A hazudós
Az 1955-ös államszerződést követően Ausztriának 16 köztársasági elnöke volt. Egyet közülük kitiltottak az Egyesült Államokból. Mégpedig azt, aki előtte tíz évet New Yorkban dolgozott az ENSZ főtitkáraként.
A Kurt Waldheimről szóló dokumentumfilm egyértelműsíti, hogy ez a mindent letagadó néppárti diplomata korábban főhadnagyként szolgálta Hitler politikáját. (Csak a kötelességemet teljesítettem – mantrázott.) Egy háborús bűnökért kivégzett Wehrmacht-tábornok segédtisztjeként rálátott minden balkáni hadieseményre és megtorlásra. Hiteltelen volt a „nem is tudtam” típusú mosakodása.
Nem azt rótták fel neki, hogy tiszt volt a háború idején. Az azonban, hogy hazudott a negyvenes évek elejének körülményeiről, saját ekkori tevékenységéről, súlyosan esett a latba. Különösen olyan személy esetében, aki országos és nemzetközi tisztségekre pályázott, ilyeneket töltött be.
Az események után harminc-negyven évvel sem bizonyítani, sem cáfolni nem könnyű. Waldheim „halacskázhatott” a vádak, tények, rágalmak között. Ez a dokumentumfilm azonban nem hagy kétséget afelől, hogy az elnök állításai valótlanok, félrevezetők, hazugok. Normális országban ilyenért kigolyózás jár. Még ha feszült és kíméletlen kampányidőszak adja is a hátteret.
Nem véletlen, hogy ellene is, mellette is harciasan tüntettek Bécsben, amikor elindult a köztársasági elnöki posztért. Az „utcai harc” ugyanolyan taszító a Ringen is, mint bárhol máshol. De persze nem mindegy, hogy ki az, aki megtestesíti, megszemélyesíti az országot.
Érthető, ha Ausztria, amely eddig megbújt „az első áldozat” tragikus és részvétet keltő szerepében, most roppant kényelmetlen érzésekkel ismerkedhetett: a csatlóséval, az együttműködőével. Szembesülni kényszerült a rajtakapottak nemzetközi szégyenével.
(A Jó estét, Mr. Waldheim című osztrák dokumentumfilmet Ruth Beckermann rendezte.) / Bölcs István
