kínált lehetőséget a hosszú távon több ponton is kétes következményekkel járó terv. „Annyi barátom van, aki nem jut hitelhez, pedig jól menő cége van” – hangzott az elnök szájából a magyarázat.

A lelkesedő Wall Streeten az 500 legnagyobb jegyzett társaság értéke átlépte a 20 000 milliárd dollárt, de Európában és az ázsiai tőzsdéken is rekordok dőltek. Az FTSE All World-index, amely a világszerte jegyzett papírok árfolyammozgását követi, 2015 óta nem látott magasságokba emelkedett. Az is tény, hogy a piacnak a jól teljesítő vállalatok is lendületet adnak, az emelkedés valójában nem új keletű és további tartalékai vannak. A piaci hangulatjavuláshoz a dollár is hozzájárult: miután 2016 utolsó negyedében 7 százalékkal erősödött, januárban 2,6 százalékkal értékelődött le, ami jó hír az exportáló amerikai vállalatoknak. Szakértők az amerikai vállalati szektor nyereségének 11 százalékot meghaladó bővülését jósolják.

Ami Trump gazdasági programját illeti, arról általános a vélemény, hogy csak a lufit fújja, sem a bankoknak, sem az általában vett gazdaságnak nincs szüksége élénkítő reformokra. A hitelezés működik, az amerikai háztartások adóssága közelíti a 2008-as pénzügyi válság előtti szintet. Az igénybe vett kölcsönök összege tavaly 460 milliárddal gyarapodva elérte a 12 580 milliárd dollárt, ami mindössze 100 milliárddal kevesebb, mint 2008 őszén. Különösen meggyőzően alakult az autó- és a diákhitelezés. Növekedés van, a foglalkoztatottság csaknem teljes, nem igazán indokolt a Trump által még mindig csak lebegtetett költségvetési költekezés sem. A jegybank szerepét betöltő Fed elnöke múlt heti szenátusi meghallgatásán határozottan figyelmeztetett az 1000 milliárd dollárra tervezett állami infrastrukturális beruházások és a költségvetést 6000 milliárd dollártól megfosztó adócsökkentési tervek kockázataira. A szakértők aggódnak, elszaladhat az államadósság, a dollárárfolyam, borulhat a pénzpiac egyensúlya, padlóra kerülhetnek a dollárban eladósodott feltörekvő országok, megtorpan a világkereskedelem, búcsút inthetünk a globalizáció eddig megismert előnyeinek, és a világ a recesszió felé sodródhat.

A protekcionista lépések a vámokkal és az import drágulásával, a vállalati nyereségek megcsappanásával végül nem a foglalkoztatottság növelését, hanem éppen munkahelyek megszűnését idézik elő. Sok szakértő szerint Trump lépéseinek egyenes következménye az infláció elszabadulása, ami deficites költségvetéssel párosul, és bevethető fegyverként kézenfekvő lehet a kamatszigorítás. A dráguló pénz kifullaszthatja a gazdaságot, egyúttal csökkentve a vásárlóerőt, a vállalatok profitját. Elemzők szerint a dollár ötszázalékos erősödése három százalékkal vágja meg az 500 legnagyobb tőzsdén jegyzett amerikai vállalat nyereségét, ami a GDP-nek fél százalékpontos veszteséget jelent.

A piac pedig ítélkezni fog, és ez nem lesz közömbös sem Európában, sem a fejlődő világban. Persze a bizonytalanságokat nem lehet teljesen Trump nyakába varrni, hiszen Európának is lesz gondja az amerikainál lassabban pörgő gazdaság mellett, köztük nem kevés politikai gond. Választások Hollandiában, Franciaországban, Németországban, várhatóan Olaszországban, és a Brexit, s ezek az euró sorsa szempontjából koránt sem érdektelenek.

Egyre inkább úgy tűnik azonban, hogy a befektetők számára az igazi kockázat nem Európa, nem is a gazdaságok teljesítménye, hanem bármennyire is irracionális, maga az elnök. Trump egy igazi stresszteszt – mondta Wolfgang Ischinger német diplomata a Münchenben megrendezett biztonsági konferencián a múlt hét végén. Ám sokkal többről van szó, mint egyszerű tesztről, az elnök megnyilvánulásai ugyanis egyre zavarosabbak, és kísérletei, hogy tisztán kavarodjon ki a maga teremtette helyzetekből, nem túl biztatóak. Egy amerikai közvélemény-kutatás szerint a népesség 65 százaléka kritikus a tevékenységével alig egyhavi működése nyomán, és még 47 hónap hátravan a mandátumából.

Az igazi baj azonban, hogy nemcsak a gazdaságot érintő átgondolatlan lépései foglalkoztatják az elemzőket és a szélesebb értelemben vett közvéleményt, hanem politikai, „baráti” kapcsolatai és azok egyenes következményeként a zsarolhatósága. A médiát folyamatosan és élénken foglalkoztatja családja és persze saját üzleti ügyeinek megkérdőjelezhető tisztasága. Az elnök egyelőre nem válaszol a kérdésekre, viszont vagdalkozik a szerinte „tisztességtelen, önkontrollra képtelen” média ellen, amely, ahogy a múlt heti sajtótájékoztatóján fogalmazott, „nem a népet tájékoztatja, hanem egy letűnt rendszer érdekeit szolgálja”. Amúgy pedig újságírói kérdésre adott magasröptű válaszai között egy-egy udvarias „kuss” és „leül” felszólítás is elhangzott. Az ellenséges és elfogult sajtó klubjához olyan médiumok tartoznak, mint mások mellett a The New York Times, a CNN vagy a brit The Guardian. Erősödik a suttogás, hogy az elnökkel nem túl szívélyes viszonyban lévő média forró nyomon van. n